Áttörés

Téli estéinket rendszerint kettesben töltöttük, jó érzés volt munka után hazatérni a közös otthonunkba. Néha kimozdultunk egy-egy kulturális esemény kedvéért, de kerültük a nagy tömegeket. Látszólagos harmóniában éltünk, egyik este nagyon összevesztünk valami apróságon. Kimondatlanul is pattogott köztünk a levegő, elvonultunk, nem bírtuk egymás jelenlétét. A kanapén ült a gépével az ölében, én pedig a konyhában támasztottam a pultot. Kis csatározások voltak ezek, de egyre inkább elvadítottak egymástól. Ki nem állhatom amikor messzire sodródik tőlem. Besétáltam, és hátulról átkaroltam a nyakát. Beszippantottam az illatát, az arcom hozzásimítottam az állához.
- Mit csinálsz? - törtem meg a csendet.
Válaszként lerázott magáról. Minden alkalmat kudarcként éltem meg, mikor elutasította a fizikai közeledésem. Ha már szellemileg nem egyezünk, legalább szexuálisan, de ha az nincs, mi marad?
Leültem a szemben lévő fotelbe és agyaltam. Lecsúsztam a földre, és négykézláb lassan elé másztam. A sarkamra ültem és vártam. Minden erejével azon volt, hogy ne koncentráljon rám, a homlokát összeráncolta, jobban összpontosított a kijelzőre.
- Beszéljünk. Látom, hogy feszült vagy.
- Ezek a napi szarságok megeszik a kapcsolatunkat. - még mindig levegőnek néz.
- Tudom, egyszerűen... csak nem tudok uralkodni magamon néha.
- Nem érdekelnek a kifogásaid, elegem volt belőled. Nem vágyom veszekedésre. Szétmegy tőled a fejem.
- De... - közbevágott.
- Nincs de...
Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy itt most ez ennyi. Kezeim felkúsztak a térdére és meglöktem, hogy figyeljen rám.
- Hagyj békén mára. - mondta kissé ingerülten.
- Mitől éreznéd magad jobban?
- Ha ma már nem látnálak. Itt alszom a kanapén, menj be.
- Tudod mit? Vezesd le a feszültséged. Itt vagyok, mondj el bárminek, csak lépjünk ezen túl.
- Nem te vagyok, nekem ez nem ilyen egyszerű.
- Próbáljuk meg. Hallgatlak. - tényleg ezt akartam.
Felállt, mély levegőt vett, körbejárt, a hátam mögé került. Vártam, hogy mondjon valamit. Visszaült, előrehajolt hozzám és beindult. Olyan dolgokat vágott a fejemhez, amiben teljesen igaza volt.
- Megőrjítenek a kötözködéseid, a dolgok amiket nem tudsz értékelni, a sokszor gyermeteg gondolkodásod és amikor meg akarsz győzni a faszságaidról.
- Ilyenkor megpofoznál?
- Legszívesebben igen.
- Hát rajta, ha szerinted azt érdemlem. Pofozz fel.
Ismét felállt, mintha gondolkodna, hogy megtegye-e vagy sem. Követtem a tekintetemmel, közben magyarázott. Alázatosságom lassan kezdett célt érni, láttam a nadrágján keresztül is. Mikor újra elém került végigsimítottam a domborulatán.
- Ezzel nem mész semmire. Nem jelent semmit, hogy feláll rád a farkam, kívánatos vagy így. Ennyi. - leült.
Odasimultam, a melleimet a lábaihoz nyomtam és masszírozni kezdtem a farkát.
- Nem baj. Csináljuk így. - már húztam le a cipzárt.
- Nem lehet mindent dugással megoldani, mondom, hogy ez most kevés! - ingerültebb lett.
Elővettem a farkát és húzogattam rajta a kezem, közben figyeltem.
- Mit akarsz?
- Szopni.
- Beteg vagy. - mondta.
- Lehet. De ha ez segít, hogy megnyugodj... - már a golyóit nyalogattam.
Elkapta a hajam és ráhúzott a farkára. Tolta tövig, a csípőjével felfelé mozogva rásegített, éreztem, hogy dühből csinálja. Alig engedett levegőhöz jutni, folyt a nyálam a nadrágján. Engedtem neki, nem álltam ellent, engedje ki ami benne van.
Fel voltam készülve egy esetleges pofonra, abban a helyzetben bármit elviseltem volna. Felállt, a kezeimet leengedtem, tudtam nem lesz rájuk szükségem. Mindkét kezével fogta a fejem, a nyakam, és ütemesen dugta a szám. Nem törődött semmivel, becsukott szemmel élvezte ahogy a faszát a torkomig nyomja. Hangján éreztem, hogy nemsokára elélvez, a lökései is egyre mélyebbek voltak, nyelvem dolgozott a szerszáma alsó részén, megpróbáltam a lehető legnagyobb gyönyörre rásegíteni. Nem mertem megzavarni, tűrtem hogy a száma élvez, megéreztem spermája ízét és csak nyeltem, szívtam magamba minden cseppjét. Ahogy voltunk, még mindig a hajamat tartva lehuppant a kanapéra, lehúzott a farkáról.
- Ritkán mutatom, de sokat jelentesz nekem. Amikor kevés a szó, nem marad más, csak az abszolút engedelmesség.