Bevezetés a játékba…(1)

Egyik nap itt egy levél várt. Érdeklődéssel néztem meg, mert előtte azt is láttam, hogy egy számomra ismeretlen srác megnézett nem sokkal korábban. A levélben csak annyi állt: „Mester, szeretnék jelentkezni Önhöz, ha az nem gond, hogy kezdő vagyok. Olvastam történeteit s azok felkeltették érdeklődésemet. Ígérem, szorgalmas tanítványa leszek, odaadó.” Érdekesnek találtam a jelentkezését, ezért elolvastam adatlapját is. Az is tetszett, bár ott hölgyet, dominát kereset magának. Megértettem ezt, ezért így válaszoltam: „Ha nem gond, hogy én dom vagyok, akkor nincs akadálya. Egyeztessünk vágyainkról.” Pár óra után visszanéztem az oldalra, de válasz még nem jött, viszont akkor vettem észre, hogy ismerősnek jelölt az előbb már. Így újra írtam: „Bocs, csak az ismerősöm, akit már legalább egyszer személyesen is láttam! Hogy ez létrejöhessen mihamarabb, ne itt, de …email címemre írj és megbeszéljük.” Egy órán belül várt is a levele a postaládámban. Mivel az is szimpatikus volt, ment a válaszom és visszatérve a pixie-re is visszajelöltem ismerősnek, a bizalom jeleként. Azóta már több levelet is váltottunk és alakulnak a dolgok.
Leveleinkben végigvettük vágyainkat, egyeztettük, hogy abból mit szeretne már első alkalommal is, s mit csak később. Így nem volt akadálya, hogy megbeszéljük az első találkozót is. Aznap reggel még sms-t küldött, hogy akkor jön 9-re, s igen válaszomat nyugtázta. Én már korábban ott voltam és az előkészületeket megtéve vártam rá. Lassan elmúlt a 9, majd a fél tíz is. Semmi és senki! Ekkor csörgött a mobilom, Ő volt. Igen akadozó hangon mondta, hogy nem mert eljönni, beijedt. Megnyugtattam, hogy ez néha megtörténik, nincs gond. Ezt hallva igen felszabadult lett és megkérdezte, ma meddig érnék rá még? Mondtam még három órát itt leszek, mert dolgom van, de utána mennem kell.
– Jaj, de jó, akkor rohanok azonnal! – közölte a telefonban és már bontotta is a vonalat.
Elcsodálkoztam. Hittem is, meg nem is, hogy eljön, de mivel tényleg volt munkám, így nekiláttam s azzal foglalatoskodtam. Igaz, nem pakoltam el az elővett eszközöket sem. Arra még ráérek. - gondoltam. Egyszer csak szokatlan zajt hallottam. Elsőre nem is esett le, hogy a kapucsengő jelzett, hogy valaki bejött a kapun, a lakás kódjával. Ezt jelzi. Nem sok idő múlva, már a csengőm is megszólalt. Hangosan, sürgetően. Erősen nyomta valaki.
– Nocsak, nocsak, de sürgős egyszerre. – gondoltam, de azért elindultam ajtót nyitni. Meglepődtem. Az ajtóban egy srác állt. Ő volt, a képről, de nem egyedül!
– Hát Te? – kérdeztem tőle és láthatta rajtam a nem titkolt meglepetésemet.
– Azt gondoltam, hogy ha már rám szánta az időt Mester, akkor ne várjon hiába. Megjöttem, azaz megjöttünk. Bemehetünk? – kérdezte meg.
– Igen, persze. Gyertek! – szóltam s félreállva az ajtóból, beengedtem őket a lakásba, s akkor kérdeztem meg: - Az ifjú hölgyben kit tisztelhetek?
– Ja, bocsánat. Be sem mutattam. Ő a barátnőm, Ági. – szólalt meg Árpád zavarban.
– És? Ő? Miért, mit fog tenni? – kérdeztem tovább Árpit. Az még nagyobb zavarba jött, elvörösödött már közben és így dadogta:
– Mikor nem mertem ide elindulni, őt hívtam fel. Találkoztunk és neki mondtam el a szitut. Ő bíztatott, hogy telefonáljak Neked, majd vállalta, hogy el is kísér ide, hozzád.
– Aha, ezt értem, de azt még nem, hogy meddig terjed a kísérő feladata nála? – firtattam tovább a dolgot. Most már Ági is vörösödött, de megszólalt:
– Hagyd, majd én! – szólt rá Árpira. – Szóval, mi jó barátok vagyunk Árpival. Mindent megbeszélünk. Azt is tudtam, hogy leveleztetek, miről és a mai találkozóról is. Bíztattam Árpit, hogy jöjjön, élje át, meg vágyait, de egyedül. Mivel még sem mert elindulni egyedül, így jöttem én is, vele, ide. – fejezte be és nézett rám.
