Béke

Mióta együtt éltünk, az élete teljesen kiegyensúlyozottá vált. Mosolygott, ragyogott, együtt élt a tavasszal. Engedelmes volt és alázatos, én pedig megtanítottam neki, hogyan válhat a kis kedvencemé. Türelmesen megvárta, amíg rá kerül a sor, és olyankor mindenben a rendelkezésemre állt. Így dorombolt nekem, amikor hazamentem.
Nem voltak hétköznapjaink. Voltak társadalmi kötelezettségeink, ezen túl pedig heti hét nap ünnepnap volt, amikor a szerelmünket ünnepeltük. De időről-időre mégis közénk csúsztak külső problémák, amit nekem kellett kezelnem. Hetek óta feszült volt akkortájt. Az aggodalmak túlnőtték a közösen töltött idő örömein, és ezek lassan már kompenzálni sem tudták a problémákat. Lassan gyűlni kezdett a szar, ami mindig rosszra vezet. Éreztem, hogy a lelkét valami olyan dologgal lehet megnyugtatni, amire nagyon mélyen vágyik, de nagyon magas gátakat kell érte áttörni.
Illatokkal és fényekkel hangulatot teremtettem, és beszélgetni kezdtünk. Számára úgy tűnt, hogy egy könnyed estének indul az aznapi. Az általános feszültsége ellenére kedélyes hangulatban volt. Még ha nem is tudta kettőnkön kívül hagyni a problémáit, a velem töltött időben próbált a lehető legkellemesebb élmény lenni. Ez minden nap így volt. Minden nap a legnagyobb megelégedettségemre törekedett. Megtanulna, hogy nincsenek kifogások, nincs olyan, hogy ma ne. Ha egyszer elkezdődnek a kifogások, akkor semmi nem állítja meg őket. Azok olyanok. Ha pihenőre volt szüksége, azt én határoztam meg, és az engedelmessége mindig kiérdemelte azt a pihenőt, amire valóban szüksége volt.
- Tudod, hogy beszélgettünk már a mellbimbódról? A fájdalmáról, a kínzásáról. Emlékszel? – komolyra fordult a hangszínem.
- Igen, persze. És tudja, hogy milyen érzékeny a mellbimbóm, és félek attól a fájdalomtól – mosolygott, mert az hitte, megint csak beszélgetünk róla. Az ezzel járó fájdalomtól való félelem leblokkolta a képzeleteit, hogy az élvezetéről fantáziáljon, de a kérdései árulkodtak a tudatos visszautasítás alatti kíváncsi vágyról. Mint amikor a jó kisgyerek eltakarja a szemét olyan filmjelenetnél, amire a szülei azt mondták, ne nézzen oda, de az ujjai között mégis kileskelődik. Könnyeden vette a kérdésem, mert azt hitte, hogy ez számára nem tartogat örömöket, én pedig szeretem annyira, hogy nem kényszerítem bele olyanba, ami számára nem öröm. Az ebből fakadó hárítást kellett eltörnöm benne, hogy megtanulja, hogy ezen elképzelésének első fele hibás.
- Igen, tudom. De most már nem kell erről többet beszélgetnünk. Élvezni akarlak. – Megijedt. Tudta, hogy mi vár rá, és nem mondhat nemet, ha akarok valamit.
- Számtalan módon élvezhet. Azt hittem azok kellő élvezetet okoznak Önnek, hogy örömét lelje bennem – kétségbeesett érvelésbe kezdett.
- De én most nem úgy akarlak élvezni. Vetkőzz le! Szopatás közben foglak irányítani a mellbimbóddal.
- Nem vagyok jól szopatható enélkül? Kitanultam már, hogy mit szeret, értem minden utasítását és irányítását. Miért kell... – egy hatalmas pofonnal beléfojtom a szót.
- Vetkőzz! – ordítottam rá. Engedetlenül nyafogva lehajtotta a fejét. Elkaptam a tarkóját, felrángattam a székből, az ágyhoz húztam, és a nyakánál fogva belevágtam az ágyba. A hátára fordítottam, megfogtam a torkát, fél lábbal a hasára térdeltem, és arconköptem. – Mi van veled, te picsa? Ellenkezel velem? Azt mondtam, vetkőzz szopáshoz. Nekem kell lerángatnom a ruhádat? – kimért, veszélyes hangon mondtam neki. Sírni kezdett válaszul. Ismét adtam neki két pofont.
- Kérem, ne kérje ezt tőlem! – keservesen zokogott. A hasára fordítottam, hátrafeszítettem a kezét, és a hajába markolva tartottam a fejét, amíg sírt. Hagytam, hogy kisírja magát. Hosszú percekig tartott.
