Egy pincérmő hibája

Diana jól megél, mint pincérnő. Nagy szerencséje van, hogy egy előkelő étteremben kapott munkát. Itt nem csak a fizetése, de a munkája is nagyon jó volt és elegendő szabadidővel is rendelkezett. Mivel 35 éves korára ismét egyedül élt, ezért egy kis lakást bérelt, ahol nyugodtan, békésen élt. Szabadnak érezte magát.
Az ebédlő vezetőjének is csak három szabály volt a mániája, amit viszont minden alkalmazottól megkövetelt:
• Időben kell érkezni!
• Figyelmesen kell a vendégeket kiszolgálni és semmivel nem szabad leönteni őket!
• Soha nem szabad udvariatlannak lenni a vendégekkel, még ha valami rosszat is tesznek!
Diana ezen a napon azt tervezte, hogy munka után elmegy a barátnőivel egy italra a kedvenc kocsmájukba. A nap végén így már nagyon sietett és nem figyelt oda rendesen és így elejtett egy használt tányérokkal teli tálcát. És ami még rosszabb az egyik tányérról a salátalé az egyik vendégre és a feleségére loccsant. „A fene egye meg, leöntötték a ruhámat. Ez a mocsok nem fog kijönni!” –ordította a férfi. Diana elkezdett mentegetőzni, de a férfi csak folytatta: „És nézze meg a feleségem ruháját, azt is eldobhatjuk. Mi a pokolért nem figyel jobban és teszi figyelmesen a dolgát?!”
Bűnbánat helyett Diana kifakadt: „Forduljon fel! Ha arrébb tette volna a könyökét, akkor normálisan elfértem volna!” A férfi arca vörös lett a dühtől és azonnal a vezetővel akart beszélni. Dianát oldalba bökte az egyik kollegája mielőtt a lány még nagyobb bajba keveri magát, hiszen a lány már most megszegett két aranyszabályt.
Norbi, az étterem vezetője ebben a pillanatban lépett ki a konyhából és igyekezett lecsendesíteni a vendéget és megkérte, hogy küldje majd el a tisztító számláját, amit természetesen ki fog fizetni. Végtelenül sajnálta a történteket és megígérte, hogy nem fog többé ilyen előfordulni. Dianát pedig egyetlen fejmozdulattal beparancsolta a konyhába. Amikor ő odaért szúrós szemmel nézett a lányra. A fogait összeszorítva mondat: „Menjünk be az irodába és azonnal magyarázd meg mi történt!” Ahogy beértek az irodába Diana a főnökére nézett és közömbös hangon annyit mondott „sajnálom”. „Némi magyarázatott azért megérdemelnék. Elég nagy bajt csináltál. Zárás után itt várlak, addigra talán én is lenyugszom és nyugodtan tudok dönteni.” –mondta Norbi.
Már mindenki elment, amikor Diana kopogott a főnöke ajtaján. Norbi behívta és leültette magával szembe, az asztal túloldalára. Aztán anélkül, hogy felnézett volna elkezdte mondani a magáét. Elmondta, hogy ilyen eset még nem fordult elő az étterem történetében és nagyon meglepett, hogy egy régen itt dolgozó alkalmazottal történt meg az eset. Ráadásul egy olyan pincérnő teszi ezt, akinek a munkájával mindenki elégedett volt eddig. Ennek ellenére az ilyen viselkedést nem lehet elfogadni, és megengedhetetlen, hogy hasonló eset még egyszer előforduljon.
Több, mint tíz perc telt el, amikorra befejezte a mondandóját. Végül azt mondta „Mi az ördög történt? Nem elég, hogy szerencsétlenség történt, még a vendéggel is udvariatlan voltál! Mivel magyarázod ezt?” Diana arca elvörösödött. Tudta, hogy nem képes hazudni, ez soha nem ment neki. „Szerettem volna mindent gyorsan elintézni, mert úgy terveztem, hogy munka után találkozom a barátaimmal és elmegyünk szórakozni. Így figyelmetlen voltam és nem vettem észre, hogy kilóg a vendég könyöke. Így elakadt a kezem és leborult a tálca. Amikor pedig bocsánatot kértem a férfi csak ordított velem.”
Norbi azt válaszolta „az egésszel csak az a baj, hogy sem akkor, sem most nem látom rajtad, hogy valóban megbántad volna, amit tettél. Ez pedig nagyon nyugtalanít, hiszen lehet, hogy újra megteszed, ha úgy alakul.” Diana elkezdett fészkelődni, a keze elkezdett izgatni és összeszorult a gyomra. Norbi folytatta: „Ismered az étterem szabályait. A viselkedésedet pedig nem lehet tolerálni. Nem szeretnélek azonban kirúgni, de három hétre felfüggesztelek és természetesen erre az időre fizetést sem kapsz. S mind emellett elvárom, hogy egy bocsánatkérő levelet írj a vendégünknek. És ez az utolsó lehetőséged!”
