Tanárnőm, Úrnőm és Kulcsőrzőm egy személyben VI.

6. rész

Elérkezett a vasárnap, amire annyira vártam. Szombat este, még kicsit lazítottam, nem csináltam igazából semmit. Zenét hallgattam a gépen, beszéltem telefonon szüleimmel, ilyenek. Ja, meg egy közösségi oldalon rákerestem a Tanárnőre hátha megtalálom, de nem jártam sikerrel.
Szombat este nem aludtam túl sokat, talán kicsit izgultam. Vasárnap felkeltem időben, megreggeliztem, elmentem zuhanyozni, felöltöztem és indultam. Tudtam, hogy sokáig leszek ott, de úgy érzem, még mindig nem voltam erre teljesen felkészülve lelkileg. Tömeg közlekedve mentem, odaértem, szép környéken lakott, igaz panelházban. Az épület előtt kicsit hevesebben kezdett dobogni a szívem. Biztos, hogy ezt akartam? Biztos, hogy jó lesz ez így? Most otthon lehetnék, és azt csinálhatnék, amit akarok. De már elvállaltam, nem mondom le, nincs visszaút. A ház előtt egy percig csak álltam és gyűjtöttem a bátorságot, aztán vettem egy mély levegőt és becsöngettem. Kicsit várnom kellett, de nem sokat, mert beleszólt:

- Ki az?
- Balázs vagyok, jöttem 10 órára – valami ilyesmit mondhattam, de szerintem elég esetlenül.
- Gyere! – azzal kinyitotta az ajtót. Én benyomtam, elég nehéz volt, pedig vékony fémajtónak tűnt, de szépen le volt festve, nem csak az ajtó, de a lépcsőház is. Ekkor jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem, hányadikra kell mennem. Na, ez így érdekes lesz, gondoltam. De nem volt az, mert még csak az első lépcsőfordulónál jártam, amikor kulcscsörgést hallottam, majd ahogy följebb mentem, láttam, hogy kinyílt az első ajtó. És ott állt a Tanárnő, teljes életnagyságban, frissen, melegítőben és papucsban, megfésülten.
- Szia, Balázs – üdvözölt jókedvűen és a kezét nyújtotta.
- Jó reggelt Tanárnő – mosolyogtam vissza és megráztam a kezét, ez kedves gesztus volt részéről. Annyira puha és meleg keze volt, te jó ég! És csak miután kérte, hogy fáradjak beljebb, akkor vettem észre, hogy milyen piros pozsgás most az arca, de kipihentnek tűnt. Beléptem, bezárta mögöttem az ajtót. Elkezdtem levenni a cipőmet, éppen csak egy pillantást tudtam venni a lakásra, nagyon szép és rendezett volt a várakozásaimmal ellentétben, nem mintha nem nézném ki belőle, hogy rendet tart, de azt mondta, nincsen ideje. És nagyon jó illat volt, nem tudnám semmihez sem hasonlítani, olyan meleg és megnyugtató érzést keltett. Olyan egyedi volt.

Levettem a cipőmet, mondta, hogy a táskámat tegyem fel a kis előszoba asztalra nyugodtan, kabátomat is akasszam fel. Amit nem említettem, de talán már kitalálhattátok, hogy mivel páratlan félévben tanított minket, ilyenkor már október volt. Kicsit hüvös és szeles volt reggel, vittem magammal kabátot.
- Kérsz egy meleg teát? – kérdezte, miközben bement az étkezőbe, ami a bejárattól balra volt.
- Jajj, azt megköszönném! - feleltem.
- Akkor addig gyere be és üljél le nyugodtan – mosolygott vissza a válla felett.
- Köszönöm! – Ő addig bement a konyhába, ami az étkező folytatása volt, Én meg leültem az egyik székre. Két pillanat múlva már vissza is jött kancsóval és bögrével a kezében, töltött Nekem.
- Erdei gyümölcsös és fahéjas, remélem, szereted.
- Igen, köszönöm szépen, szeretem a gyümölcs teákat.
- Kérsz bele citromot, mézet esetleg?
- Nem köszönöm. – közben vetettem egy pillantást a nagyszobára is, ami szintén az étkezőből nyílt (elég fura elrendezés), és egész rendben volt, abból, amit láttam legalábbis ezt szűrtem le. Nyilván nem volt patyolat tiszta, de szép bútorok voltak benne, meglepően szép volt a lakás, szerintem nem az övé, vagy ha igen, akkor nem tudtam, hogy ennyire jól fizetik az egyetemi óraadókat. Vagy a szülei vették Neki. A történet szempontjából, igazából tök mindegy.
