Gothic

Ez már a negyedik randink volt, így természetesen megengedtem neki, hogy hazavigyen, nem féltem beülni a kocsijába. Nem BDSM-sztori volt ez, pusztán összekötött az érdeklődés és a kölcsönös vonzalom. Eszeveszetten tetszett az első pillanattól kezdve. Annyira, hogy magamtól nem is akartam így az elején felhozni, hogy milyen perverz dolgaim vannak, nehogy elijesszem, ennek ellenére néha azon agyaltam, hogyan „nevelhetnék” Belőle jó Domot, mert valami elnyomhatatlan belső kényszer miatt másra sem vágytam, mint szolgálni Őt – ezt a fergetegesen tetsző, gyönyörű Férfit.

Szóval az illemnek megfelelően kinyitotta nekem a kocsiajtót, én rettenetesen fáradtan beültem, aztán ő is.

- Nem tudlak ám innen hazanavigálni, mert rosszul tájékozódom. – mondtam.
- Nem is kell, nincs rá szükség.

Elindultunk. A letekert ablakon át beleskelődő hűvös tavaszi esti szél kísértetiesen lebegtette hosszú fekete haját. Hideg sötétszürke szemeit mereven az útra szegezve vezetett, erős kezével épp csak hozzáért a kormányhoz. Nyugodt volt és szép. A szó jó értelmében, ahogy egy igazi Férfi szép és kívánatos lehet.

- Itt szerintem balra kéne mennünk. – vetettem fel bizonytalanul. Nem válaszolt, ment tovább egyenesen.
- Ohh, ez ismerős, itt fordulj be! – lelkendeztem pár perc múlva. Mintha meg sem hallotta volna…
- Most Te merre mész? – bizonytalanodtam el. A kezdődő paranoia és a mérhetetlen álmosság keveredése fura interdimenzionális hangulatba ejtett.
- Nem hallasz…? – fészkelődtem az ülésben… - Már rég el kellett volna mennünk balra valahol!
- Hova a picsába viszel…? – akartam számon kérni, de csak egy alig hallható, elhaló kérdéskezdeménynek tűntek a kimondani szándékozott szavak.
– Haza akarok… - erőlködtem, de alfa-közeli állapotban nemhogy a számat, de a szememet sem igazán tudtam kinyitni. Gyorsan elszaladó városi fények helyett egyre ritkább, zavartabb külvárosi lámpácskák homályos lángja ugrált be a látókörömbe.
- Nyugi, kislány, hazaviszlek. – mondta higgadt hidegséggel a hangjában.

**********

Sötétség van. Reszkető hideg, a gyertya- és fenyőillat borzongató táncot jár az orromban. A szemem sarkából pislákoló kis fényeket látok. A pokol tüzébe fognak dobni? Félek. Lefagy a hátam – valami hidegen fekszem. Öngyújtókattanás hangját hallom a fejemben, egy ismerős dohányfüstillat mar bele a gyertya-fenyő táncba. Zavaróan csiklandoz egy kósza hajszál, felemelem a karom, hogy elsöpörjem. Mi? Nem megy… Béna mozdulatlanság. Mi??? Nem tudok mozdulni. Fáj a lábam, valami húzza szét. Feszül az izom a vastag, gömbölyű comb alatt. Nem megy… Nem megy. Nem megy! Kiráz a hideg, de érzem, hogy egy verejtékcsepp gyöngyözik le az oldalamon, és szinte hozzám fagy a hideg éjszaka szellői közt. Félek. Rettegek. Hol vagyok?

- Hol vagyok? – döcögi a nyelvem.
- Otthon vagy, kislány.

Forgatom a fejem, lassan hozzászokik a szemem a sötéthez. Magas, éjfekete fák riszálják magukat az éjszakában. Távoli csillagok tűnnek elő és ismét el a kátrányos égbolton. Madársikoly, szárnycsattogás, egy bagoly mély, bölcs úzása hallik be a fejembe. A gyertya-dohány-fenyő szag émelyít. Nagy kövek világosodnak mellettem mindkét oldalon. Hol vagyok? Egy piszkosszürke angyalt és egy elröppenő denevért látok. Mi a faszom ez, valami beteg vicc? Sablon thriller setting, mégis rettegek… A fejem kissé felemelve látom, hogy egy sírkövön fekszem. Hideg fémlánc feszíti reszkető végtagjaimat egy-egy kőangyal vaskos derekához. Próbálom magam húzni, de erősebbek az angyalok nálam. Mit tettem, Istenem, miért? Meg fog ölni? Meg fog erőszakolni? Miért kapom ezt? Igyekeztem jó lenni, de persze mégis sírba teszem magam – talán pont abba, amin reszketve fekszem éppen.