Diana kétségbeesett és könyörögni kezdett, hogy ne függessze fel a főnöke. Félelmében, hogy elveszti a lakását, ha nem tudja kifizetni az albérletet a következő csúszott ki a száján: „Nem lehetne, hogy valami más módon büntetnél meg?” Maga sem gondolta végig, hogy mit mondott, de ekkor már késő volt.
Norbi teljesen meghökkenten nézett. Már nagyon régen a legégetőbb kívánsága az volt, hogy egy nőt alaposan elfenekeljen, de eddig soha nem adódott ilyen alkalom. Nagyon sok történetet olvasott már és sok képet nézett, de el sem tudta képzelni, hogy ilyen szerencséje legyen. Ezután csak annyit kérdezett „Diana, valóban ezt akarod?” „Igen, hiszen nagyon kell ez a munka!” –válaszolta a lány, miközben lesütötte a szemét.
Dianának nem volt ismeretlen, hogy milyen érzés, amikor elnáspángolják. Nagyon csintalan gyerek volt fiatal korában és különösen a középiskola alatt. A szabadossága nagyon sokszor kapott ki a szüleitől. Annak ellenére, hogy az utolsó verését már közel hat éve kapta, még élénken él az emlékezetében.
Egy idősebb fiúval vacsoráztak egy kis étteremben, majd sétáltak egyet. Séta közben belökte a fiút egy szökőkútba és hisztérikusan nevetett azon, hogy elázott. A fiú kimászott a kútból és megragadta a csuklóját, miközben azt mondta: „neked ez vicces, de hamarosan nem lesz kedved nevetni!” Ezzel egy időben leült a kút szélére és a térdére fektette a lányt. Felhajtotta a szoknyáját és letolta a bugyiját. Lehúzta az elázott, bőrtalpú cipőjét és azzal alaposan kiporolta a lány fenekét. Mire úgy érezte, hogy már eleget kapott a lány, Diana lábaival már vadul rugdalózott a fájdalomtól, miközben eszeveszetten visított.
Ezek az emlékek egy pillanat alatt felidéződtek, amikor meghallotta Norbi szavait: „Hajolj az asztalra!” Diana összeszedte az erejét és engedelmeskedett. Mivel ez a pozíció sem volt ismeretlen a számára –így kapott rendszeresen az apja szíjjával–, ezért tudta mit kell tennie. Ahogy előrehajolt megmarkolta az asztal szembeni szélét. Érezte, ahogy Norbi közelebb jön és végig simítja a kezével a szoknyáját felülről lefelé. Amikor elérte annak alját, egy mozdulattal felhajtotta azt. Diana megpróbált felállni és tiltakozni, de az erős férfikéz visszatartotta és ezzel együtt megtörte az ellenállást is. Ebben a pillanatban a lány megadta magát és tudta, hogy nem kerülheti el a sorsát, ha meg akarja tartani az állását. Amikor Norbi már látta, hogy a lány nem tiltakozik elkezdte kicsatolni a szíját. Diana a csat ismerős zörgésére összerezzent és még erőssebben megmarkolta az asztalt. Norbi félbehajtotta az övet és azt mondta: „Talán ez a lecke jó lesz arra, hogy némi engedelmességet és tiszteletet tanulj.” Ezt követően a magasba emelte a kezét és lecsapott a lány húsos fenekére. Majd ismét felemelte és újra hallatszott a suhogás és a becsapódás hangja.
Diana felsikított és megpróbálta elérni a fenekét. „Ne fogd meg, amíg a büntetésed tart, mert még rosszabb helyzetbe hozod magad!” hallatszott Norbi utasítása. A mondandóját pedig egy még erősebb ütéssel nyomatékosította. Még csak három ütést kapott a lány, de már érezte, hogy ez sokkal keményebb büntetés, mint amit valaha is kapott. Még csak három ütés és már nem bírja nyugton tartani a fenekét, zokog és visít.
„Kérlek, hagyd abba! Jobb leszek, megígérem, hallgatni fogok, soha nem leszek udvariatlan a vendéggel, ígérem, esküszöm, nem bírom tovább…” Nagyon meglepte a fenyítés szigora. Mellőzve azonban a járulékos dolgokat nagyon fegyelmezetten tűrte a leckéztetését és bizonyára meg is tanulta azt.
Az ütések azonban folytatódtak, amíg Norbi ennek szükségét érezte, s közben Diana mindegyiktől nagyot rándult. Egyszer Norbi megállt és lehúzta a lány bugyiját egészen a bokájáig. Diana megpróbált felállni, de Norbi határozottan utasította, hogy maradjon a helyén. Norbit elbűvölte, hogy a lány feneke már lángvörösen égett és több helyen lilába hajlott. Ahogy csodálta a munkáját Diana megpróbált újra felállni. Ez nagyon feldühítette Norbit és nagyot csapott a szíjjal a lány combjára, majd folytatta a lángoló fenekén a második, harmadik és negyedik ütéssel gyors egymás utánban. Diana folyamatosan üvöltött.
