Jó vásár

Hazafelé beugrom a közértbe, valamit mindig lefelejtek a bevásárlólistáról. Roppant idegesítően csilingel a bejárati ajtó, nem ilyen hanggal kéne üdvözölni a kedves vendéget, mert egy normális fajta biztos sarkon fordul tőle. Unott eladók, megerőltetem magam egy laza köszönésig, céltudatosan haladok. Nem szeretem a bolti fényeket, rendesen vakít, na de nem lehet mindenhol hangulatvilágítás.
A tejtermékeknél bóklászom, imádom a jeges kávét, de most pont nincs. Karamell ... hm, jó lesz az is. Hirtelen olyan érzésem van, mintha valaki figyelne. Nem vagyok paranoiás, de ezt megérzi az ember. Kihajolok, de semmi. Távol hallom ahogy kibeszélik a nap történéseit a dolgozók. Soha nincs későn egy jó pletykálkodáshoz. Még mindig furcsa érzésem van, nem hagy nyugodni. Cikázom a sorok között, nézegetem a hajfestékeket, ideje egy váltásnak - valami merészet akarok most. Lilát. Vagy rózsaszínt.
- Szerintem az tökéletesen állna. - hallom a hátam mögül.
- Köszönöm, de nem kértem tanácsot.
A hang irányába fordulva kicsit megtorpanok, vizuálisan igen kellemes látvány fogad. Gyorsan megbánom a lekezelő hangnemet, de már mindegy. Zöld szempár mered rám, a mosoly nem mar a szívembe, de van benne valami kisfiús csibészség. Zavarba hoz a nyílt tekintetével, ezért gyorsan visszafordulok. A dobozt a helyére teszem, és elindulok, ujjaim súrolják a mellette elhelyezett dolgokat, próbálok összeszedett lenni, semmi kedvem egy bájcsevejhez. Jön mellettem, a kérdései átpörögnek az agyamon, és csak szedem le a különféle cuccokat a polcról. Mindegy mit, csak tereljem el a figyelmem róla. A kosaram már tele, egyik kezemből rakosgatom a másikba, láthatóan nehéz már.
- Segíthetek? - nyugodt, udvarias hangon.
- Nem, már megvan minden, de köszi. - a pulthoz érve.
Szinte rásimulok a pénztárra, olyan közel férkőzik mögém, hogy érzem a teste melegét. Ahogy kicsit odafordulok, lesem mit csinál. Egy kínos mosoly, aztán vissza. Alig várom, hogy kikerüljek, sosem éreztem ilyen szűknek ezt a boltot. Fizetek, pakolom a táskámba a szerzeményeimet, ő megelőz és egy szó nélkül eltűnik. Azért modortalanság nem köszönni, ha már kikezdett velem. De ez is ennyi.
Végre kint, megcsap a hűvös tavaszi idő, de nem fázom. A telefonommal bíbelődöm, a táskám próbálom a vállamon egyensúlyozni, fordulok be a sarkon...
- Szia!
- Uramisten az infarktust hozod rám! - annyira megijesztett, hogy levegőt nem kaptam.
- Nem akartalak halálra ijeszteni, bocsi! - megint az a mosoly - a fenébe.
- Gondoltam megvárlak. Nem iszunk meg egy kávét? - elrugaszkodik a faltól, és egyre lelkesebb.
- Fél 9, aludni akarok ma még. - kicsikart belőlem egy vigyort, a koffeintől napokig pörgök.
- Ugyan!
- Ne haragudj, tényleg nem.
- Akkor hazaviszlek. Engedd meg.
- Két utcányira lakom, inkább sétálok.
- Elkísérhetlek? - azok a zöld szemek... szinte könyörgő tekintet.
- Mondták már, hogy borzalmasan erőszakos vagy? - megenyhülök, végül is...
- A szívemre venném, ha hazafelé valami őrült kiugrana a következő sarkon! - nevetett.
- Nagyon vicces, te is az vagy. - komolyan megfordult a fejemben.
- Sosem lehet tudni.