Halk, ritmusos léptekkel közeledik felém. Hallom, ahogy egy utolsó mélyet szippant a cigarettájából, majd megpillantom a sistergő véget a szemem sarkából. Itt áll felettem. Fölém hajol; hosszú, enyhén hullámos haja az arcomba lóg. A számba tolja a cigarettavéget.

- Már egy órája nem gyújtottál rá, tudom, hogy kell… - mondja.

Beleszívok, de az átfázott, kiszáradt torkom köhögni kezd. Érzem, hogy remegek a hidegtől, a félelemtől. Letérdel mögém, rám hajol, és végignyalja az arcomat. Kiráz a hideg a csiklandós hajától. Megnyalja a kőkemény mellbimbóimat, beleharap a mellembe, amire felsikítok. A kezével betapasztja a számat, majd tovább harapdál. Fáj, és érzem, hogy feszülök, tudom, hogy már most undorító nyomokat hagyott rajtam. Próbálok kiabálni, de a keze erősen szorítja a számat. Beleharapok a kezébe, amire pofon csattan az arcomon.

- Ezt most be tetszik fejezni, értem?
- Apád faszát, eressz el, te beteg állat!

Újabb pofon, és a keze már nem a számon, hanem a torkom van. Szorít, nem tudok nyelni, mély hörgő hang szivárog a fogaim közt a felszínre. Ég az arcom, érzem, hogy vörösödik, és feszül a szemem… Újabb akadozó hörgés, kidülled a szemem. Kapálóznék, de a láncok nem engedik, esetlenül dobálom a csípőm, és érzem, hogy melegség önti el a lágyékomat… Végre elengedi a torkomat, én levegő után kapkodva adok hálát az égnek, hogy élek. Félek, mi lesz ennek a vége, de a nedves punci elárulja, hogy egy romlott, szar ember vagyok. Újra végignyalja az arcomat, a szememet, az orromat, a számat, mélyen bedugja a nyelvét a fülembe, majd a fogaim közé. Lassan motoszkál a nyakam körül, míg végül a hosszú hajával körbefonva a torkomat ismét elkezd fojtani. Szorít, vág a haj, fura, soha nem tapasztalt érzés, de nem olyan félelmetes, mint az előbbi. Halk hörgésemre válaszul ránt még egyet a haján, miközben a szájpadlásomat nyaldossa. Végül enged a szorításon, fellélegzem, ő feláll, látom magam felett a csillagokba nyúló magas testet. Szemében tükröződnek a halvány éjszakai fények, és némi elégedett mosoly kíséretében újból rágyújt. Szájában a cigivel elkezdi kigombolni a nadrágját, és szó nélkül ismét mögém térdel. A tarkóm alá nyúlva határozottan hátradönti a fejemet, és egy nagy szippantás közben letolja a farkát a torkomba. Nem mozog, nem csinál semmit, csak benn tartja. Egyre gyorsabban veszem a levegőt, de egyszer csak befogja az orromat, mire elkezdek szívni. Érzem, ahogy csepeg a torkomban. A reflexek beindulnak, öklendezem, amire hatalmasat rándul a farka. Eldobja a csikket, és a fejem alá nyúlva elkezd mozogni a számban. Ismét kiráz a hideg, folyamatosan küzdök a hányingerrel, amire egyre hevesebben tolja. Közben a gondosan elrendezett gyertyák közül felvesz egyet, és elkezdi a mellemre csöpögtetni. Érzem, hogy azonnal rám dermed a viasz. Szeretem ezt az érzést, de egészen más így, éjszaka egy temetőben, egy sírra láncolva. És a bagoly ismét úzik a fejünk felett…

Görcsösen feszítem a kötelet, mert érzem, hogy kezd sok lenni. Csak bassza a torkomat, néha ráköp az arcomra, majd egy atya gondosságával szétkeni azt.

- Szép vagy. Szebb, mint valaha. – és megsimogatja a nyálas verejtékes homlokomat.
- Engedj el, kérlek! Haza akarok menni…
- Dehogy akarsz. Hisz’ itthon vagy. Tudom, hogy erre vágyott a beteg kis lelked.
- Kérlek… - mondom tőlem szokatlanul könyörgő hangon.

Egy gyors mozdulattal visszatolja a kemény eres faszát a számba, le egészen a torkomig. Hevesebben dugja, mint az előbb, folyik a nyál a szám sarkából. Újra elkezdek öklendezni, mígnem végül az orromon folyik ki a cucc. Érzem, hogy undorítóan mocskos vagyok, émelyít az íz és a szag, görcsbe rándul az gyomrom, felköhögök mindent, az orromon-számon át jön ki minden. Érzem, ahogy egy könnycsepp végigcsordul az arcomon. Dolga végeztével kihúzza a farkát a torkomból, én ismét levegő után kapkodok. Ráz egy utolsót a farkán, majd fölém guggol, és a formás, izmos seggét a mocskos, szétzilált számra tapasztja. Kéjesen mozog az arcomon, és én megszokásból vagy a félelemről elfeledkezett vágytól automatikusan elkezdem nyalni. Érzem a természetes férfiízt a nyelvemen, ahogy azt is, hogy nedvesedik a pinám. A fejem mögé nyúl és szinte ráhúzza magát a nyelvemre. Ki-be jár a fenekében, és kéjes sóhajtozás közepette érzem, hogy kitágul és elengedi magát… Ő most adja meg magát, bezzeg én az első perctől kezdve ki vagyok szolgáltatva…

