Tanárnőm, Úrnőm és Kulcsőrzőm egy személyben X.

10. rész
Vasárnap tehát fél 9-kor ott voltam Eszternél. Becsöngettem, Ő beengedett. Már teljesen fel volt öltözve, útra készen állt ott, az ajtóban. Amikor beléptem, egyből adott puszit, mire Én viccesen megkérdeztem, hogy akkor itt most már tegezhetlek?
- Csak a lakásban – felelte – amint elindulunk bevásárolni és átléptük a küszöböt, megint magázódsz Velem. Én tegezlek tovább – felelte félig gúnyos félig tréfás mosollyal.
- Rendben, értettem. Hát, akkor…látom, készen vagy. Mikor indulunk?
- Pár perc, még összeszedek pár cuccot. Eszel addig valamit? Vagy inni kérsz esetleg? Üljél le, nyugodtan.
- Jajj, köszi szépen, nem kérek most semmit.
- Sokáig el leszünk.
- Akkor valami kis üdítőt elfogadok.
- Ott a hűtő, szolgáld ki magad – mondta udvariasan – mintha csak otthon lennél.
- Köszönöm. Bemehetek cipővel?
- Persze, nyugodtan. Már megcsináltam tegnap a takarítást, amint látod, de semmi gond.
- Biztos? Köszi!
Kimentem a konyhába, a hűtőből vettem ki narancslevet és töltöttem magamnak. Ő addig pakolt, tett vett, amikor megittam, elmosogattam a poharat magam után, mire mondta, hogy nagyon rendes vagyok, köszöni szépen, de nem kellett volna. Beszéltünk pár mondatot, megkérdeztem, mit veszünk és hova megyünk, s mint kiderült az egyik plázába megyünk majd, s ott is fogunk kajálni egyet Szilvivel. Hamarosan készen volt, megfogta lakáskulcsot és elindultunk. Amint kiléptünk az ajtón, ennyit mondott:
- Akkor mostantól Tanárnő vagyok!
- Persze, értettem! – mosolyogta vissza.
- A lakásom küszöbe lesz a határ a tegezés és a magázás között mostantól, jegyezd meg – felelte pajkosan.
- Értettem!
Lementünk a kocsijához, beültünk, Ő a vezetőülésre, Én pedig mellé. Az úton nem kapcsolta be a rádiót, helyette beszélgettünk, végig figyeltem rá, hogy magázzam, Tanárnőzzem. Megint előjöttek hétköznapi témák, de örültem, hogy ennél is jobban megismerhetem, és többet megtudhatunk egymásról. Hamar odaértünk a plázába, keresett parkolóhelyet és leparkoltunk. Elindultunk a bevásárlóközpont irányába, Ő csak a táskáját hozta, én még azt sem, mert beraktam a csomagtartóba. Hogy őszinte legyek kicsit féltem, hogy esetleg valaki meglát minket, főleg az egyetemről, nem tudtam, mit fogok mondani, ha valakivel összefutok, hogy miért vásárolok a Tanárnővel. De úgy látszik, Esztit ez nem foglalkoztatta, ugyanis akkor már mondott volna valamit, hogy mi a kamu szöveg, hogy csak összefutottunk, vagy nem tudom. Amikor beértünk, bementünk az egyik üzletbe, ahol élelmiszert lehetett vásárolni, s miután elvett egy bevásárlókocsit, elővett egy cetlit, amire rá volt írva, hogy mit kel venni.
- Figyelj csak, hogy gyorsabban haladjunk, mondom, mit hozzál. Kéne pár darab hagyma, uborka, meg sárgarépa, ha van, akkor hozzál légy szíves karalábét is. Ha a zöldségekkel végeztél, akkor pár gyümölcs kéne, alma, barack meg banán, de szépeket válogassál, kérlek. Ha megvagy, akkor gyere vissza, Én addig elmegyek a többiért.
- Oké!
Azzal szétváltunk, Ő megkereste a többit, amit akart, láttam, hogy a tejtermékeknél volt, meg tojást vett, Én meg a többiért elmentem, majd visszatértem, hogy bepakoljam a kosárba.
- Jól van, köszi szépen, ezek tényleg szépek, ügyesen válogattál. Nem is tudom mi kéne még…meg tudnád esetleg nézni, hogy van-e még akciós citromlé? Az ott a fenti soron szokott lenni.