- Hát első feladat, Balázs – mögém állt és kezét rátette a vállamra – amíg kihűl a tea, hogy leírod szépen húszszor, hogy „Ha 10 órára ígérem magam, akkor, 10-kor ott is vagyok a megadott helyen” – majd nem tudom honnan, az isten tudja honnan előhúzott egy papírt meg egy tollat és elém rakta az asztalra. A papíron az állt legfelül, az ő kézírásával:

„Ha 10 órára ígérem magam, akkor, 10-kor ott is vagyok a megadott helyen”

Egyik kezét még mindig a vállamon tartva kicsit lejjebb hajolt, úgy, hogy a haja súrolta a vállamat, majd másik kezével elém mutatott – látod mennyi az idő? – kérdezte. Felnéztem, a falon lévő órára, amerre mutatott, 10 óra 7 perc volt. Nem nagyon tudtam megszólalni, megkérdeztem a lehető legilledelmesebb hangon, hogy muszáj-e megint büntetést írnom, mire elengedte a vállam, elém állt, és mélyen a szemembe nézett. Felemelte a jobb kezét mellkas magasságig, hüvelyk és mutató ujjával kört formálva, többi ujját előre nyújtva. Soha nem felejtem el ezt a nézést.
- Kisfiam – rövid szünet – Te velem ne alkudozzál, hanem csináld, amit mondok. Csak nem képzeled, hogy ide jössz a lakásomra, elkésve és még leállsz velem vitatkozni? Legalább egy sms-t írtál volna, hogy késel, megvan a számom, nem? Akkor meg? – ezt nagyon szigorúan és nyomatékosan mondta, ilyennek még nem láttam.
Kénytelen voltam fülem-farkam behúzva bocsánatot kérni, és elkezdtem írni a büntetést.
- Helyes. Szólj, ha kész vagy – ezzel elment hátra, nem tudom hová.
Én írtam, s közben azon gondolkodtam, egyrészt, hogy lehet, hogy ma szar napja van, vagy bal lábbal kelt föl, bár nem látszott rajta, mikor ajtót nyitott, másrészt, hogy miért vagyok ilyen fatökű, simán mondhatnám, hogy nem csinálom meg, hazamegyek és elfelejtjük az egészet. Nem tudtam megtenni és nem tudom miért. Úgy éreztem maradnom kell, ha már eddig eljutottam. De akkor sem tetszett, hogy ideges lett, nem láttam még ilyennek. Nemsokára visszajött, megkérdezte hol tartok, mondtam, hogy tizenháromnál, erre csak annyi volt a válasz, hogy akkor igyekezz – visszament, szerintem a szobájába.
Mikor kész lettem, szóltam, előjött, mondta, hogy hagyjak mindent az asztalon, a teát is, jöjjek vele a hálószobájába. Még mindig mérges volt, szemmel láthatóan. Elég fura, hogy ilyen közvetlen, hogy egyből a hálóba megyünk, gondoltam. Az ágyra mutatott.
- Meg tudod vetni normálisan?
- Persze – feleltem.
Eléggé összevissza volt minden, a párna oldalt, a takaró összegyűrve a másik oldalt, a lepedő félig lehúzva. Megcsináltam, Ő addig a szoba másik végében pakolt valamit. Mikor kész voltam, ránéztem, Ő meg az ágyra. Mondta, hogy ez egész jó, bár közel sem tökéletes. Egy pasitól megteszi. – ezzel gúnyosan rám mosolygott. Kérte, hogy húzzam ki a függönyöket és nyissam ki az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be. Megtettem, utána mondta, hogy menjünk ki a nagyszobába. Mentem utána, ott elmondta, hogy első körben rendet kéne csinálni az asztalon középen, valahogy rendezni ott mindent, ami van, meg a könyves szekrényen kicsit össze-vissza vannak a dolgok, meg a TV-s szekrényen is próbáljak meg rendet csinálni. Ezzel nem volt gond, elkezdtem csinálni, ami el volt dőlve azt felállítottam, próbáltam valami rendszert vinni az egészbe. Ő közben elment megint, s gondolkodtam, minek köszönhetem ezt a lekezelő hangvételt. Ennyire felmérgesítettem, amiért késtem? Vagy csak azért, mert nem akartam elsőre szót fogadni? Szót fogadni…mint egy kisgyerek.
Közben visszajött, megnézte mit csinálok, látta, hogy szépen haladok és mosolygott. Aztán kiment az étkezőbe, a teám mellől felemelte a papírt és rápillantott. Rövid ideig csak nézte, majd leengedte a kezét a combja mellé és fennhangon sóhajtott és elindult felém.
- Drága Balázs – nézett rám neheztelve, majd tagolva folytatta – akkor ezt most kezdjük szépen elölről, nem úgy, mint valami macskakaparás, hanem gyöngybetűkkel. Világos?
Na, bumm. Ennyi volt. Tényleg úgy bánt Velem, mint egy dedóssal. Közben elővett papírt meg tollat ismét, és kirakta elém az étkező asztalra, amihez közben visszaültem.
