Mementó

-Vén fasz! -dohogott magában. Már megint egyedül hagy a hosszú hétvégén.

Ugyanakkor egy cseppet elérzékenyült, mert lenyűgözte, mennyire kiszámítható módon tesz eleget a férfi kötelességének.

Végignézett az életén. Egy új táska, egy új illat, sok várva várt email... néhány nagyra értékelt beszélgetés. Gondoltatban megrándította a vállát. Nemsokára úgyis hétfő. Csak kibírom valahogy addig.

No, akkor addig is írjunk egy történetet.... - mondta szinte magának, nem a történetnek. Az már régesrég ott volt. A térben lebegett.

Hol is kezdjem? Még meg sem ismerkedtünk... alig váltottunk pár levelet, mindketten másfelé voltunk elkötelezve, amikor pár szóban a kép először felsejlett. Majd néhány hónap múltán újra, s ez - legalábbis a szavak szintjén - megint összehozott minket.

Egyértelmű volt, hogy amint tehetik - még ha ez hosszú időben, években mérhető is - nemcsak saját vágyaik okán, de a kép iránt érzett tisztelet, vonzás, méltóság és köszönet miatt is életre keltik.

A képpel egyébként nem volt sok dolguk. Nem csecsemőként született. Teljes fegyverzetben, szinte élő pompájában rúgta magát ki. Rámutatott közös pontjaikra még az ismerkedés első, tapogatózó lépésein: mindketten szerették a szépséget, a luxust, a kifinomult eleganciát. Ügyeltek a részletekre. Bár ez talán csak az elején maradt volna így. A körülmények, a hangulat megteremtése. Később az események sodrása úgyis átveszi a főszerepet. Ha elkap a lendület, már mindegy, milyen volt a levetett ruha színe. De belépéskor, a hangulat megteremtésekor egyáltalán nem mindegy, milyenek a szerepek, álarcok, maszkok és hogy a helyükön vannak-e. Segítik-e őket.

A fantáziát, ha úgy tetszik, a lány agya képezte, hívta életre. Aztán a közösnek gondolt részleteket apránként beletette. Mik voltak ezek? Nem tudta, a férfinak a teljes meztelenség, vagy a célnak megfelelően nyitott, de klasszikus, csábító fehérnemű tetszene-e. Neki biztonságot adott, ha szexinek érezhette magát, ha tudta, hogy tetszhet. Tűsarkú cipő, szoros bársony fűző, egy kis csipke vagy tüll, utcainál erősebb smink, acélbilincs? Vajon főszerepet kíván-e magának a férfi minden esetben vagy passzívabb szereppel is megelégszik? A lányt csábította a klasszikus mentorokat idéző szerep is. Míg a részleteket dolgozta ki, a lány fokozatosan elfogadta a férfi vágyait, kedvteléseit, feltételeit. Szereti a pofonokat? Legyen. Eltakarná az arcát? Ez tetszik. Izgalmas és segít a lényegre koncentrálni. Tudta, amit senki másnak, már olyan dolgokat is megtenne neki. AA. Találó elnevezés. Nemcsak az anonim alkoholistákat idézi.

Egy mondat lebegett mindig a szemei előtt: 'Nem fogom abbahagyni. Nem fogom magára hagyni. Egyrészt mert tudom, mire vágyik. Másrészt mert az úton végig kell menni. Mindketten ezt szeretnénk. Végig fogom ezen kísérni.'

Erre vágyott, mióta élt. És hogy megtudja, vajon tényleg létezik az elviselhetőnél erősebb, mégis élvezetes fenekelés? Meg lehet maradni néhány órán át, teljes intenzitással egy szerepnél, majd letenni - úgy, hogy bár érzelmek nyilvánvalóan lesznek, ne alakuljon ki a hétköznapi életet akadályozó függőség?

Talán. Talán igen. Vele talán igen, mert érti, érzi és ezt - nálam sokkal jobban - tudja is. És mert bízom benne. Elfogadom, hogy vezet. Megígérte, hogy segít átjutni az akadályokon - tudom, hogy segíteni fog ebben is.

Bár sokat erről nem beszéltek, a lánynak mindig tetszett, ahogy a férfi fogadta fantáziáit. És nagyra értékelte az övéit. Nagy megelégedésére szolgált, amikor a férfi egyízben válaszlevelében magát a háttérben, egy pohár vörösborral a kezében írta le. Ez így volt az ő agyában is. Eleinte még közbeavatkozna, ha kell. Később inkább (a megelőző, délutáni felkészítés után), ha úgy tartja kedve, csak szemlélné az eseményeket. Az is kérdés volt persze, meddig menjenek el. A lány - a fantáziának sose fáj -messzire. Álmaiban ötvözte a letűnt korok szalonjainak hangulatát egy csipetnyi középkori büntetéssel. Szerette a kellő súllyal megkomponált színpadias jeleneteket.

