Megerőszakolva
2009. 08. 03. 11:49 | Megjelent: 1674x
Az egyik televízió chat oldalán kerestem szexpartnert. Megcsörrent a telefonom és egy idősebb határozott hangú férfi szolt bele. Egy barátjával szegeden nyaralnak, és pont egy olyan passzív mazo női ruhás köcsögöt keresnek, mint én akin kiélhetik vágyaikat. Elmondtam, hogy mire vágyom, és hogy csak a négy fal között szoktam női ruhát hordani. Semmi gond és mondta, hogy semmi könyörületre ne számítsak, teljesen ki fogják használni a testem. Megmondta, hogy melyik apartmant keresem. „Az ajtó nyitva lesz, gyere be, jobbra találod a fürdőszobát, oda menj be öltözz át. Majd amikor végeztél, csak olsd le ott is a villanyt és fordulj háttal az ajtónak, hátra tett kézzel.” Úgy tettem, ahogy az utasításban hangzott, átöltöztem ribancosra a fürdőben és mikor mindennel végeztem lekapcsoltam a villanyt. Ekkor erős kezek ragadtak meg, mozdulni se bírtam. A szemem és a szám bekötötték, levetkőztettek, csak a fehér neműket hagyták rajtam, majd kikötöztek egy kis asztalhoz hason fekve. Olyan dohányzó asztal féleség lehetett, mert térdelve rábírtam feküdni „Szóval kis köcsögünk arra vágysz, hogy jól megbasszanak elöl hátul” Csak bólogatni tudtam. Ekkor letépték a csipkés tangabugyimat, és éreztem, hogy újaival határozott mozdulatokkal, elkezdi a lyukamat tágítani, egyre keményebben én csak nyögtem eleinte a fájdalomtól, majd a gyönyörtől. Majd hirtelen abba maradt és éreztem, hogy valami kemény hatol belém, de hírtelen erősen. „Most érzed a 21 centis faszomat” Majd szétrepedtem és jajgattam a fájdalomtól, de csak lökte-lökte egyre gyorsabban a popsimba a farkát. Ekkor kaptam egy pofont és egy zacskó került a fejemre, és nem kaptam levegőt, és közben az egyikük fojtogatni kezdett. „Ha nem maradsz csendben kis köcsög azért büntetés, jár, érted” Bólintottam, de már szinte az ájulás határán voltam. Ekkor elengedte a torkomat, és a zacskó is lekerült a fejemről. A számból is kivette a pecket, de azonnal betette kemény lüktető farkát. „Szopjad csak keményen” és egy erős mozdulattal lenyomta a torkomon a farkát. Előtte csak filmen láttam ilyet. Majd meg fulladtam a nagy fasztól a torkomban. Elölés hátul is basznak erre vágytam! Keményen dugták a popsim és torkom is.
Ekkor a hírtelen melegség öntöttel el popsimat, és a hátsó férfi felhördült és még jobban magára húzott. „Na most jól tele pumpáltalak, gyere tisztist meg a faszomat” és helyet cseréltek. A jó gecis popsimba a fasz szinte magától csúszott be, miközben a számba rakott faszról elkezdtem leszopogatni a gecit. Ismét melegséget éreztem, és nyögéseket, mostmár mindketten belém élveztek. Már kezdtem örülni, hogy elengednek. „Mivel nagyon szűk formás kis popsid van ezért most tágítunk rajta, ha már ilyen jó csúszós a gecinktől” és éreztem hogy két, majd három és egy egész kéz próbál behatolni a popsimba. Nyögtem a fájdalomtól és kértem hogy ne ne „ha nem maradsz csendben ismét megbüntetünk és egy jó nagy pofonnal adták tudomásomra hogy nem viccelnek ” Egy örökkévalóságnak tűnt mire éreztem, hogy az egész kézfeje a popsimban mozog. Kaptam ismét egy faszt a számba, közben ahogy a popsimban matatott egyszer csak egy akkorát élveztem mint még sosem, pedig a farkamhoz hozzá se értek. Majd lassan kihúzta a kezét belőlem, és jó alaposan megdugtak ismét amit már fájdalom nélkül nagyon élveztem tiszta lucsok voltam a sok gecitől. „Nem vagy szomjas köcsög kérdezték” „Ha kaphatok, akkor innék valamit” „Persze, de ha egy cseppje is mellémegy, akkor büntetést kapsz” bólintottam, ekkor egyikük petyhüdt farkát a számba tette, és elkezdett pisilni, nem akaródzott lenyelni, csak gyűlt a pisi a számba. „Igyad kis köcsög, azt mondtad szomjas vagy” és befogta az orromat. Ekkor nyeltem egy nagyot és csak ittam a pisit, mikor az elsőnek kiürült cseréltek és a másik is megitatta velem a pisijét. Halom, hogy öltöznek, majd megszólal az egyik „Na kis köcsög, merd felvállalni, magad. Az utcai ruhád elvisszük, a női cuccaid itt vannak, azokban el tudsz menni innen, az utcai ruhád pedig két sarokra innen beletesszük egy szemetes konténerbe, ahol megtalálod. A szobát kifizettük, most lazítunk a köteleken és elmegyünk” Bele telt egy kis időbe mire kiszabadultam, a harisnyás combom ragadt a gecitől, az arcom pisis és geci szagtól volt szagos, a popsi lyukam úgy ki volt tágulva, hogy nem tudtam rendesen összezárni és csöpögött a geci belőle. Rendbe hoztam sminkemet és elindultam a megadott sarok felé, miközben a popsimból geci folyt a kéjtől még mindig remegő lábaimra.
Hozzászólások (1)