- Persze megnézem. – azzal elmentem, kerestem, de nem találtam sehol, így visszamentem hozzá. Mikor visszaértem, láttam, hogy egy üveg citromlé van a kezében, s azt feltartva szemöldökét felvonva rám néz. – Hát ez meg hol volt? Én nem találtam..
- Itt, nézd csak! – azzal odamutatott, két méterrel mellénk, ahol egy egész polc tele volt rakodva akciós citromlés üvegekkel. – Csak körül kellett volna nézned.
- Azt mondta a Tanárnő, a fenti soron keressem.
- Ha kinyitottad volna a szemed, akkor talán nem kellett volna odáig sem elmenni – azzal betette az üveget a bevásárlókocsiba, majd tőlem elfordulva, sóhajtva, maga-magának, de még úgy, hogy Én is halljam, annyit mondott – Pasik…
Még pár dolgot összeszedtünk együtt, aztán mentünk a kasszához fizetni, ahol megkérdezte, hogy ugye segítőkész leszek és kipakolok a kocsiból a szalagra. Természetesen megtettem. Én is pakoltam vissza a kocsiba, kártyával fizetett, majd mentünk, kitoltuk a kocsit az Ő kocsijához, ahol Ő adogatta Nekem a szatyrokat, én meg bepakoltam Őket a csomagtartóba. Miután megvoltunk ezzel felhívta Szilvit, hogy merre jár, kiderült, hogy fél óra és ott van.
- Menjünk akkor addig, együnk valami kis levest, vagy akármi, közben meg mesélek Szilviről. Aztán majd csatlakozik Ő is.
- Rendben! – elindultunk az étteremrészleg felé, kiválasztottunk egy kedvünkhöz valót. Mindketten salátát kértünk, Én nem szoktam ilyet enni, de most valamiért nem kívánt mást a gyomrom. Amikor álltunk sorba, megkérdeztem Esztertől: - fizethetek?
- Nem szükséges – szerénykedett, de amint befejezte, már mondtam is:
- Akkor fizetek. – előzékeny akartam lenni Vele, és szívesen meghívtam, ilyen poénokat, vagy kisebb beszólásokat meg már voltunk olyan viszonyban, hogy megengedhettem magamnak, és Ő sem vette zokon, csak nevetett és megköszönte. leültünk egy két személyes asztalhoz, egymással szembe és elkezdtünk enni. Megkóstoltuk a másikét, beszélgettünk, sokéig nem hozta fel Szilvit, majd egyszer, amikor az órájára nézett, akkor azt mondta:
- Szerintem egy 5-10 perc és itt kell, hogy legyen, bár néha késik. Tudod, nő! – erre mindketten jóízűt nevettünk, részemről semmi gúny nem volt benne, csak maga a poén, hogy a nők mindig mindenhonnan elkésnek.
- Azt mondta a Tanárnő mesél róla – mondtam. Ezt a mondatot kedvem szerint úgy tettem volna fel, hogy „Azt mondtad, mesélsz róla”, de sajnos Eszti ragaszkodott a magázáshoz, egész végig a nap folyamán, amióta elhagytuk a lakását.
- Ja, igen! Persze! Nos…- letette a villáját és kezével a füle mögé simította a haját. – Hol is kezdjem..Középiskolás korunk óta ismerjük egymást, mindig nagyon jóban voltunk. Sokszor járunk el különböző helyekre, amikor mindketten jobban ráértünk mentünk sportolni, sőt, még egyszer nyaralni is voltunk együtt, Ausztriában egy hétre…
- Ő volt az a Szilvi a képeken? – kérdeztem a laptopi képekre utalva.
- Ja igen! Tényleg, hiszen akkor már láttad is. Csak akkor azért jóval fiatalabb volt, meg Én is. – szelíd mosolyt megeresztett. - Na, szóval! A lényeg, amit tudni kell róla, hogy Ő egy elég erős karakter. Nagyon erős és határozott személyiség. – megállt és mélyen a szemembe nézett, nyomatékosítva ezzel a mondanivalóját – Szexuálpszichológusként végzett és elég elismert a szakmájában, eléggé domináns személyiség. Ömm – tarkójához kapott, mint aki zavarban van, vagy nem tudja, mit mondjon – nem csak a munkahelyén, hanem..a magánéletében is..A házasságában is úgymond..Ő a domináns fél.- Én hevesen bólogattam, érdekelt, mit mond – Csak nem úgy kell elképzelni, mint amire elsőre gondolna az ember, hogy a házasságban úgymond a nő..dirigál, hanem hát..elég sok dologban az Ő szava vagy döntése felülírja a férjéét.
