Tanárnőm, Úrnőm és Kulcsőrzőm egy személyben IV.

4. rész

A hét folyamán nem sokat gondoltam se a Tanárnőre, se az elmúlt dolgokra, amik történtek, már úgy éreztem, túltettem magam rajta. Az azonban jóleső érzés volt, hogy teljesen normálisan viszonyult hozzám a legutóbbi beszélgetésünk során. Csak néha eszembe jutott, hogy mi az istenért akar már megint beszélni Velem. Azt mondta, ha érdekel a turizmus, valamit meg kell beszélnünk legközelebb. Nem tudom, mibe akar belerángatni, de nem tetszik ez Nekem. Mármint érdekel a tantárgy, mert tényleg jól magyaráz, meg jó a téma is, de azért az, komolyabban belemélyedjek, nem is tudom. Remélem, nem arra akar rávenni, hogy írjam Nála a szakdogámat. Na, majd kiderül.

Csütörtökön ugyanaz volt a forgatókönyv. A tanárnő bejött, megtartotta az órát, ezúttal kicsit interaktívabb volt a dolog, ugyanis volt egy kis csoportmunka is, a tanárnő sokat mosolygott és próbált rávezetni minket a különböző dolgokra, összefüggésekre. Eléggé jó tanárnak mondanám, csak még fiatal és nincsen annyi tapasztalata, de ígéretes pedagógus, nagyon odavan a tanításért, látszik rajta. Óra után megköszönte a figyelmet, majd odajött hozzám.

