A szék

Margit oldalát már napok óta furdalta a kíváncsiság, hogy miért zárkózik be a férfi délutánonként néha órákra is a pincéből nyíló, egykor mosókonyhának használt sötét kis helyiségbe. Az ajtót akkor is kulcsra zárva tartotta, amikor nem dolgozott odabenn. Néha elmélyülten számolgatott, rajzolt az íróasztalánál, majd fűrészelés, fúrás-faragás zaja hallatszott ki a helyiségből.
Maga takarította el a forgácsot, főrészport, fahulladékot. A nő még ezért sem léphetett be a helyiségbe.
Mígnem Margit összeszedte a bátorságát és az ezért járó büntetés kockázatát is vállalva rákérdezett.
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik és én ezt nem szeretném - mondta a férfi. Hangja szigorúra váltott. - És tudod, ugye, mi jár ezért?
- Nem, de sejtem - válaszolt Margit és enyhén megborzongott az izgalomtól.
- Jól sejted. A kábel? Vagy legyen a vessző? Vagy esetleg egy kis csiklandozás a korbáccsal? Választhatsz...
A vessző kíméletesebbnek tűnt. A nevezetes kábeldarab - akárcsak a korbács - ugyanis napokig tartó nyomokat hagyott, először rózsaszínű, kidomborodó hurkákat, amelyek később megvörösödtek, majd kékessé váltak. Helyük még napok múltán is érzékeny maradt. A vessző talán jobban csípett, mert vékonyabb volt, de csapása nem okozott napokig tartó nyomokat. Margit hamar döntött.
- Hozom a vesszőt - mondta. - Hányat kapok?
- Nem tudom, talán ötöt. De lehet, hogy többet. A fenekedre mindenképpen legalább ötöt. De remélem, kérsz a talpadra is kettőt-hármat...
- Neeee.... akarta mondani a nő, de már érezte a nedvességet a lába közt. - Igen, legyen, ahogyan akarod. Hármat.
- Mindkettőre! Nem sok...
Engedelmesen kigombolta a blúzát, szabaddá tette a vállait. Melltartója pántjait is letolta a karjára, lemeztelenítette a melleit is. Az előírás így szólt: "Fenyítés közben a szub válla és mellei meztelenek kell legyenek."
A rózsaszínű bimbók máris hetykén ágaskodtak, a nő izgalmi állapotáról árulkodva.
Szoknyája alá nyúlt és letolta a bugyiját, kecses mozdulattal kilépett belőle. A pamlagra térdelt, felhúzta a szoknyáját. Előrehajolt. Kerek, fehér feneke feltárult, puncija máris nedvesen vöröslött.
A férfi óvatosan, de határozottan benyúlt a telt combok közé, szétfeszítette azokat. "A fenyítést a szubnak széttárt lábakkal kell elszenvednie" - írta a szabályzat.
Aztán kíméletlenül, határozottan kiosztotta a három-három vesszőcsapást Margit talpára. Nagyokat, erőseket ütött és élvezettel figyelte a gyorsan kipirosodó nyomokat a bársonyos talpacskákon. A nő hangosan nyögött, sziszegett, a harmadik csapás után fel is jajdult, a szeme megtelt könnyel. Pirosra lakkozott lábujjacskáit már az első vesszőcsapás után begörbítette: a férfinak rá kellett szólnia, hogy egyenesítse ki, feszítse ki a talpát. Nem akarta, hogy a vessző eltalálja a lábujjai hegyét.
Utána a hajába markolt, hátrafeszítette a fejét és Margit domborodó feneke is megkapta az öt vesszőcsapást. Az utolsó kettőt hosszában, úgyhogy a vessző betalált a kerek, hófehér-rózsaszín félgömbök közé, előrecsapódva eltalálva a nő szemérmét is.
Aztán összeölelkezve gyöngéden, hosszan szeretkeztek. Mikor a nőt már harmadszor juttatta a csúcsra, a férfi betolta a makkját Margit ajkai közé és szétfeszítve a nő combjait, aztán néhányszor rácsapott a puncijára a kis gumikorbáccsal, hogy kicsaljon a nőből egy-két izgató sikoltást. Majd keményen belemarkolva a puncijába, a nő szájába élvezett.