Éppen ezért is bízta volna a férfira a megvalósítást. Két lábbal a talajon áll. Nem úgy, mint ő, aki még most is néha a fellegekben jár. Már akkor jobban ismerte - tapasztalatából kifolyólag - a határait, mint ő valaha is fogja. Jól volt ez így. A lány nem tudott fizikai tényezőként tekinteni a határokra. Tudta, hogy a partner személye, a hangulata (félelme, szenvedélye, hormonális állapota), mint homokos partot a hatalmas folyamsodrás,újra és újra elmossa. Nem is érdekelték a határok nagyon (talán csak a fizikai és persze a lelki, maradandó nyomok). Megfigyelésének tárgya ekkor még inkább a saját átélése, az események megélése volt.

Meg hát ez jól volt így. A lány elmondta, mit szeretne (ő adta az ihletetet, fantáziát, kreativitást), a férfié volt a megvalósítás. Egy idő múlva már nem is szerette volna, ha tudja előre vagy menetközben a részleteket. Megbízott benne. Lehet, hogy ő nem akart volna épp menekülőszót, csak kikötözést-elnémítást és olajozott végrehajtást, a férfi pedig kiteszi annak, hogy minden ötödik pálca után megkérdezi, mehetnek-e tovább. És tudja, csak akkor lesz rá büszke, ha ötvennél nem adja alább.

Vagy hogy vezesse-e közben pofonokkal, legyenek-e szorosra húzott kötelek, csipeszekkel a végükön, a mellbimbóján? Legyen-e előre meghatározott koreográfia vagy emeljék a végén licittel a tétet? Álljanak-e meg sima fenekelős szeánsznál vagy legyen lehetőség egyéb, férfiúi élvezetekre? A lány vázolta óhajait, kéréseit, a többit rábízta Urára - vagy távollétében az őt helyettesítő, megbízott Mesterre. Most nézzük, hogy is zajlott volna egy ilyen jelenet.

Meghívásos alapon ment. Válogatott társaság, decens úriemberek.

Az ebédlőben találkoznak. Időben megjelennek. Halk beszélgetés, találgatják, ki került most be a meghívottak körébe. Mi lesz a pontos program, számíthatnak-e ezúttal is különlegességre, meglepetésre.

A menü nagyon egyszerű: diszkrét, gáláns társaság. Társaságban végrehajtott fenekelés. Arcot takaró maszkok, aki kéri, annak. Fényűző vacsora vagy szerényebb estebéd. Minőségi borok, italok, hangulatfokozó zenék. Ha a napi program úgy kívánja, licitálás vagy szavazás (néha volt szabadprogram a végén).

Néha egy-egy dom elhozta a subját vagy egy előzetesen alaposan letesztelt, önként jelentkező fiatal mazochista lányt, a vendégek mégis mindig legjobban a háziasszonyt, a házigazda subját, a Mistresst várták. Felöltözve, teljes sminkben (akkor is álarcosan), csak kivételes alkalmakkor látták. Karácsony előtt, a vacsora legelején. Haja feltűzve, dekoltázsa mély. Bordó-fekete szalagok és gyöngyök, bársony, selyemfény. Vagy amikor neki különösen kedves célra ment a jótékonysági gyűjtés. A vacsora alatt végigment az asztal alatt négykézláb, ruhája csak néhány szorosan a húsába vágó kötél, nyakában kis erszény.

A vacsora után az urak átfáradtak az e célra átalakított helyiségbe. Középen nagy asztal vagy emelvény, mögötte több sorban székek. Az elfoglalt hely megfelelt a befizetett helypénznek. Az urak többnyire csak néztek. Nézőként részt vehetett a meghívottak közül bárki. Az arra érdemesek néha pálcát is vehettek a kezükbe. Vagy bőrszíjat, korbácsot a bemelegítéshez. Kaptak a végén lehetőséget öt bónuszütésre. Néha szavazhattak a folytatásról, miután a házigazda - elöl-hátul - megszemlélte a helyzetet. De a program törzse fix volt, többnyire. Eleinte 25 erőteljes pálca, később néha 50. Az Úr ezt többnyire reggel döntötte el, miközben subjával, gondolatban már az estére készülve hosszan, kéjesen (minden porcikáját kihasználva és élvezve), ráérősen szeretkezett. Ha kellett, még gyorsan átvették az előző havi szeánszon történteket. De általában nem kellett. A fantázia már rég önmagát élte. Saját életre kelt.

