Tanárnőm, Úrnőm és Kulcsőrzőm egy személyben II.

2. rész

Eltelt a hét, mint már írtam korábban, elég kínosan éreztem magam a miatt, ami Turizmus órán történt, de csak néha jutott eszembe, nem nagyon foglalkoztam a dologgal. Következő órán, ahogy elhatároztam, nem mentem oda elnézést kérni a múltkori miatt, úgy gondoltam, csak rontanám a helyzetet és még gázabb lenne a szituáció, ha felemlegetném. Inkább beültem csöndben, az első sorban, próbáltam természetesen viselkedni. Amikor a Tanárnő bejött Rá se néztem, csak amikor az óra elkezdődött. Láttam, hogy most hosszú, bokáig érő tarkás színű szoknyát visel, felül pedig kissé élénkpiros hosszú ujjú pulóvert, ami jól kiadta az alakját és a szép melleit. De nem akartam inkább már oda se nézni, már nagyon óvatos voltam. Azt is láttam, hogy magas sarkú van rajta megint. Haja pedig hátul össze volt fogva egy csattal, de két oldalt a füle mellett leengedve (ezt nem tudom jobban leírni).
Figyeltem az órán, a múltkori esetből tanulva már túl óvatos is voltam talán, nem néztem Rá, illetve alig, csak a diát néztem és jegyzeteltem. Néha úgy éreztem, mintha rám nézne, de lehet, csak az megérzésem csalt meg. Az óra persze megint vidáman telt, ezt hallottam a hangján, csak úgy csilingelt, ahogy beszélt. És persze megint jó órát tartott.
Nem is értem, annyira furcsa az egész megjelenése Eszter Tanárnőnek. Mármint nem furcsa, csak szokatlanul életvidám és pozitív. A legtöbb tanárom nem ilyen volt, ledarálták az anyagot és kész. Voltak persze jó tanáraim, de ennyire érthetően, összeszedetten és világosan még senki nem magyarázott.
Szóval jól telt az óra, a végén megint megköszönte a figyelmet, majd jövő hétig elköszönt. Amikor felálltunk és elkezdtünk pakolni, odajött hozzám, és megszólított:
- Várj meg, légy szíves kint, szeretnék beszélni Veled.
Ezzel visszament az asztalához pakolni, időt sem hagyott válaszolni. Kicsit féltem, hogy mi lesz ebből, de kíváncsi is voltam. Összepakoltam hát, kimentem a teremből a többiekkel, s megálltam az ajtó előtt, a többiek jöttek ki, most nem én voltam az utolsó, majd legvégül Ő is kijött. Amikor bezárta az ajtót, megint rám nézett, s azt mondta:
- Gyere be Velem az irodámba. – így a kulccsal és a mappájával a kezében elindult, Én mondtam, hogy rendben, és mentem utána. Kicsit szaporáznom kellett a lépteimet, viszonylag gyorsan ment. A magas sarkúja végig kopogott a folyosón, most láttam csak, hogy alig lehet alacsonyabb, mint Én, hiszen most ezzel a cipővel kicsit magasabb volt Nálam. Olyan kecsesen mozgott a teste, ahogy ment, még az is szép volt, ahogy a szoknyája fodrai ringtak a derekán és a sarka körül.
Bementünk a tanszékre, ott pedig egy ajtón át be az irodájába. Ő ment be először, Én utána. Letette a mappáját az asztalára, majd visszament és becsukta az ajtót. Én közben ott álltam, vártam kíváncsian és kicsit félve, hogy mi lesz. De azt valahogy éreztem, hogy a múltkori esetről lesz szó. Az irodája amúgy átlagos méretű volt, szépen berendezett, az asztala kicsit kupis, de csak olyan egészségesen. Szép, világos helyiség volt, fehér falakkal. Nyugalmat árasztott.
Amikor becsukta az ajtót, rám nézett, s az íróasztala felé menet közben mondta:
- Ma direkt szoknyát vettem fel, hogy jobban tudjál koncentrálni az órán – sandán mosolygott, majd amikor az asztalához ért, keresztbefonta a karját, s háttal nekitámaszkodott az asztalnak, szembe velem – és úgy gondoltam, megengedem, hogy törlesszél a múlt órai dolog miatt. Az első sorban ülsz, látszik, hogy jegyzetelsz és figyelsz és érdeklődsz, nem szeretnélek elkönyvelni egyből negatívan. Úgyhogy adok még egy esélyt – megfordult, de csak addig, hogy az íróasztaláról felemeljen egy könyvet – ismered ezt a könyvet? (Itt mondta a szerzőt és a könyv címét, csak nem akarom leírni. Turizmuspolitikáról szólt.)
