Randevu 7 folyt...

- Ahogy, Úrnőm kívánja! – válaszolom, teljesen megtörve, és szeretnék visszakerülni az előbbi helyemre.
- Bolond szolga!
Most először, a nap folyamán nem kemény a hangod, inkább anyáskodó, és visszanyomod a fejem a másik melledre.
A csipeszek kezdenek fájni, és minden mozdulat maga a kín, de a melled lefoglal és elnyomja a fájdalmat, szorgalmasan és élvezettel kényeztetem a bimbód. Nem látom, de érzem, hogy közben élvezettel kortyolgatod a hideg pezsgőt, és érzem a cigid illatát. Időnként érzem, hogy a hátamra verd a hamut, de nem érdekel, teljesen lekötnek a melleid, biztonságban érzem magam a halmok között, és azt is érzem, hogy elégedett vagy. Nem bántasz, inkább simogatsz, és képes vagy rá, hogy elfejtesd velem a helyzetem. Sikerül. Már nem zavar a cigi, és semmi, azon sem lepődöm meg, hogy megfogod a fejem, és a szétterpeszted lábaid közé nyomod.
- Nyaljál!
A puncid nedves, és nagyon finom. Megszűnik a külvilág, csak azt érzem, hogy a csizmáid satuba fogják a testem, és élvezem az ízed, amit semmihez sem lehet hasonlítani. Kit érdekel az ismétlődő égető a hamu, és az egyre jobban szorító csipeszek?
Valóban bolond vagyok, ha azt hittem, hogy sokáig élvezhetem. Mert ez is csak része a játéknak. Mikor kiürül a poharad, és elfogy a cigid, amit természetesen a hátamon oltasz el, ellöksz magadtól.
-Áll fel, és menj az oszlopokhoz! - parancsolod.
Kelletlenül tápászkodom fel, és most már érzem a csipeszeket, iszonyatosan csípnek, és fájnak. Megállok a galériát tartó oszlopok között, és rá kell ébrednem, hogy eszed ágában sincs lemondani a tervedről, amiről megfeledkeztem, miközben kényeztettelek.
Kényelmesen felállsz a fotelból, és elindulsz felém, miután köteleket veszel fel az asztalról
- Csak nem gondoltad, hogy megúszod a büntetést? – mondod, szinte nevetve, látva az arcomon a félelmet.
- Nem, Úrnőm, nem gondoltam.- válaszolom, de most hazudok, mert valóban reménykedtem.
- Hazudsz, de kit érdekel! A rabszolgám vagy és a kínjaidban akarok és fogok is gyönyörködni.
- Értettem, Úrnőm!
Megkerülsz és szétkapcsolod a csuklóimat összekötő láncot, majd megfogod az egyik kezem, és felemeled. Az egyik kötelet áthúzod a bilincsemen, és az oszlopot keresztező gerendához kötözöd, majd ugyanezt teszed a másikkal is. Szorosan a gerendához kötözöd a kezeim, aztán visszasétálsz az asztalhoz, töltesz egy pohárpezsgőt, és felveszed a pálcádat, majd mosolyogva visszajössz elém.
- Jó látni, így kiszolgáltatottan! Élvezem, és a büntetést is élvezni fogom, ebben biztos lehetsz! Ne félj, nem kínozlak halálra, még ha megérdemelnéd, és meg is tehetném! Okosabb vagyok, mint a középkori Úrnők, többet ér a rabszolga élve, mint holtan! Megmondtam, hogy tökéletes szolgát akarok, és ezért foglalkozom veled! Túl fogod élni, de szenvedni fogsz, mert ezt akarom! Megértetted?
Igyekszem a szemedbe nézni, mert tudom, hogy abból kiolvashatok mindent, és bár iszonyúan félek, de látom, benne a biztatást. Tudom, hogy nem kegyelmezel, ismerlek már, de érzem, hogy igaz, amit mondasz, és valahol én is ezt szeretném, tökéletes szolgád lenni.
- Felkészültél? Elmondtam, mit fogok tenni, senki és semmi nem gátolhat meg abban, hogy meg is tegyem, nem kegyelmezek, ezt tudnod kell, mert látni, és élvezni akarom a szenvedésed, de érted is teszem, mert meg akarlak tartani!
Tisztában vagyok vele, hogy mi vár rám, és a tested, arcod látványa segít. A melleid feszesek, a bimbóid duzzadtan meredeznek, az arcodról sugárzik a kéjvágy.
- Igen, Úrnőm! – válaszolom, ha nem is lelkesen.