A mai este különleges volt. Az urak beözönlöttek a terembe. A falak mentén izgatott morajlás, borzongató sugdolózás futott végig. Talán mert pár hónap kimaradt. Talán másért. Mindenki tudta, ritka alkalom a mai. Vendégdom végzi a munka főrészét. Önmagában ez még nem is lett volna nagy különlegesség. Sor került rá máskor is. Nem ez adta a nap fényét. Kőbe vésettnél is szigorúbb volt a szabály, hogy a résztvevők nem keverték a megvalósult álommal a civil életet, nem firtatták egymás kilétét. Ezt próbálták ma megtörni.

Se bekerülni nem volt könnyű a körbe, se bentmaradni. A súlyos összegek, amit a vendégek fizettek, nem adtak garanciát, csak a megelőlegezett bizalmat, a szándék komolyságát jelezték. A Maestro mindig álarcot hordott (alig néhány dom, évtizedes barátság után tudhatta meg kilétét) és a Mistress-t is súlyos hiba lett volna felismerni vagy ennek bármi jelét adni (előfordult, hogy menetközben leesett az álarca vagy csak szemmaszkot viselt, mert a szerepe úgy kívánta - soha nem tudta, hogy az utcán néha szembejövő velőtrázó felismerés ennek köszönhető-e vagy életének egy másik szféráját érinti épp).

Miután mindenki elfoglalta a helyét, a hátsó függöny mögül a vendégdom is előlép. Igen, a vendég. Hogy mi tette különlegessé? Látszólag semmi. Ruganyos testű, fiatalos alkatú harmincas, talán negyvenes lehet. Mintha inkább a viselkedésében lenne valami... Igen.

A házigazdához régi kapcsolat fűzi.

Mi lehetett ez? Gyerekkori barátság, esetleg a civil életből valahogy átszivárgó szakmai kapcsolat? Egy konferencia utáni borozós esti beszélgetetés ki nem mondott sejtései? Egy régóta figyelt külföldi blogger, aki most erre jár és akivel nem volt nehéz a kapcsolatot felvenni? Vagy rég elfelejtett, kisiskoláskori, bűnösnek bélyegzett fiúszerelem? Egy messzire sodródott, akkor még szőke, göndörfürtös, imádnivaló unokatestvér, akit a kelleténél többet ajnároztak a Maestro szülei?

Senki se tudta. Akárhogyis, még soha nem látták és messzi külföldről érkezett. Elárulta hanglejtése és különleges anyagú, remekbe szabott öltönye.

A terem közepén általában egy asztal foglalt helyet, de most dobogószerű emelvény állt. A lány a közepén térdelt, feje a földhöz közelebb, feneke az égben, négykézláb. Megkötözött mellei alatt és hasvonalában égő gyertyák. Pozícióját részben a gyertyák, részben az emelvény oldalsó oszlopaihoz rögzített szíjak tartották. Ha nem akarta megégetni magát, nem engedtek túl sok mozgást. Csak semmi felelőtlen fickándozás. A Maestro nem szerette a túlzásba vitt vonaglást.

Várakozásteli csend vette kezdetét. A bemelegítést ma kivételesen maga a Mester végzi - talán hogy kárpótolja subját a külön töltött délutánért. Már rég nem találkoztak a havi szeánszokon kívül: elmúltak a kezdeti, heves, ifjonti évek, amikor a nyilvános események mellett a kétheti, esetenként heti privát alkalmat is igényelték. Közös és saját vágyaikat a társasági események fényében élték és ez évek óta jól működött így. Az a nap volt teljesen az övék, ők a szerepüké és mindez együtt -részben- a szórakoztatásra vágyó egybegyűlteké.

A mai nap azonban máshogy alakult, hiszen a dom a vendéggel töltötte a napot. Ezúttal még sms-ekkel sem kísérte a subot. Utólag belátta, hiba volt.
Elkezdődött a főműsor. A vendég egy vastagabb, 16 mm körüli pálcát választott.

Elkezdte fenekelni a subot. Az első néhány ütés némelyike félrement: találgatták, kezdő lehet, vagy csak kijött a gyakorlatból? Később aztán belejött, de úgy a huszadik táján csak egy helyre sorozott. 20... 21... 22... 25. Messze volt még az ötven, a sub a kötelek, s saját magára mért béklyók alatt is kapálózott, látványosan mocorgott. A dom látta a malőrt, de még nem tett semmit. Még két ütés ugyanoda. Mégegy. Huszonnyolc. Ekkor, csak ekkor közbeavatkozott. A barátját nem akarta megállítani. Figyelmeztetni sem, ezzel megsértené az íratlan szabályokat és a subot is. Na meg az egész esemény lényegét.