- Nem ismerem – mondtam. Itt szólaltam meg először azóta, hogy elhagytuk a termet, néztem a könyvet, elég vékony volt, és jó állapotban volt, újszerű volt. Azt vártam, hogy elolvastatja Velem.
- Kár, pedig eléggé jó könyv – felelte – szeretném, ha elolvasnád…mondjuk… - a kezébe vette és elkezdte lapozni gondolkodóan. Csak ekkor vettem észre, hogy szemtől szemben állt Velem, hogy milyen jó alakja is van igazából. Szépen kihangsúlyozta a melleit a blúz is, hasa csak egy nagyon kevés volt, karjai egészségesen vékonyak voltak. Pici fülbevalót hordott és egy szép órát. Gyűrűt, nyakláncot nem. Fél percig nézegette a tartalomjegyzéket, majd folytatta – mondjuk a hetedik fejezetet – nézett rám szelíd mosollyal –és írnál belőle egy 3-4 oldalas összefoglalót.
- Rendben van. – mégis mi mást mondhattam volna? Valahol jogos a büntetés, de azért túlzásnak tartom.
- Legyen benne a fejezet tartalma, valamint a Te saját véleményed a témáról. Oké? 3-4 oldalban menni fog?
- Igen, persze.
- Szuper. Géppel írjad légy szíves, 12-es betűnagysággal, hétfőig el tudod készíteni?
Rövid gondolkodás után rávágtam:
- Igen, menni fog.
- Nagyon jó – ezzel átnyújtotta a könyvet - akkor hétfőn reggel 8-kor itt van az asztalomon az iromány.
- Ömm…Tanárnő, hétfőn csak második órám van. Hozhatom esetleg 9:30-ra?..Az nagy gond lenne?
- Nézd – sóhajtott, szemmel láthatóan neheztelve rám – az előző órán, hogy is mondjam…finoman szólva kicsit szemtelen voltál. Úgy gondolom, ezek után az a minimum, hogy ha hagylak jóvátenni a dolgot, akkor a határidőt betartod. – szemöldökét felvonva, karba tett kézzel, kérdőn nézett Rám, szinte uralkodónak tűnt, ahogy az íróasztalának nekitámaszkodva, a cipő miatt nálam magasabbról néz Engem.
- De igen,..elnézést…Akkor hozom hétfőn 8-ra – mondtam szégyenkezve.
- Helyes – vigyorodott el – Örülök, hogy megbeszéltük a dolgot, még a nevedet elárulod?
- Igen, Balázs vagyok. (A teljes nevemet mondtam)
- Rendben, Balázs. Felírlak, hogy el ne felejtsem – mosolygott kissé, alig észrevehetően kárörvendően – na, hát akkor ügyes légy – fölállt, és elindult az ajtó felé, hogy kinyissa, Én pedig követtem.
- Köszönöm Tanárnő, viszontlátásra. – (nem tudom, mit köszöntem, inkább csak zavaromban mondtam ezt)
- Szia – azzal kiengedett és becsukta mögöttem az ajtót.

Hát ennyi volt. Ismét porig alázott és még feladatot is adott. Sok minden kavargott a fejemben a nap folyamán, belelapoztam a könyvbe, hogy mennyi is az a hetedik fejezet, 40 oldal volt. Túlélhető, hétvégén meg tudom csinálni, összezsúfolom a tartalmát, meg hozzá írom a saját véleményem, simán kijön belőle 4 oldal. Csak az idegesített, hogy hétfőn 8-ra kell leadnom Neki, de csak fél 10 után van órám. Meg persze, hogy kicsit megalázottan éreztem magam, még a nevemet is felírta magának. És ahogy kezdte a beszélgetést, hogy azért vett fel szoknyát, hogy ne tudjam őt nézegetni, hanem az előadásra figyeljek. Ez azért elég gúnyos volt. És ez még csak a második hét volt, nem indul túl jól a félévem nála. De arra gondoltam, ha jól megírom a fogalmazást, talán elfelejti a dolgot. Hihetetlen milyen fiatal, és mégis milyen határozott tud lenni. Nem is tudtam még ekkor mennyi idős, talán pár évvel lehet idősebb nálam, úgy saccoltam.