Először a pincérnő csak remélte, hogy Norbi nem érzi meg, ahogy nedvesedik a lába között. A következő ütésektől azonban már önkívületi állapotba került és már erre sem tudott figyelni. Norbi jól tudta, hogy egy ilyen alapos, régimódi verést nem fog egyhamar elfelejteni a lány és ezért csak folytatta.
Amikor már Norbi is úgy érezte, hogy Diana megkapta a kiérdemelt büntetését arra utasította, hogy kelljen fel és álljon be a sarokba. A lány lángoló fenekével odabicegett a sarokba és bedugta az orrát a két fal találkozásához, ahogy azt már kislány korában megtanulta. Így állt 30 percig, amíg Norbi intézte a saját dolgát.
Az idő leteltével Norbi felhúzta a lány bugyiját és a karjánál fogva kifordította a sarokból, majd bejelentette, hogy elérkeztek a büntetés utolsó fázisához. A lány kezébe adott egy kést és a következőt mondta?: „Diana, menj ki a hátsó udvarba a nagy fűzfához! Vágj le róla egy vesszőt és hozd ide nekem! Figyelj azonban arra, hogy a vessző elég erős és hosszú legyen, különben én megyek ki egy másikért, de azt biztosan nagyon meg fogod bánni!” Ettől nagyon megdöbbent a lány és azt mondta „de csak egy bugyi van rajtam! Felvennék még valamit!” „Ha valóban komolyan gondolod a megbánásod, akkor így és most azonnal elindulsz. Ettől talán megtanulod, hogy a bocsánatkérésnek mindig igaznak és tiszteletteljesnek kell lennie. Nem most kellene szégyellned magad, hanem akkor, amikor hibázol! Na, indíts!” mondta Norbi. „Igen, uram!” hangzott a válasz és elindult a lány a kertbe.
Amikor visszaért egy majdnem méter hosszú és kisujjnyi vastag vessző volt a kezében. Diana Norbi kezébe adta a vesszőt, aki a következőket mondta: „Diana, a vendég ruhájának tisztítása és a vacsora számlája legalább 10.000 Ft lesz. Ráadásul még meg is bántottad a tiszteletlenségeddel, ami aztán végkép elfogadhatatlan. Úgy döntöttem, hogy 10 ütést kapsz a viselkedésedért, ami azt jelenti, hogy 1000 Ft ütésenként. Ezen felül kiegészítő büntetésként a neveletlenségedért további 10 ütést kapsz. Ettől talán elfelejted az öntelt viselkedésedet. Most pedig vedd le a bugyidat, fordulj meg és fogd meg a bokádat, valamint nyújtsd ki a lábadat. Végül pedig javaslom, hogy jó hangosan számold az ütéseket, mert amelyiket nem mondod, vagy elrontod, azt újra kiosztom!” Ezt követően a megszeppent lány minden ellenállás nélkül szót fogadott.
Amikor Diana előre hajolt Norbi teljes betekintést nyert a lány legintimebb zónájába, ami őszinte csodálattal töltötte el. Mivel azonban a büntetés volt most az elsődleges, ezért rövid időn belül elkezdte kimérni azt. A becsapódások előtt szabályosan sivított a vessző a levegőbe, az ütés hatására pedig a lány szinte fékezhetetlen táncba kezdett, miközben engedelmesen számolt. A számolás előre haladtával együtt egyre több lilába hajló csík tünt fel a pincérnő fenekén. „Elérkeztünk az utolsó 10 ütéshez” mondta Norbi. „A vendéget, akit megbántottál Molnár úrnak hívják. Azt kérem, hogy minden ütés után kérj tőle elnézést, úgy ahogyan akkor és ott kellett volna! Megértetted?!” Diana hátranézett és csak a fejével intett, hogy megértette a feladatát.
„Rendben, akkor fejezzük be, amit elkezdtünk.” Suhintás a pálcával. „Nagyon sajnálom Molnár úr” következett Diana. Norbi újra lecsapott és azt mondta „Még őszintébben!” „OOOh, őszintén sajnálom Molnár úr!” Ezután jött a következő csapás. „Oh, Molnár úr hibáztam, sajnálom!” Diana hangjából pedig egyre inkább hallatszott, hogy szívből megbánta viselkedését. Végül megtörtént a tizedik ütés is.
Amikor befejeződött a verés Diana felemelkedett és kezével megpróbálta csillapítani a feneke fájdalmát, de nem járt igazi sikerrel, mert megérinteni is alig tudta. Norbi ekkor visszaállította a sarokba és csak húsz perc elteltével hívta magához. Elmondta neki, hogy ő részéről lezártnak tekinti ezt az ügyet, de nem tűri el, hogy még egyszer ez előforduljon, mert akkor repülni fog a lány. Ezután Norbi megengedte a lánynak, hogy felöltözzön és hazamenjen.