- Óvoda középső csoport – jegyezte meg, majd elment, de épp csak addig, hogy a nagyszobából hozzon magénak egy újságot és leüljön velem szembe. Az újságot kiterítette az asztalra, fölé könyökölt és elkezdte olvasni. Így ültünk csendben, Ő olvasott, én írtam, igyekeztem minél szebben. Néha fel-felpillantott, ránézett a lapra, meg is jegyezte, hogy na, ezt már el tudja olvasni. Aztán egyszer levette a melegítő felsőjét, ráterítette a szék támlájára, s egy fehér pólóban volt. Óvatosan sandítottam oda, egyszerűen nem tudtam megállni, de nem vette észre, mert olvasott. Most vettem észre, hogy nincs is rajta melltartó, a mellbimbója egészen kinyomta a pólót, lehetett látni. Írtam tovább, mire befejeztem, már beállt a csuklóm. Akkor még egy kicsit gyönyörködtem a mellében, csodálatos látvány volt, a fehér színű pólóm amúgy is jobban kijön, ha nincs egy nőn melltartó, mint bármelyik másikon. Egy derült égből villámcsapásszerűen ért mondat ébresztett fel:
- Na, írsz még, vagy már csak bámészkodsz?
Puff neki..Mindezt úgy kérdezte, hogy fel sem nézett az újságból. Biztosan vörös voltam a szégyentől, de nem kezdtem el magyarázkodni, inkább csak annyit mondtam:
- Végeztem, Tanárnő.
Ő felnézett, bele a szemembe, majd rá a lapra, és elvette. Megnézte, majd mondta, hogy rendben van.
- Mehetsz vissza rendet rakni.
Én visszamentem, megszégyenülve, Ő ott maradt az étkezőben, olvasott tovább, a teámat az óta nem tudtam meginni. Egyszer csak, percek múlva felállt és elment, megint vissza a hálószobájába. Percekig nem került elő, Én csináltam tovább a rendrakást. Aztán egyszer csak megint előkerült, bejött a szobába és rám nézett karba tett kézzel, egyik lábára támaszkodva, fejét kicsit oldalra hajtva:
- Ha Veled csak így lehet beszélni, akkor mostantól dedós módszereket fogok alkalmazni. Most gyere be a hálószobába.
Nem szóltam semmit, követtem. Úgy éreztem magam, mint egy kutya. Amikor beértünk, láttam, hogy az ágy teljesen össze van gyűrve. Csak annyit mondott:
- Kezdd elölről.
Fölösleges volt bármilyen vita, úgysem értem volna el semmit. Viszont azt nem tudom, miért nem mondtam meg Neki, hogy inkább hazamegyek, ha így szívat. Megcsináltam az ágyat, Ő addig csak állt mellette csípőre tett kézzel és nézte. Mikor végeztem, megkérte, hogy gyűrjem össze megint és csináljam újra. Azt mondta, addig gyakoroljuk, amíg nem érzi úgy, hogy tökéletesen megy. Még párszor ezt eljátszotta Velem eltelt vagy 10 perc. Nem is értettem miért csinálom. Aztán egyszer, amikor kb hatodjára akarta megcsináltatni, felidegesítettem magam és levágtam a párnát az ágyra. Szemébe néztem és megmondtam Neki, hogy nem csinálom meg, ez egy hülyeség, akkor hazamegyek. Erre elengedte a csípőjét, rámutatott az ágyra, előrehajolt és őszinte dühből elkezdett ordítani:
- Most azonnal megcsinálod, ha mondom! Mit képzelsz magadról?! – az ablak nyitva volt, szerintem még az utcán is hallották.
Nem szóltam semmit, elkezdtem csinálni, de belül sírtam, nem akartam már semmit, csak hazamenni. Miközben csináltam, néha mondott egy-két dolgot, már nem kiabálva, csak úgy fennhangon és nyomatékosan. „Mégis ki a franc vagy Te itt?” „Ha Én megkérlek valamire, akkor azt Te megcsinálod és pont!” Mikor végeztem, feléje fordultam, Ő pedig közelebb lépett hozzám. Alig hallhatóan, mélyen a szemembe nézve közölte:
- Ha nem akarod, hogy félév végén megbuktassalak, akkor csinálod, amit mondok. Megértetted? – szeme szikrát hányt.
- Igen, Tanárnő – nyeltem egy nagyot. Nem tudtam mást mondani.
- Akkor jó. Most térdelj le.