Lassan sétált az asztal elejéhez, a Mistresshez hajolt. Szinte súrolta a könnyáztatta, finom kis arcot.

-Valami baj van, Drága? - suttogott. Majd váratlanul a sub hajába markolt, felrántotta a fejét és (mindenki legnagyobb megelégedésére) kiosztott néhány erőteljes pofont. A subnak eleredt a könnye, az orra vére is, majd légzése lassan megnyugodott. Figyelnek rá. Nem lesz baj. Újra bízott.

A dom azonban gondolt egyet.

-Innentől átveszem a feladatot. Közepesen vastag, ruganyos pálcát választott. A számlálást végző segédre nézett:

-Kezdjük újra... mondjuk húsztól.

Odalépett a faburkolatba rejtett szekrényhez. Jó lesz most, ha kicsit hangosabb a zene.

Mi is lehetett? Operaáriák, betyárdalok? Angolkeringő? Á, nem, nem...
Egy ismerős valcer. André Rieu, Sir Anthony Hopkins...

Gondosan használt ki minden második ütemet. Sejtette, hogy a lány már nincs abban az állapotban, hogy felfogja a finom humort a helyzetben. Ez mit se számított. Nem érdekelte. Ő a maga részéről -kettejük helyett is- élvezte. Az se zavarta nagyon, ha e tekintetben nem akadt értő közönségre.

Rutinosan, mégis minden csapásnál újraszülető élvezettel mérte ki az ütéseket. Egyik oldalnak se kedvezett. Nem kerülte el a kisebesedett részt, de nem időzött ott a kelleténél többet. Nem kegyetlenkedett. Tudta, hamarabb kellett volna a dilettantizmust megállítani. Sokáig tart majd, míg beheged. Szinte érezte is magában a nedves, vérző sérülést. Már rég nem volt köztük ki hibája, ki élvezete. Amit kell, azt este megbeszélhetik.

Egykedvűen tette le a pálcát ötvennél. Még hátra volt a mára beígért öt bónusz ütés. Ezúttal nem licitáltak, sorsolták a szerencsést. Fiatal, kezdő fiú. Többször látták már, de a subhoz még sosem ért. A Maestro most kezébe vette az eseményeket. A segédekre néz.

-Kötözzék át. A pinájára kapja az öt ütést.

Subjára nézett, ahogy a hátára fektették. Látta, alig bírja már. Friss levegőt engedett a szobába, s jéghideg vizet hozatott neki.

A fiúra nézett. Összevonta szemöldökét.
Eddig soha, de most megengedett magának egy alig látható figyelmeztetést. Majd, szokásait a háttérbe téve, segített is neki eszközt választani. Joggal óvja becses kincsét. Ezért senki meg nem feddheti.

Elment az utolsó vendég.

Az alkalmazottakat kifizették.

Végre a maszkot ők is levehették. Ketten voltak csak, az egész lakás az övék.

-Ne haragudjon, Drága. A figyelmetlenségemért.

Jópár év telt el, még mindig magázta. Egyszerűbb volt így.

-Te ne haragudj, Alfréd. Azért jó voltam így?

A nő nem szerette a távolságokat. Mióta elfogadta, hogy tegezheti, neki könnyebb volt így.

-Jöjjön, fertőtlenítsük a sebeit - kormányozta a férfi gyengéden a fürdő felé.
-Ugye tudja, hogy ma éjjel bármit kívánhat? Bármit.
Pezsgős párizsi vacsorát? Bécsi koncertet? Szolgafiúkat? Londoni színházi estét?

-Nem is tudom. Valami izgalmasat. Különlegeset. De jobb lenne talán most kettesben maradni.

A nő vicces kedvű volt és mazochista, de már rég elhagyta az őrültködést.

Bágyadtan elmosolyodott.

-Talán egy kis bdsm-et? Dereka köré fonta karjait, hozzásimult, a férfira függesztette tekintetét. Pajkos fény villant szemében.

-Igen, szeánszot, most csak kettőnké legyen a játék. Ezt szeretném.

De ha megbocsátasz, drágám... ezúttal nem fenekelést.

* * *

S hogy az álom valósággá vált-e, s a valóság álomszerűvé?

Nem tudom. A jövő titka még.

Nincs bennem ellenállás.

Majd Ő eldönti.