- Balázs, van akkor most 10 perced, tudunk beszélni?
- Persze, Tanárnő!
- Jó, akkor kérlek, hogy ne menj el, pakolj el nyugodtan, de itt maradunk a teremben.
- Rendben.
Ezzel elment, vissza a tanári asztalhoz, Ő is elpakolta a holmiját. Megvártam, amíg a többiek kimentek a teremből, ott maradtam egyedül a padban, Tanárnő még pakolt. Amikor befejezte, Rám nézett, odahúzta a széket, és leült Velem szembe. Már megint olyan felsőben volt, ami a testéhez simult és jól kiemelte az alakját és persze látni lehetett, hogy alatta a melltartójával is rádob egy lapáttal. Ezt persze már óra közben észrevettem, de tanulva az előző esetből nem mertem odanézni, de most, hogy szembe ült velem, elég nehéz dolgom volt. De megálltam. Meg kell hagyni, valóban jó formában volt, biztos voltam benne, hogy Ő is sportol valamit.
- Na, örülök, hogy a mai órára is bejöttél és aktívan részt is vettél benne – kezdte mondandóját – jó, hogy hozzászóltál az anyaghoz és elmondtad a véleményed és a meglátásaidat az alsóbb néprétegek üdülési szokásait tekintve.
- Remélem nem mondtam nagy hülyeségeket – nevettem, hogy őszinte legyek, kicsit zavarodottan, vagy csak nem tudtam mit kellene erre reagálnom.
- Ja, nem, jó ötleteid voltak! Na, akkor térjünk is rá a feladatra, amit szeretnék Neked adni, mert Nekem is lenne dolgom – tette az asztalra összefonva a két kezét, kicsit előrébb hajolt és a szemembe nézett – szóval arra gondoltam – folytatta tagoltan – hogy Nekem most van egy felmérésem folyamatban a Skandináv országok iránti kereslet a budapesti kereső lakosság körében. Erről csinálunk felmérést az egyik kollégámmal, nők és férfiak arányára lebontva, évszakokra lebontva, illetve, hogy mennyi ideig vannak ott, azok akik elmentek oda, melyik ország érdekli őket leginkább…ömm.. akkor, hogy miket néznek meg, hol szállnak meg, mennyit költenek, egyszóval eléggé sokrétű a dolog – én bólogattam, nem tudtam, mi fog kisülni ebből – szóval ez csak egy felmérés, nem vizsgálat vagy kutatás, hiszen ez mindössze egy hosszú kérdőív, amit kitöltetünk az alanyokkal, az adatbázis adott. És arra gondoltam, - itt elmosolyodott – ha Téged valóban érdekel a dolog, akkor szeretnélek meghívni, hogy vegyél részt a projektben, persze csak ha akarsz.
Még nem ért a mondanivalója végére, de valahogy úgy éreztem, itt meg kell szólalnom, hiszen egész végig csak hallgattam és bólogattam.
- Igen, Tanárnő, érdekel a dolog, és köszönöm a lehetőséget. Én is voltam már Dániában is meg Stockholmban..
- Húú, milyen szerencsés vagy, Én is voltam mindkét helyen. Jó, hogy ilyen fiatalon eljutottál oda. Mikor voltál ott?
- Dániában még 2004-ben, Stockholmban meg asszem…talán 2007 ősze volt.
- Én Dániában egy csereprogramon voltam egy félé évet, még BSc-s koromban. Svédországban már elég régen voltam, és arra emlékszem, hogy drága volt- nevetett
- Hát igen, az Nekem is maradandó élmény volt – Én is nevettem, kezdett oldódni a hangulat – főleg a közlekedés és az élelmiszer.
- Igen, ahogy mondod. De mind a kettő hely nagyon szép. Még voltam egy napot Finnországban is, de szerintem Stockholm az szebb, annak azért van egy hangulata. Na, szóval visszatérve – vette gy mély levegőt és rám nézett – ha érdekel a dolog, akkor..illetve tudod mit, gondold át következő óráig, nem kell most választ adnod.
-Deee..mit kéne csinálnom? – néztem a Tanárnőre kérdőn.