Az eddigi mocsoktól öklendezve próbálom visszafogni a könnyeimet, míg végül hirtelen leszáll a szétalázott arcomról, kihúzza a földre dobott nadrágjából a bőrövet, amin egy lófejes csat van, ahogy azt korábban megfigyeltem. Összeszorul a szívem. Ha most ezzel kezd fojtogatni, azt már tényleg nem fogom élvezni… De nem, mellém áll, fölém meredő fasszal. Egy gyors suhintás a combomra. Feljajdulok. Kis szünet után jön a következő egy kicsit feljebb, majd egyre gyorsabban. Óráknak tűnik, mire áttér a mellemre. Látom a csíkokat, tudom előre, hogy ebből nyolc napon túl gyógyuló véraláfutások lesznek. Minden csapásba belerándulok és felüvöltök. A könnyeimen keresztül nézem a megfeszülő izmait, ahogy élvezettel suhint. Leteszi a szíjat, és elkezd a lábamnál matatni. Csikiz egyet a talpamon, amire akaratlanul is felnevetek és megrázkódom.

- Látod, hogy tetszik ez neked, kicsim! – mondja egy imádnivaló mosollyal, és rám kacsint.
- Nem, tetszik a francnak, engedj el… - válaszolom zavaromban. Érzem, hogy undorítóan mocskos vagyok. Szégyellem is magam, hogy közben néhol élveztem a dolgokat, holott azt sem tudom, mire számítsak.
- Még nem végeztem veled. – és ismét megcsikizi a talpam. Önkéntelen nevetés szalad ki belőlem megint. Ezt megcsinálja még párszor, majd egyszer csak azt érzem, hogy nem hiábavaló a kapálózásom. Kiszabadított! Elkezdek a levegőbe rugdosni, de mind hiába, nem hülye annyira, hogy engedje magát megrúgni. Fájó izomlázzal próbálom összezárni a lábaimat, és szinte hiányolom már a merev kifeszítést.

Elkezdi a bal kezemet is kioldani, így izgatott türelmetlenséggel szabadulok a buta, félelmes kőangyalaimtól. Elszaladjak? Meztelenül??? Hova??? Azt sem tudom, hol vagyunk… Essek neki és próbáljam megverni? Ugyan, sokkal erősebb nálam… De hát én küzdő típus vagyok! Mit csináljak, ha szabadulok végre???

Nem ad esélyt ezt megtudni, mert a jobb kezemet még mindig szorítja az angyal. Fölém áll, én próbálom megcsapni, de elkapja a karomat, rám mosolyog és megfordít. Kemény a sír, vág a durva kő. Miért nem tudott legalább egy kurva márványt választani? Az elgémberedett, reszkető végtagjaimat megerőszakolva próbálnék felkelni, de erővel visszanyom. Szinte kedvesen beletúr a hajamba, majd egy erős rántással hátrahúzza a fejemet.

- Áááá… - Érzem, hogy folyik le a melleimen az elmúlt idők mocska.
- És most megszeretgetlek. – közben erőlködés nélkül dugja be az ujját a seggembe.
- Ahh… - kezdek megnyugodni.
- Oké, megy ez. – és betuszkolja az arcomhoz hasonlóan mocskos farkát.
- Áááuuuhh, aaa… - az ütemes seggbebaszástól visszatér belém a jólélek. Önkéntelenül is elkezdem izgatni a csiklómat szabad kezemmel, míg ő erősen markolja az ugráló melleimet, a körmével szorítva a bimbóimat, és felváltva veri a seggemet. A hajamat egy pillanatra sem engedi el, nehogy ellenkezni akarjak.

Egy állatias ordítás közepette érzem, ahogy forrón belém lövell, amire én is hatalmasat élvezek egy ösztönös sikítás kíséretében. Elalélva borulok a kőre. Lihegve, levegő után kapkodva nyújtom ki magam, ő rám fekszik, és érzem magamban a még finoman lüktető farkát. Hátrasimítja a kócos hajamat, a homlokom alá teszi az alkarját, és végighúzza az ujját a még kikötözött kezemen. Egy megnyugtató csók a nyakamba, és átölel a másik karjával, miközben az arcomba borul a hosszú, édes haja:

- Mondtam, hogy hazaviszlek, ugye kicsim?