- Értem.
- Túlzás lenne azt mondani, hogy uralkodik, az nem jó szó, de hozzá van szokva ahhoz, hogy az Ő szava a meghatározó. És ez nem csak a munkahelyén van így, hanem otthon is már hozzászokott, hogy a férje mindig elfogadja azt, amit Ő mond. Ő egyszerűen egy ilyen karakter. Ilyen személyiség.
- Értem.
- A baj az, hogy…nem igazán értheted, amíg meg nem ismerted közelebbről, mert kell egy kis idő, amíg az ember megismeri Szilvit. Mert elég sok mindent kontrollál, ami a házasságát illeti. Mivel fő szakterülete a szexuálpszichológián belül az erőszakos szex és a női dominancia, ez kihat a magánéletére és a házas életükre is Istvánnal – akkor most már kiderült számomra a férje neve is. Kíváncsian hallgattam, mit mond – nem tudom, hogyan mondjam el, deee…vannak olyan dolgok, amiket erősen szabályoz a férje viselkedésében, és hát…ömm…- haját simogatta és a fülét vakarta, szerintem zavarban volt, bár próbálta titkolni – most ne haragudj, nem tudok másképp fogalmazni, de a nemi életükben is Ő a meghatározó karakter… - ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja, amit kitett az asztalra – ez biztosan Szilvi lesz – azzal felvette – Halló?....Mondjad!....Mi itt vagyunk a görög büfénél, Te merre vagy?....Itt eszünk egy asztalnál…Látsz minket?....Integess már! – feltette a kezét és elkezdet integetni, közben kereste Szilvit a szemével – Meg vagy! Fordulj jobbra! – megtalálta, erre Én is odafordultam, amerre Ő nézett, és egy Eszter korabeli nő, aki integetett, most letette a telefont és széles vigyorral elindult az asztal felé. Nem volt túl távol, hamar odaért hozzánk.
Amikor odaért az asztalunkhoz, Esztivel összeölelkeztek, „rég láttalak”-kal és puszival üdvözölték egymást, Nekem bemutatkozott, illetve Eszti mutatott be, mint egyik kedves hallgatóját, Szilvi a kezét nyújtotta, és bemutatkoztunk egymásnak. Utána leültünk, Szilvi Eszti bal oldalára, az én jobbomhoz. Kerített a szomszéd asztaltól egy széket.
- Nem szel valamit? – kérdezte Eszti Szilvit.
- Nem, köszönöm, de Ti folytassátok, nyugodtan!
- Biztos? – Így Eszti.
- Persze, semmi gond, csak nem vagyok éhes.
Ő volt, tehát Szilvi. Esztinél kicsit magasabb volt, nem sokkal, de lehet, csak a tűsarkú tette. Kifejezetten csinos volt, szőkés barna egyenes haja volt, vállközépig érő, copfba fogva. Igényes, jól kinéző fekete farmert viselt, piros blúzt, ami elég jó kompozícióm volt, jól állt Neki. A blúzt hamar le is vette, amint leült, és maradt rajta egy vajszínű póló felül. Megjegyzem, valamivel nagyobbak voltak a mellei, mint Esztinek s ugyanolyan széles válla volt, mint Neki. Ékszereit illetően a karján volt egy szép ezüstös óra, a fülében egy arany színű, lógó fülbevaló, s amit csak később vettem észre, amikor a blúzt levette, egy ezüstös, átlagosnál kicsit hosszabb nyaklánc a nyakában, amire egy kulcs volt felakasztva, s az lógott a szegycsontjánál. Jól mutatott, nem tudom, mit jelképezett a kulcs, de a vajszínű pólóval a háttérben még így is jól mutatott, hogy pólón kívül hordta.
És egy elég megnyerő személyiségnek tűnt, vigyorgott, nevetgélt, kedves volt, olyan, mint Eszti. Érdekesnek találtam, hogy ezt a fura szakmát választotta, nem egy hétköznapi foglalkozás, de ugyanakkor jó volt hallani, hogy sikeres benne, tehát valószínűleg intelligens is, s barna szemei, hosszúkás, keskeny orra és pirospozsgás arcai valahogy ezt is sugallták.