Igen, élveztem az érzést, megszorítani, húzni a mellbimbóját. Élveztem a fájdalomokozást, élveztem a látványt. De most nem ez volt a legfontosabb. Hanem, hogy olyan dolgot csináltassak meg vele, amitől fél, retteg. Amit csakis miattam tenne meg, hogy megfeleljen nekem, de maga sosem vállalná be. Ha egy ekkora gátat képes áttörni, csupán az én kedvemért, akkor a megelégedettségem a megpróbáltatásaival összemérhető méretű nyugalmat fog hozni számára.
Leültem az ágyra, és az ölembe húztam. Átölelte az egyik karom, én pedig simogatni kezdtem. Kimerült az ellenkezésben, és most hagytam pihenni. A légzése egyenletes lett, erősen szorított magához. Egy kis idő után felemeltem a testét, a szemébe néztem, és rámosolyogtam. Kisírt szemekkel visszamosolygott.
- Kezdhetjük? – kérdeztem megnyugtató hangon.
- Igen. Szeretném, ha úgy élvezne, ahogy Önnek a legjobban esik.
- Akkor vetkőzz le, kicsim!
- Igenis!
Meztelenre vetkőzött, hozott egy kötelet, lerakta mellém, hátat fordított, és összetette a csuklóját. Megkötöztem a kezét. Felálltam, kicsatoltam az övem, levetkőztem, és leültem a fotelba. Odasétált hozzám, és megállt előttem. Megsimogattam a mellét, és a mellbimbóit kezdtem masszírozni. Egy-egy erősebb szorításnál felszisszent. Megszorítottam a mellbimbóját, és térdre húztam. Fájdalmas arccal követte az irányításom. Magam felé húztam a felsőtestét, az ölembe. Úgy helyezkedtem, hogy elérjem a mellbimbóját szopatás közben. Rátoltam a fejét a farkamra, ő pedig engedelmesen szopni kezdett. Egy kis ráhangolódás után ellentétes ritmusú csípőmozdulatokkal szoktattam be a torkát. Ezután a mellbimbóján keresztül adtam az utasítást, mikor csúsztassa a farkam mélyebbre a torkában. Csorogni kezdett a nyál a szájából, végig a golyóimon.
Bármeddig képes vagyok húzni az orgazmust szopatás közben, és most különösen nem siettem el. Váltogattam, hogy melyik mellbimbóját tépem, és minden váltásnál nyöszörgésből sírásba erősödő kínlódás társult a szopás hangjai mellé. A nyála folyt az ölembe, a könnyei csöpögtek az orráról. Csodás érzés volt, ahogy már sírva szopott.
A hajánál fogva leemeltem a farkamról, és szorítani, húzni kezdtem a mellbimbója tövét. Fájdalmában forgatta a fejét, nem tudott rám nézni.
- Nem akarom. Könyörgöm, ne folytassa! - Ha visszakérdeztem volna, tudom, nem hagyta volna, hogy abbahagyjam. Nem csendesítettem el. Tudtam, hogy a könyörgés segít neki az elviselésben. Ezért hagytam szenvedni. Tompulni kezdett a kínlódása.
Visszatoltam a fejét a farkamra, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Kellemes zsibbadást kezdtem érezni a farkamon.
"Kitartás, kicsim! Nincs sok hátra, és túl vagy rajta" - biztattam, miközben még erősebben téptem a mellbimbóját, és körözni kezdtem a farkammal a torkában. Már csak csendesen kínlódott. Az elviselés megszokássá tompult, a megszokás pedig gyönyörré virágzott. A mellén keresztül irányítva tövig a farkamra húztam, a könyökömmel toltam a fejét még lejjebb, és rugdosó csípőmozdulatokkal merültem a katarzisba.
Sikerült. Az ejakuláció formájában rá ömlő nyugalom úgy söpörte el a hetek óta gyűlő lelki feszültséget, ahogy az én orgazmusom a szájába feszülő izmaim görcsét. A békességet hozó elégedettségem ízével a torkában az ölembe fordult. Felhúztam magam mellé, átöleltem. Finoman simogattam és nyalogattam a mellbimbóját. Büszke voltam rá, és éreztem a nyugalmát.
Visszaállt a béke a lelkében. Az érzés, ami azelőtt elviselhetetlen fájdalom volt számára, most ahhoz a boldogsághoz társult, amit a nekem való megfelelés okozott neki. Feküdt az ölemben, és tudta, azért van rám szüksége, hogy rá kényszerítsem azt, amire vágyik. Minden félelme és ellenérzése elmúlt a mellbimbó fájdalmával kapcsolatban. Boldog lett tőle. Azóta a megkeményedett mellbimbóját a mellemhez dörgölve jelzi, ha erre a boldogságra vágyik.