- Igazából, Balázs, nem most akartam elmondani, hanem majd ha adsz egy végleges választ, de ha már így rákérdeztél, ám legyen. Vannak a kitöltött kérdőívek és azokat kellene kiértékelni és bevinni egy számítógépes rendszerbe. Az, hogy mennyit tudsz a témával foglalkozni, teljesen tőled és a ráérésedtől függ, nincs megszabva, annyi, hogy Nekünk ezt kb. két hónap múlvára be kellene fejeznünk. Eléggé sok munka lenne, tudom, hogy nem érsz rá minden nap, de sokat segítenél, mert mi a kollégámmal még kevésbé érünk rá – halk nevetés.
- Persze, megértem.
- Szóval, amikor ráérsz, akkor lehetne ezt csinálni, viszont nekem tudnom kell, hogy szívesen csinálnád-e és hogy rá tudsz-e érni ilyen dolgokra?
- Szerintem igen, nem lesz gond, és köszönöm szépen a lehetőséget, érdekelne a dolog – ez tényleg így volt, nem hazudtam.
Miközben beszélt, figyeltem az arcát, most a terem fényénél elég jól meg volt világítva és közel is volt. Volt benne valami, ami magával ragadott. láttam a kis anyajegyeket, a nyakán a ráncokat, azt, hogy milyen alakú a szemöldöke vagy az orra, hogy picit ki van száradva a szája és mintha keveset aludt volna, mert alig észrevehetően, pici táska volt a szeme alatt, de szinte nem is lehetett észrevenni. Észrevettem, hogy a hajából kiáll egy-két szál, vagy, hogy van egy gödröcske a sima arcán a szája mellett. Láttam a blúzát, közelről láttam a kezén az ereket. Nem tudom jól megfogalmazni, milyen érzés fogott el, de furcsa, jóleső érzés volt. Azt éreztem, hogy Nálam alig idősebb, annyira jóindulatú és kedves lélek, de kívülről tökéletlen, de még ez is szép volt benne. Ez olyan, mint amikor van egy kocsi, ami már régi, ütött-kopott, de ettől lesz szép, ez teszi tetszetősebbé. Ez most hülye példa volt, de jobbat nem találtam. Csak azt éreztem, hogy egyre közelebb kerülök hozzá és hogy ez jó. Bármennyire is hihetetlen és tüneményes teremtés belülről, kívülről bizony tökéletlen. És ez így van jól.
- Jó, Balázs, nem szeretném, ha elhamarkodott döntést hoznál, kérlek, gondolkodj rajta, és akkor jövő hétig kérek majd egy választ – bólintott, mire befejezte összemosolyodtunk – azért is ajánlottam fel, mert látom rajtad, hogy figyelsz az órán, és talán az egész csoportból te lennél a legpotenciálisabb hallgató, aki hadra fogható ezen a téren. Úgyhogy úgy gondolom, felajánlhatom Neked ezt a lehetőséget. Ja, és természetesen a segítségedet majd tudom honorálni a félév során a tantárgy keretin belül, még nem tudom mivel, de hamarosan kitalálom.
- Értem. Nagyon szépen köszönöm.
- Én köszönöm, Balázs, annyi lenne még a kérdésem, hogy mennyire tudunk majd – esetleg, ha úgy döntesz – a hétköznapok során számítani a segítségedre? Mármint van-e esetleg más elfoglaltságod iskola után, dolgozol esetleg?
- Iskola után általában úszni megyek, vagy futni, esetleg konditerembe, de azt ritkán…
- Minden nap?? – nézett Rám csodálkozóan.
- Hát minden nap csinálok valamit, általában az úszás ami lefoglal.
- Jézusom, hogy bírod minden nap? - kérdezte elképedve
- Hát…szeretek úszni..meg úgy általában sportolni.
- Mondjuk, látszik is rajtad – alig észrevehetően a mellkasomra nézett, majd rám és elismerően bólintott miközben mondta, és nagyon picit mosolygott, hátrább hajtotta a fejét és összehúzta a szemét.
- Köszönöm – mondtam tettetett en szégyenkezve, az asztalt nézve. Aztán visszanéztem Rá – Szóval csak a sport az, ami rendszeres délutáni elfoglaltságot jelent, dolgozni nem dolgozom.