- De legalább jóképű őrült vagy. - az első őszinte megnyilvánulásom felé. Talán még bele is pirultam, de úgysem látja.
Nem kapkodunk, a lehető leglassabban sétálunk. Beszélgetünk, kiderül hogy van bennünk pár közös dolog, és hogy nem rég költözött ide. Menet közben súroljuk egymás karját néha, nem zavar a másik közelsége. Még a levegő is vibrál talán.
- Megjöttünk. - nézem a bejáratot, nem tudom mit vár.
- Remek, most már tudom hol laksz, gyakrabban járok majd erre.
- Örülök, hogy megismerkedtünk. Bocsi, amiért bunkó voltam az üzletben, nem vagyok egy barátkozós típus. Egy ital? Feljössz? - éles váltás, de kezd tetszeni a srác.
Elment az eszem, hogy felhívom magamhoz, de valahogy nagyon ezt akarom.
- Az előbb még kiszámíthatatlan őrült voltam, most már bizalomgerjesztő? - kinevet, tisztában van vele, hogy milyen hatást vált ki belőlem épp.
- Ha nem, hát nem ... - viccesen, csak ugratjuk egymást.
- Már megyek is! Vezess! - megigazítja a kabátját és kezét a derekamra téve terel finoman.
- Lift vagy séta? - kérdezem.
- Szerinted?
- Sétálnál.
- Isten ments, életemben nem gyalogoltam ennyit, mint most hogy hazakísérlek!
- Mindjárt kezdelek sajnálni. - sejtettem, hogy lift, dob egyet a szorult, bizsergető helyzetemen, nem igaz, hogy őt nem feszélyezi semmi!
Előreenged, mustrál, végigmér, tudom. A három emeletnyi összezártság megteszi a hatását, a hormonok beindulnak, nézem ahogy beszél. A száját bámulom, milyen csókja lehet? Ha ilyen magabiztos, tuti, hogy egy állat. Nem tudom eldönteni melyik lenne a jobb; ha leszaggatná rólam a textilt, vagy egy simulós, erotikus szex. Közeledünk az ajtómhoz, nem kapcsolom fel a folyosón a lámpát, beletalálok a lyukba a kulcsommal így is.
Előrehajolva próbálgatom, mire a kezét a fenekemen érzem. Végigsimít rajta és megfordít. A szája a számra tapad, a nyelve eleven, játékos, az íze nagyon finom. Felcsúszik a jobb keze a nyakamra, le a melleimre, húzom magamra a nadrágja bújtatóinál fogva, hozzám dörzsöli a farkát. Lehúzza a cipzárom, már a bugyimban a keze, ujjai a csiklómat masszírozzák. A csókja még jobban feltüzel közben, meg-megharapja a számat. Kívánom. Elhúzza magát, arccal a falnak fordít. Alig várom, hogy érezzem a kemény faszát, hogy megbasszon, kitolom a fenekem. Lejjebb húzza a nadrágom és meglepetésemre megérzem két ujját. Nagyon nedves vagyok, könnyedén siklanak, egyre gyorsabban. Zihálva élvezek, besegít a szájával, dolgozik a nyelve a puncimon. Áttéved a fenekemre, körbenyalja és belém dugja egy ujját. Csak finomat, még pont élvezetes. Majd újra a puncim. Feláll. Rám hajol oldalt kissé, érzem a leheletét a nyakamon, a fülembe suttog - érthetetlen- , belenyal, közben ujjaz folyamatosan, egyre hevesebben és mélyebben. Majdhogynem sikítva élvezek el a lépcsőházban, nem tudom visszafojtani az orgazmusom. Végigsöpör rajtam és percekig csak úgy állunk. Fogalmam nincs mit mondjak, vagy szégyelljem-e magam, de nem is kell vele foglalkoznom.
- Holnap ugyanitt, ugyanekkor? - csak egy elégedett mosoly fut át rajtam és bólintok egyet. Belecsókol a nyakamba és leszalad a lépcsőn.
Azt hiszem iszom ma még egy kávét, ezt a történetet kiírom magamból.