Egy kicsit hezitáltam, nem tudtam, mit akar, vagy miért akar megalázni már megint, de megtettem. Felülről nézett rám, élesen a szemembe:
- Amikor idejöttél, elkéstél, elkezdtél alkudozni a büntetésen, nem tudsz normális megírni húsz sort, amíg az asztalnál ültem végig a mellemet bámultad, nem tudsz egy ágyat sem megvetni, és még Te vagy megsértődve? – hangja egyre hangosabb lett, kezével gesztikulált – Az első tanórát azzal kezded, hogy majd kiesik a szemed, úgy nézed a fenekem, pimasz vagy, szemtelen vagy, idejössz a lakásomra, Te akarod megmondani, mit akarsz csinálni, és elvárod, hogy fizessek Neked?!
Csak néztem rá, nem tudtam mit szólni. Erős túlzások hangoztak el, de meg voltam szeppenve, pedig abszolút nem szoktam. Ott térdeltem előtte, mint valami rossz kisgyerek és nem tudtam mit tenni a helyzet ellen. Hatalmába kerített.
- Mostantól azt teszed, amit Én mondok, kitakarítasz, úgy, ahogy Én mondom, nem feleselsz, nem vitatkozol, részt veszel a felmérésben és segítesz, akár tetszik, akár nem. A mai napért és a legközelebbiért pedig nem kapsz fizetést, amiért ilyen szemtelenül viselkedtél! Megértetted?!
- Igen…
- Helyes – ezzel lehajolt, és bal kezével megcsavarta a jobb fülemet, majd kicsit maga felé rántotta - és ha még egy szót meghallok, nincs félévi aláírásod és jövőre találkozunk! Felfogtad?
- Igen..- alig tudtam megszólalni a fájdalomtól, húzta fölfelé a fülemet, én meg az Ő alkarjába kapaszkodtam kínomban. Olyan megalázó volt.
- Helyes. Akkor most állj fel és gyere Velem.
Felálltam, de a fülemet nem engedte el, annál fogva vitt magával a fürdőszobába. Megfogta a szappant a mosdókagyló mellett és szabályosan benyomta a számba.
- Ezt büntetésből, amiért feleseltél két percig a szádban tartod. Itt állsz, hátra tett kézzel, nem mozdulsz! – itt engedte el először a fülemet, kiment a fürdőszobából, Én meg ott álltam, ahogy kérte, hátra tett kézzel, szappannal a számban. Nem hittem el, hogy ez Velem történik. Miért történik Velem? Mi történt? Egyáltalán mi ez az egész. A szappan elkezdte marni a nyelvem, az ínyem, már elég kellemetlen volt, amikor visszajött.
- Kiveheted a szádból, tedd vissza a helyére és öblítsd ki a szádat.
Megtettem, majd ránéztem bocsánatkérően és csodálkozva. Ő csak nézett rám és a fejét rázta.
- Húú de lekevernék most Neked egyet.
Síri csönd lett a lakásban. Másodpercekig csak állt, nézett rám én meg néztem Őt és nem mertem semmit szólni. Azon gondolkodtam, miért nem megyek haza. Ja, igen, mert akkor bukom a tantárgyból.
- Na, gyere Velem - elindult vissza a hálószobába, amikor beértünk közölte, hogy mindig, amikor feleselek Neki, ez lesz a büntetés. Most elmegy fürdeni, beül a kádba. Ha be merek nyitni olyat kapok, hogy a fal adja a másikat, mire kijön, legyen kiporszívózva a háló, rendbe rakva, ablak lepucolva. Ablakpucoló a konyhában van, a földön balra. Porszívó az előszobában, a fali szekrényben.
- Értettem. – egyszerűen nem tudtam mást mondani, megkukultam.
- Helyes. Indíts az ablakmosóért ki, a konyhába.
Kimentem, nehezen találtam meg, egy percig kerestem, de megtaláltam. Mire visszaértem, éppen jött ki a szobából, a fürdő felé. Melegítő alsó már nem volt rajta, bugyiban, papucsban és pólóban, kezében a törölközőjével slattyogott kifelé, anélkül, hogy rám nézett volna. Mellbimbójánál tisztán kivehetően dudorodott a pólója. Amikor elment mellettem, nem sokkal utána megfordultam, hogy megnézzem a gömbölyű popsiját, amibe a legjobb lenne belemarkolni vagy csak szimplán felfalni az egészet. Ő is hátrafordult, mire elkaptam a fejem és úgy tettem, mintha nem csináltam volna semmit.
- Tegyél le mindent a kezedből és álljál be a sarokba. – mondta, mire visszanéztem rá, már teljesen felém volt fordulva, és a háló egyik sarkába mutatott. Én csöndben, szó nélkül leraktam a pucolót és a törlőt a földre és elindultam a sarok felé – ugye tudod, hogy miért?
- Igen, Tanárnő. – nem kellett volna megfordulnom utána, basszus de hülye voltam..
- Helyes. Gondolkozzál magadon. Ott állsz, amíg nem szólok.
Azzal megfordult, becsukta az ajtót és elment fürdeni.