Gondolkodtam régen, hogy vállalok valami diákmunkát, de szerencsére nem vagyok rászorulva. Szüleim külföldön élnek és sokat segítenek anyagilag. Úgyhogy elég jól elvagyok, Apu vállalkozása nagyon sikeres. Természetesen nem használom ki a dolgot vagy ilyesmi, továbbra is a földön járok, csak nem kell dolgoznom ahhoz, hogy fenntartsam magam vagy hogy a szüleimet segítsem.

- Értem – mondta a Tanárnő – Na, és.. – szünetet tartott és elfordította a fejét, kicsit sandán nézett Rám, úgy folytatta – gondolkodtál-e már azon, hogy esetleg valamilyen munkát vállalsz, például házi munkával hogy állsz? Mennyi tapasztalatod van benne?

Nem igazán tudtam megszólalni, nem tudom, miért, úgy tettem, mint aki gondolkozik, mit válaszoljon, de amúgy nem is értettem, miért kérdez ilyet.

- Azért kérdeztem, mert mivel Nekem, mióta itt dolgozom a tanszéken, eléggé kevés időm van és lenne számodra házi munka Nálam – szemét összehúzta, úgy bólogatott, egyre szélesebb mosollyal. Én nem szóltam, csak néztem rá – Na mi van, mellbevágott a dolog? – nevetett
- Hát, hogy őszinte legyek erre a legkevésbé sem számítottam – vakartam a fejemet.
- Ha be tudnál Nekem segíteni, Én diákmunkán felüli fizetést adnék – nézett rám.
- Hát ezen még gondolkodom – szólaltam meg végre.
- Jól van. – zárta le. Ő sem akarta forszírozni vagy Rá erőltetni, de mintha azt láttam volna rajta, hogy szeretné, ha mennék hozzá segíteni – Na, Balázs, örülök, hogy tudtunk beszél
- ni, most hagylak menni, meg Nekem is már lassan mennem kell, de akkor kérlek, hogy gondolkozz a dolgon, tényleg, szívesen látunk, ha segíteni szeretnél, de persze Tied a döntés. És akkor jövő héten óra után elmondom a részleteket, ha úgy döntesz, hogy részt veszel a projektben – felállt miközben mondta, arrébb húzta a széket, most megint ott állt előttem teljes életnagyságban, gyönyörű alakkal. Egyszerűen lenyűgözött. A gyomrom összeszorult, a torkom kaparni kezdett – Ja, igen! Majdnem elfelejtettem! Hát ugye későn adtad le a házi dolgozatot, nem nagyon későn, hiszen valóban csak pár percet késtél, de a határidő betartása nagyon fontos. És ezt neked is meg kell tanulnod – most az arcán kissé kárörvendő mosolyt láttam – ahogy ígértem, kitaláltam, hogyan teheted ezt is jóvá – szünetet tartott, mélyen a szemembe nézett – szóval utálok büntetni, meg ilyen dedós módszerekhez folyamodni, de kérlek, húszszor írd le következő órára, hogy „ A Tanárnő által megadott határidőt mindig betartom” meg tudod jegyezni, vagy le szeretnéd írni?

Nem szólaltam meg, csak mosolyogtam, nem megjátszottam, hanem őszintén.
- Ennyi?
- Mi az, hogy ennyi? Szeretnéd harmincszor leírni?
- Nem, Tanárnő,..
- Akkor ne feleselj itt Nekem! Jövő heti órára legyen kész!
- Értettem! Kész lesz, Tanárnő!
- Helyes! – most hirtelen szigorú lett a hangvétele, meg az arckifejezése is, de csak eddig a pár mondat erejéig. Aztán visszaváltott – akkor köszönöm, hogy beszéltünk, és várom majd a választ, hogy érdekel-e a felmérés. Rendben van?
- Rendben, köszönöm szépen még egyszer a lehetőséget, akkor gondolkodom. De úgy érzem, érdekelne – mosolyogtam vissza.
- Ennek örülök – nézett vissza rám.

Ezután nem történt semmi, összeszedtük a holmiinkat és kimentünk a teremből, az ajtónál előre akartam engedni, de mondta, hogy nyugodtam menjek. Kint megvártam, amíg bezárja a termet, majd egymásra néztünk.

- Hát, akkor, köszönöm szépen, jövő héten találkozunk – mondta, kicsit, mintha zavarban lett volna, de lehet, csak Én éreztem így. Én azonban jobban zavarban voltam, de nem lehettet észrevenni, abban biztos vagyok. Pedig égett az arcom, szerintem éppen hogy csak nem voltam vörös.
- Én is, köszönöm, Tanárnő, viszont látásra!
- Szia, Balázs!

Azzal elindultunk ellentétes irányba, Ő a tanszék felé, Én meg a lépcső felé. Mire leértem a földszintre, úgy éreztem le kell ülnöm. Nem tudom, hogy szédültem, vagy csak fájt a fejem, de a hasammal volt valami. Izgultam. Nem tudom miért, de mintha valami furcsát éreztem volna a Tanárnő iránt. Ez most nagyon hülyén hangzik és nem is tudom normálisan megfogalmazni, de mintha megérintett volna bennem valamit. Amíg ültem kivert a verejték, és hideg volt a nyakam, éreztem. Vagy fél óráig nem tudtam másra gondolni, csak a tanárnőre, rabul ejtett és ott lebegett a szemem előtt az arca. Napközben többször is eszembe jutott a beszélgetésünk, aznap elmentem futni, de abszolút nem tudtam arra koncentrálni, nem is ment jól. Teljesen máshol jártak a gondolataim. Minden apró részlet eszembe jutott, az, hogy hogyan nézett rám, hogy hogyan simította a füle mögé a haját, a téma, amiről beszéltünk, minden. Valami megváltott bennem. Egyre jobban kezdett érdekelni, mint ember.