Airbus V.

Szerencsére egy csipesz nem veszélyezteti a repülés biztonságát, ezért ebből akadt a tarsolyban. Többféle erősségű is volt, egy elég aljasat vettem elő. Függönycsipesz volt. A rugója ugyan nem volt túl erős, viszont éles kis fogai voltak, amik fájdalmasan haraptak bele kedvesem mellbimbóiba.
Az eredmény rögtön meglátszott Vanda arcán. Levettem őket, Vanda hálás, megkönnyebbült mosollyal nyugtázta a kapott kegyelmet – hogy aztán annál sírósabb képet vágjon, amikor visszatettem mindkettőt. Értette a ki nem mondott célzást, az fog történni, amit én akarok és addig, ameddig én akarom. Megadóan sóhajtott – de nem reklamált.
Kedvesem cicijeivel foglalkozni két okból is csodálatosan kellemes időtöltés.
Vágyaim és gyönyörűségem tárgyait gyötörni amúgy is hihetetlenül izgató, de még tovább emeli az esemény fényét az, hogy közben látom az arcát. Így, mintha egy műszert figyelnék, pontosan adagolhatom neki a fájdalmat, a gyengédséget és a kielégülést – na persze csak ha rászolgált.
Vanda arca megfeszült és látszott rajta, hogy felkészült a várható szenvedésre. Olyan szívmelengető volt ez a mindent feladó odaadás, hogy legelőször az arcát csókolgattam végig. Azután a csipesz karikájánál fogva megemeltem az egyik cicit és azt is végig csókolgattam. Láttam az édes arcán, hogy nem tudja, most sóhajtson a gyönyörtől vagy nyögjön a fájdalomtól. A másik cici következett, de közben már nyúltam a keféért…
- Csatt! A kefe feje lecsapott Vanda felkínálkozó cicijére. Az ütés persze nem volt olyan erős, mint ami a popsiját érte, de így, hogy a hullámzó cicit a csipesz fogta vissza és tartotta a helyén, azért kellemesnek sem volt mondható.
Vanda arca beszédesen tudósított a történésekről. Szépen, módszeresen végig mentem mindkét cicin – halvány pírt varázsolva vágyaim tárgyára. Vandán látszott, hogy alig tudja megállni, hogy fel ne nyögjön. Az persze nem lett volna tilos, de valahonnan sejtette, hogy ez még csak a bemelegítés volt és az erejét a továbbiakra tartogatta.
Igaza volt.
Megszorítottam a csipeszeket – kedvesem fájdalmasan felszisszent – és egyenként levettem őket.
- Most pedig felkínálod a cicijeidet a büntetésre, te lotyó! – suttogtam a fülébe. Ez azt jelentette, hogy kezével meg kellett emelnie a ciciket, mintegy odatartva a bimbóit, kiszolgáltatva őket kényem-kedvemnek.
Már csak egy dolog maradt hátra, újra be kellett kötnöm a szemét, hogy ne lássa, mivel szándékozom illetni a halmocskákat. Lehet, hogy jobban is járt, mert ha látja, talán jobban megijed a várható kíntól, mint az valójában indokolt lett volna.
Bekötöttem a szemét, aztán, amikor kedvesem látóterét jótékony homály borította, szép csendben elővettem az eszközt...
Ha Vanda látja, már a gondolat pimaszsága is őszinte borzongással töltötte volna el - de hát ... nem látta