Tulajdon

Tudom, hogy birtokolsz, hogy a tied vagyok. Lassan, szinte észre sem vettem miként. S ez így jó. Lubickolok benne.
Végigsimítod az ajkam. Hüvelykujjad.. mutatóujjad.. belémarsz… harapsz… megszemléled kicsit hátraszegett fejjel… tudod, hogy a tied. Behunyod a szemed, s felvillannak a képek. Érzem az arcod rezdüléséből. Tőled tanultam, hogyan használhatom.
Kapkodó mozdulatok a farok után- hiszen elvetted a kezem. Ügyetlenül. Igyekszem megfelelni az utasításnak… nyalom, bekapom, szívom, szopogatom… a ritmust te diktálod. S minden alkalommal egyre ügyesebb vagyok. Amikor először vetted birtokba a torkom…. Jaj, nagyon büszke voltam! Mindig beleborzongok. Mindig csorog tőle a gyönyör a combomon.
Riadt érzések vívódtak bennem, mikor más előtt térdeltem. Riadt, mégis vágytam rá. Hiszen neked, hiszen érted… Nem ismertem a férfiakat. Nem is láthattam belőlük sokat. Fejem leszegve, terpeszben térdeltem előttük. A szám a tied. Ezt mondtad. S azt akarod, hogy kielégítsem vele őket. Úgy, ahogyan ők akarják, de megmutatva azt, amire képes… a száj, amit te használtatsz. A póráz vége a te kezedben volt. A nyakörv biztonsága óvott. S nagyon szégyelltem magam, amikor elkapott az ismerős hév a makk láttán. Bujaságom győzött. A borzongás, az izgalom ismerős volt. Mohón habzsoltam. Szoptam, szívtam, nyalogattam… minden érzékszervemmel letapogattam. A nemiség illata az orromban, a férfi büszkeség látványa a szemem előtt, a hím semmivel össze nem téveszthető íze a nyelvemen, a vessző simasága és a makk feszülő fénye az ajkaimon, s zenei aláfestésként a gyönyör hörgései a fülemben…. Lelkemben a tudat, a Gazdáé vagyok. Boldogan nyaltam fel az ajándékukat a földről is. Büszke voltál rám… soha nem élveztem előtte olyant.
Tovább kalandozik a kezed. A barlangom… Nem ismertem a határait, a lehetőségeket, melyeket a gyönyör szőnyegébe szőtt. Megtanítottad a csodát, a repülést, melyet kezed varázsol. Az ujjak – simogatón. A tenyered – fegyelmezőn. Az öklöd – kéjre hívón.
Majd megőrültem, annyira vágytam, hogy belém hatolj. Ujjaid játszottak velem. Néha ajkaimhoz tartottad őket, s mohón szopogattam róluk saját nedvemet. Valahol lebegtem már. Szinte nem is fogtam, hogy mindig több ujjat lehetett élveznem. Arra vágytam, hogy betölts. S szukaként nyomtam magam arra, ami a barlanghoz ért. Nyársat akartam, s öklödet tartottad oda. A nedvesség hangját felülírta a vágy sóhaja. A feszítő fájdalom felemelt, s egy másik dimenzióba húzott. Azóta is csodaként élek meg minden alkalmat, amikor az öklödet szoríthatom. Ösztönösen, nyöszörgős boldogsággal.
A fenekem, a titokzatos nyílás, ami senkié. Senki másé. Miért is adnád másnak? Hallod a feltörő sóhajt, mikor simítod. Hogyne vágynék rád? Hogyne akarnám, hogy azt is birtokba vedd?! A tied. Neked teremtették.
Ezt is te tanítottad. Érzékeny, buja vágyak szigete. Amit addig óvtam… Természetes volt, ahogyan a makkod ott mosolygott. Barlangom lucskosságát simítottad egyre beljebb. S úgy nyílt meg az addig szűz nyílás, mintha mindig csak erre várt volna. S a gyönyör újabb kapuját nyitottad ki nekem. Mint a kés a vajban. Feszülsz bennem, s ez kitölt, felfokozza bujaságom. Ágyékod érintése, a tenyered a fenekemen, heréid simítása minden mozdulattal, s a repülés sóhajai…. Nyakörvembe markolsz….
Lábaidhoz kuporodom…. Apró csókok az ujjaidra… Gazda….