Egy kicsit beszélgettünk, a szokásos bemelegítő-sablon szövegek, Eszter elmesélte, hogy egy hallgatója vagyok, aki Nála dolgozik, mint diákmunkás és segít a házimunkában, s hamarosan együtt fogok dolgozni Vele a felmérésben, sőt most már igazából szinte dolgozom is. Szilvi megengedte, hogy tegezzem, erre Eszti mondta, hogy mivel Ő a Tanárnőm, sajnos nem engedheti meg ugyanezt, de örül, hogy Szilvi részéről nincs akadálya a dolognak. Szilvi igyekezett mindkettőnket bevonni a beszélgetésbe, látszott rajta, hogy örül, hogy láthatja a barátnőjét, de nem szeretne Engem sem kizárni a beszélgetésből, közös témákat igyekezett előhozni. Nagyjából 10 percet beszélhettünk, Én elmondtam, ki vagyok, minden legfontosabb információt magamról, amit egy ilyen ismerkedős beszélgetéskor el lehet mondani, Eszter meg nem győzött dicsérni, hogy milyen segítőkész és házias vagyok. Ez természetesen jól esett. Mondta, hogy amikor rossz passzban volt, akkor szereztem Nála egy jó pontot.
- Értem. Akkor tulajdonképpen kollégák vagytok? Vagy még csak tanár-diák viszony? – kérdezte Szilvi.
Eszterrel egymásra néztünk, egyszerre akartunk megszólalni, aztán végül Ő szólalt meg, nem akartam tőle elvenni a szót.
- Igazából, mondhatjuk, mind a kettőt. De nagyon segítőkész, szeretek Vele dolgozni – Én csak bólogattam.
- Értem – így Szilvi – Hát érezd magad megtisztelve, mert nem sok diák férkőzik be ennyire a tanára bizalmába. Főleg, hogy a lakásán is ott vagy már – mondta Nekem mosolyogva. Erre már nem is tudom, mit mondtam, arra emlékszem, hogy két mondat volt, és hálás voltam a Tanárnőnek a lehetőségért. – Hát jó. Csak nehogy kitudódjon, vigyázzatok, mert félreérthető lehet a kívülállóknak – vigyorgott kajánul – ugyan miért is járkál fel a hallgató vasárnaponként a Tanárnőhöz. – Eszterrel egymásra néztünk, nevettünk, de zavartan mindketten, szerintem Én még el is vörösödtem. – Áhá! – nézett Esztire Szilvi – Értem ám!
- Mit? – kérdezett vissza Eszter.
- Látom ám! – így Szilvi.
- Mit? – kérdezte megint Eszter, de láthatóan kellemetlenül érezte magát.
- A szemed mindent elárul – ezután felém fordult – Látom rajta, ha tetszik Neki valaki, az hagyján, hogy ismerem, de ez is a szakmám része – mondta ezt úgy, hogy Eszti is hallja. Belőle kitört a röhögés, hangosan felröhögtem, nem tettettem, őszintén. Eszti próbálta titkolni, hogy zavarba volt, de nem ment Neki, hol Rám nézett, hol Szilvire, hol az asztalra, végig a kezét tördelte. Én próbáltam vissza nézni Rá, valamit kiolvasni a szeméből, de kerülte a tekintetemet az elkövetkező egy percben. Azt hiszem tényleg kedvel.
Közben néha rávetettem egy pillantást Szilvi nyakláncára, mint ahogy már említettem, egy érdekes, apró kulcsocska lógott rajta, biztos a szívének a kulcsát akarta szimbolizálni, gondoltam Én. Biztos a férjétől kapta az esküvőre, vagy hasonló.
Közben beszélgettünk tovább, majd egy tíz perc múlva Eszti megkérdezte Szilvit:
- Na, és István hogy van?
- Jajj, ne is kérdezd! Rendetlenkedik már megint – legyintett Szilvi, amikor a férje szóba került – ezek a pasik már csak ilyenek – szünetet tartott, sandán rám nézett, ezen mindannyian nevettünk.
- Ő más! - védett meg vigyorogva Eszti.