- Ha készen leszek vele, megtudod majd, hogy micsoda. Bízom benne, hogy hasznodra válik majd. De ha addig is kíváncsiskodsz, a mai adag kétszeresét kapod.
Néhány nap múlva kezdett alakot ölteni a szerkezet. Első pillantásra egy magas hátú karosszékre emlékeztetett, mint ahogy az is volt. Szék.
Fenyítőszék.
Margitot közelgő születésnapjára akarta "meglepni" vele. Régóta gondolkodott már az ötleten. Több tervet is készített, míg letisztult az elképzelés.
Keményfából készült, magas, függőleges hátlapú szék volt. Ülőlapja rövid, kényelmetlen, alig húsz centiméteres, hiszen csak a testsúly megtartására szolgált. És lehajtható volt, a hátlapja pedig vízszintesig dönthető.
Némi gondolkodás után az ülőlapot nem laposra, hanem nyeregszerűre képezte ki, éles gerinccel, hogy belevágjon a nő fenekébe, puncijába és gyalulatlan, szálkás, durván faragott deszkából munkálta ki.
Lábtartó is készült hozzá, úgy kialakítva, hogy a nő nekitámaszkodhasson a talpával, de lehessen a bokáját is hozzákötözni, ha úgy hozza a szükség.
A karfa oldalirányban és fel-le is állítható volt, a szék fölött pedig a szokásos sziklaszegek - három is - a mennyezetbe erősítve. Készen beakasztott karabinerrel.
A hátlappal sok dolog akadt. Alakja a nő testének vonalát követte: csípőtájékon széles, majd deréktájban elkeskenyedett, vállmagasságban ismét kiszélesedett.
Arra gondolva, hogy ha esetleg fordítva ültetné a nőt a székbe, a melleinek két kerek lyukat vágott a vastag tölgyfadeszkába.
Ehhez előbb méretet vett a nő melleiről, körméretükről és a két melle közötti távolságról. A lyukakat ennek megfelelően készítette el.
Margit furcsállta a méricskélést, kezdett is sejteni valamit, de nem akart kérdezősködni.
A lyukak átmérőjét végül jó másfél centivel kisebbre vette, mint a nő melle volt. A gondolatra, hogy milyen érzés lesz átcibálni rajtuk Margit gömbölyű, telt melleit, elfogta az izgalom.
Gondosan simára csiszolta a lyukak peremét és belsejét, mert azt nem akarta, hogy a durván munkált fa felsértse a nő kebleinek finom bőrét.
A nő fejének, arcának szintén hely kellett, mert nem akarta, hogy a hasra fektetett nő arca a deszkának nyomódjék. Így a támla felső részét U alakban kivágta és az U belsejét szintén simára, gömbölyűre csiszolta. Így a nő bele tudta támasztani az állát, vagy a tarkóját.
Aztán néhány nap múlva megint változtatott az elképzelésen: visszatért a lapos ülőlaphoz, de megtartotta a nyeregszerű változatot is. Csak annyi volt a változtatás, hogy cserélhetőre készítette el.
A lábtartót is cserélhetőre készítette. Helyére - ha a szükség úgy kívánta - egy kalodát lehetett felcsavarozni. A kalodára hat lyukat képezett ki, hogy a nő lábait szétterpesztve és összezárva is bele tudja zárni.
Puha szivacsból készített cserélhető, tisztítható betéteket a lyukakba, hogy ne törje fel Margit bokáját.

A szék készen volt.
Egy délután, amikor Margit nem volt otthon, minden eszközt, korbácsokat, vesszőket, köteleket behordott a kis kamrába. A látványosabbakat a falra aggatta, a kisebbeket elrendezte egy kerekes asztalkán, mint amilyent a szobapincérek használnak.
A férfi várta az avatás napját. És a nő is. A nő talán még jobban. Mert megsejtette, hogy micsoda ajándék vár rá...