- Nem hinném, mind ugyanolyanok. Na, Istvánra visszatérve, próbálok Vele szót érteni, de lég nehéz. Nem tudom…ömm…-rám nézett, majd Esztire, majd megint vissza rám – beszélhetünk-e most..ilyen témákról? – visszanézett Esztire.
- Hát.öö…-így Eszter – már nagyjából bevezettem Neki – nézett Rám – dee…sok mindent nem tud még…
- Akkor jó – Szilvi rám nézett – nem tudom, mennyire érint téged mélye a téma, vagy mennyire zavar, ha ilyenekről beszélek, de a lényeg az, hogy Én vagyok az Úr a háznál.
- Értem, igen, mondta már a Tanárnő – feleltem Én.
- Igen, csak ez kicsit nagyobb mélységekig is lenyúlik, Én megmondom őszintén, nem kertelek. Szoktam büntetni a férjemet. – ezen kicsit meghökkentem, de tudtam leplezni, s Szilvi szünetet is tartott, hagyott Nekem időt feldolgozni. Eszter nem szólt semmit, próbált lapulni – Nem tudom, a Tanárnő mondta-e már, de a fő szakterületem a női dominancia..
- Igen, mondta a Tanárnő – vágtam a szavába.
- Értem. Hát, aki nem nagyon járatos a témában, az nem feltétlen tudja, hogy ez mit jelent, a mi házasságunk esetében például azt, hogy a feleség diktál, elég erőteljesen..és hát a férj, István az alárendelt. Mint mondtam, az őszinteség híve vagyok, úgyhogy azt is elmondom, hogy bizony sokszor szokott kikapni Tőlem, különböző büntetések vannak, ha nagyon berágok Rá, akkor nem is bújok ágyba Vele sokáig. Vagyis nem szexelünk. Ez most nem tudom, mennyire volt hirtelen sok Neked… - nézett rám kérdőn. Hát mit mondjak, most elég sok minden új értelmet nyert számomra. Ettől függetlenül nem volt túl nehéz feldolgozni, csak fura volt, hogy egy feleség szokta büntetni a férjét. Na, mindegy.
- Értem, hát ezek érdekes dolgok, nem tudom, mit mondjak. Ha Ti így jól meg vagytok…. –Szilvi a szavamba vágott:
- Én vagyok jól meg. Én élvezem, Ő sokat szenved – erre mindannyian nevettünk, Szilvi részéről kis kárörvendőség is volt a dologban.
- Jóóó, de Te nagyon szadista vagy! Az már tényleg túlzás, amit csinálsz – így Eszter Szilvinek, aki döbbenten nézett vissza rá:
- Mi a túlzás? Ne hülyéskedj már! Csak kézben tartom a dolgokat! Szó szerint! – felém fordult Szilvi – elég jól ismeri már a férjem a tenyerem, meg kell, hogy mondjam. Egy párszor már találkozott Vele.
- Jó, na szerintem beszéljünk másról…- próbálta Eszter kicsit ügyetlenül más irányba elterelni a beszélgetést.
- Jól van, ha nem akartok beszélni róla, nem kell. – így Szilvi. Majd felém fordult – azért a Tanárnőnek is adtam pár tanácsot, hogyan kell bánni a pasikkal, főleg az után, amit műveltek Vele az előző barátai.
- Igen, Balázs már tapasztalta, amikor rossz passzban voltam – felelte Eszter, vörös fejjel vigyorogva. Szilvi rá nézett:
- Óóó! Igen? Na, hát ez jó hír! Akkor csak tanultál Tőlem valamit! De nem azt mondtad, hogy nincs köztetek semmi? – Eszter nagyon elvörösödött, Szilvi hol rám nézett, hol a Tanárnőre, Én meg akartam szólalni, de Eszter megelőzött:
- Csak rossz napom volt – majd rám nézett – de már elfelejtettük.
- Így van – bólintottam.
- Hát jó. Látom ám a szemeden, Eszti, de nem baj. Ha komolyra fordul a dolog – rám nézett, majd vissza Esztire – ne feledd, mit tanítottam..
- Na, jó, fejezd már be, égetsz itt mindenkit – Eszti kiborult, zavarában nevetett, de vörös volt. Én is csak nevettem, zavarban voltam. Szilvi felém fordult, úgy mondta, hogy Eszti is hallotta:
- Ismerem ám, kedvel Téged. Én meg kimondom, amit gondolok, őszintén. Még ha ezzel zavarba is hozlak Titeket.
A beszélgetés hátra lévő részében Eszter próbálta kerülni a tekintetemet, amikor összetalálkozott a tekintetünk néha elvörösödött vagy lenézett az asztalra, de nem nagyon volt már a régi. Bennem is kétes érzelmek kavarogtak. Szilvi elég mély benyomást tett, nem semmi a csaj – gondoltam. Tényleg kimondja, amit gondol.
Miután megkajáltunk és befejeztük a beszélgetést, Eszter úgy döntött, hogy nadrágot szeretne nézni magának, úgyhogy elkísértük Szilvivel. Szilvinek volt valami olyan mondata Nekem, hogy „Ez egy pasinak unalmas és hosszú lesz” , de fel voltam rá készülve, tudtam, milyen egy nővel vásárolni. Be is mentünk az első boltba, ahol nem talált magának semmit. A másodikba sem. A harmadikban volt egy fazon, ami tetszett Neki, azt elvitte a próbafülkébe felpróbálni. Amikor kész volt, csak Szilvi nézhette meg, benyitott a próbafülkébe és vetett rá egy pillantást, de mondta, hogy nem jó. Egy darabig tanakodtak valamit, majd Szilvi odahívott engem is. Behajoltam a próbafülkébe, Eszteren már rajta volt a nadrág, s azt kérdezte, hogy jól áll-e Neki.
- Tudod, egy pasi véleményére is kíváncsi vagyok – mondta nevetve.
- Tetszik-e Neked ebben a nadrágban, magyarra lefordítva ezt akarta kérdezni – vágott közbe Szilvi, mire Nekem is és Eszternek is elkerekedett a szeme.
- Te hülye vagy, azt akartam megkérdezni Tőle, hogy nem kövérít-e – nevetett Eszti.
- Jaa, vagyis akkor csak nézd meg seggét, hogy jó-e ebben a nadrágban – tréfált Szilvi.
- Ajjj! Na, most menjél ki a fülkéből, elég volt belőled! – tört ki Eszterből a nevetés, játékosan kilökte Szilvit a fülkéből – Te meg gyere be, hátha Veled lehet beszélni normálisan – én bementem, behúztam magam mögött a függönyt. Eszter körbeforgott. szóval jó lesz, szerinted?
- Szerintem jó, és egyáltalán nem kövérít, sőt! – próbáltam bókolni, láthatóan tetszett Neki.
- Kicsit szűk a dereka, de nem vészes. Jó szerinted? Jól áll?
- Igen! Mondtam! Szerintem elég jó a fazon is meg minden.
Amikor végeztünk, Szilvi nem kérdezett semmit, csak mosolygott ránk sejtelmesen, mentünk, Eszter fizetett, kimentünk a boltból. Elindultunk a mozgólépcső felé, amikor Szilvinek megcsörrent a telefonja:
- Na, ez biztos, hogy István lesz – felvette a telefont és kicsit lemaradt Tőlünk – Hallo? Mondjad, szívem!......Hogy érted, hogy nem jön ki?...Öblítővel próbáltad?....És most Én innen mit csináljak? Kértelek, hogy csináld meg, nem? – közben Eszterrel elkezdtünk beszélgetni valamiről, de azért hallottuk Szilvit is, aki mögöttünk jött nem sokkal – jó, Én meg szeretném, ha kimosnád, próbáld meg öblítővel, nem tudom mivel….És ne feleselj Nekem! – emelte fel a hangját, Esztivel beszélgettünk tovább, úgy tettünk, mintha nem hallottuk volna – Mire hazaérek, kész legyen, különben mehetsz a sarokba térdelni! Használd az öblítőt, tegyél rá többet! Most leteszlek, szia! – ezzel letette a telefont és beért minket. Eszterrel még mindig beszélgettünk, próbáltuk úgy megoldani, hogy ne legyen kellemetlen a szituáció, és mintha nem is hallottuk volna a beszélgetést. Mindenesetre Én eléggé megütköztem azon, amit hallottam, de Eszti szerintem már megszokta a barátnőjétől, inkább csak Énmiattam tett így. Szilvi nem tett említést a férjével folytatott beszélgetésről, és mi is igyekeztünk úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Amikor a mozgólépcső aljára értünk, Szilvinek mennie kellett máshova, időre, így elköszöntünk Tőle, mindketten puszival, Eszter meg Én is lementünk a kocsihoz, mert már végeztünk. Hazavezetett, út közben megkérdezte, mi a véleményem Szilviről. Mondtam, hogy jófej, meg aranyosnak tűnik meg minden. Csak kicsit furcsa, hogy állítólag ilyen keménykezű a férjével. Eszti csak rám nézett és mosolygott:
- Engem is ellátott tanácsokkal, ha majd egyszer odakerülök.
Amikor hazaértünk, leparkolt, felvittük a szatyrokat, bepakoltunk a hűtőbe.
- Akkor megmutatod, hogy mit kéne dolgoznom ma a projekten? – kérdeztem, itt, a lakásban már tegezhettem.
- Persze, menjünk oda a géphez.
Megmutatta, dolgoztam egy-két órát, néha megkérdezte, hogy éhes vagyok-e vagy van-e valamire szükségem, de amúgy meg Ő is dolgozott valami papírokon, lehet, hogy ZH-kat javított, vagy nem tudom. Amikor végeztünk arra a napra, akkor megköszönte, hogy segítettem és hogy mentem Vele vásárolni, megkérdezte viccesen, hogy elfogadok-e most pénzt, vagy majd csak a hónap végén. Mondtam, hogy hagyja csak, szívesen segítettem. Elköszöntünk egymástól puszival és hazamentem.
Következő héten, csütörtökön óra után megint behívott az irodájába, amin már meg sem lepődtem. Lau, amikor bementem, meg is jegyezte, hogy sokat járkálok mostanában arra fele, mire Eszter csak annyit mondott jókedvűen, hogy ambiciózus hallgató vagyok. Dióhéjban annyi történt az irodában, amikor kettesben voltunk, hogy megkérdezte, hogy van-e kedvem pénteken (másnap) este elmenni vacsorázni, ugyanis lenne pár dolog, amit bővebben meg kellene beszélnünk a projekttel kapcsolatban, meg ha már nem fogadok el Tőle pénzt a munkáért, amit végzek Nála, akkor legalább egy vacsorára hadd hívjon meg. Belementem, sőt, nagyon örültem Neki. Megbeszéltük, hogy hol találkozunk, melyik étteremben és mikor, de felvetettem Neki, hogy szívesen fizetnék, de határozottan elutasította. Amikor elköszöntünk egymástól, nem akartam Neki puszit adni, de Ő odahajol hozzám és adott, s azt is mondta, hogy mostantól felejtsem el, amit a magázással kapcsolatban mondott, lakáson kívül is tegezhetem, ha csak ketten vagyunk. Megköszöntem, és kimentem, amikor becsukta az ajtót, még intettem Neki és mondtam is, hogy „Szia!”, s ő is visszaköszönt. Lau megkérdezte, hogy „Na, mi van, már tegeződtök?” Mondtam Neki, hogy segítek a Tanárnőnek egy felmérésben, s megengedte, hogy tegezzem. Szűk körökben.
Kimondhatatlanul feldobott a dolog, hogy vacsorázni hívott, nem is akartam elinni, hogy mindez Velem történik! Tudtam, hiszen levágtam, hogy az, hogy a projektről kell beszélnünk az egy háttér szöveg, egy alibi, valójában randira hívott. Elhívott vacsorázni! Ez itt a kulcs!
A nap hátralévő részében tele voltam energiával, mentem futni, utána meg még úszni is, nagyon felpörögtem, az arcom égett, s csak Őrá gondoltam! Ezt nem lehet elmondani ezt az érzést! Csak az értheti meg, aki volt már szerelmes egy tanárába és ilyen közel került végre hozzá. Nagyon nagy melegség töltött el.
Este még kaptam Tőle egy sms-t, az állt benne: „Akkor holnap 6-kor az étteremnél. Ne késs! Különben büntetést íratok :P „ (Az étterem szó helyett az sms-ben az étterem neve szerepelt).
Másnap azt hittem egész végig kalapálni fog a szívem, de tök nyugodt voltam. Délután nem mentem sportolni, rápihentem az estére. Lefürödtem, megborotválkoztam, nem csak az arcomon. Befújtam magam, felvettem inget és egy szép farmert, fekete cipőt és mivel már elég keményen hideg ősz volt ekkor, egy középvastag kabátot. Vittem magammal pénzt és beraktam egy óvszert a zsebembe.