– Igen, ezt is értem. S végig akarod nézni akkor? – kérdeztem rá a lényegre. Újabb pír futott át az arcán mindkettőjüknek. Árpi lesütötte a fejét és a szőnyeget nézte az előtérben, de Ági rám nézett és úgy mondta a válaszát a szemembe:
– Igen, végig szeretném nézni s talán, nem csak nézni, ha lehet. – bökte ki csendesen.
– Hanem? Még mit? – csodálkoztam el már én is.
– Mint mondtam, mindenről tudok, a vágyak részleteiről is. - kezdte Ági a magyarázatát. - Azt gondoltuk, azaz én is azt gondoltam, hogy Árpinak könnyebb lesz, ha én is itt vagyok vele és ….öööö….., ha úgy alakul, akkor segítek neki annyiban, hogy én teszem meg hamarabb, amit nem akar még, elsőre s utána már ő is meg fogja tenni. – mondta ki az elképzelésüket. – Igen, tudom, hogy ehhez nem elég, hogy mi ezt terveztük, de reméltem, hogy Önt sem fogja zavarni, megengedi nekünk. – fejezte be Ági. Elgondolkodtam s jó idő után szólaltam csak meg:
– Róla tudom, hány éves, de Önről nem? Mennyi? – néztem rá. Elnevette magát Ági és megnyugtatott, hogy túl van a tizennyolcon, sőt egy évvel idősebb Árpinál is. Elcsodálkoztam, mert nem néztem annyinak. Gratuláltam. Majd így folytattam:
– Rendben, legyen. Bár, meg kell, mondjam, nem szokásom vegyes párokat fogadni itt, így. Kérem, üljön le majd bent a hintaszékbe és nézzen, de hallgasson! Menjen! – szóltam Ágira és az ajtóra mutattam. Mikor beért, Árpira néztem, megfenyegettem az ujjammal: - Vetkőzz és gyere be! Ott a fürdő és ott a WC. – mutattam parancsolóan.
Magam is bementem Ági után a szobába, majd mivel Árpi csak nem jött be, kinéztem s elnevettem magamat, magam mellé intve Ágit. Árpi ott állt kővé meredten az előszoba közepén és nézte annak ablakát, mely a világítóudvarra nézett. Azon át látható volt a szomszéd ház 2-3, idenyíló ablaka. Ez döbbentette meg Árpit.
- Min merengsz? – szólt rá Ági végre, nevetve.
- Hogy, hogy min? Itt vetkőzzek le, mikor bárki megláthat? – szólalt meg elhűlve Árpi.
- Gyerünk, ne totojázz! – kiáltott rá Ági, ezt hallva.
Végre Árpi nekikezdett, de csak addig jutott, hogy a cipőit, zoknijait és pólóját levette, a nadrágszíját kicsatolta, de a farmerját már ki sem gombolta és le sem húzta magáról. Megint ott állt megmerevedve. Ekkor Ági kirohant mellettem, mellé. Árpihoz lépve szinte letépte a farmerját, amivel együtt jött az alsóját is. Kézen fogva berángatta maga után őt a szobába.
- Hova álljunk, vagy állítsam őt? – kérdezte meg tőlem.
- Oda a szőnyegre! – majd rámutattam a bőr bilincsekre is. – Azokat is csatolt fel neki!
Ági kicsit ügyetlenkedett, de végre sikerült mindent felcsatolnia Árpi csuklóira és bokáira. Most odanyújtottam a nyakörvet is, azt is felcsatolta, de szorosan húzta meg, így Árpi fuldoklott. Odanyúlva kiengedtem azt. Végre a pórázt is odanyújtottam, amit ügyesen rácsatolt a nyakörvre és utasítást sem várva rácsapott Árpi vállára és mikor négykézlábra esett, akkor maga után kezdte vezetni körbe-körbe a szobában. Több kör után odavezette elém és átnyújtotta a póráz végét nekem. Most már a kezemben lévő lovaglóostorral végig vágtam Árpin, annak popóján, mire felugrott és fel is kiáltott.
- Maradsz négykézlábon és kussolsz! – szóltam keményen rá, szinte Ágival egyszerre.
- Igenis. – jött a válasza. Alaposan végig vágtam rajta, erősen csattant a hátán. – Valami nem maradt le, el? – kérdeztem meg szigorúan Árpitól.
- Nem, mi? – dadogta Árpi és Ágira nézett, nem rám.
- Az Uram. – súgta Ági Árpinak.
- Ja, igen, Uram. – nyögte ki Árpi Ági után, ismételve.
- Rendben, de máskor ne maradjon le és rám nézz, én vagyok az Urad! – harsogtam.
- Igenis, Uram! Te vagy. – jött végre Árpitól a megkívánt válasz.
- Ácsi, várj! Ne tegezz! Itt csak, én, tegezhetlek! Megértetted szolga?
- Igenis, Uram! – vágta rá már Árpi a szabványválaszt.
- Akkor lépjünk tovább! Ott találsz karabinereket, azokkal csatolt össze a bokabilincseit! – utasítottam Ágit, aki nézett, amerre mutattam, majd megtalálva azokat megtette, amit kívántam. Ügyes volt.
- Csak így tovább! – biztattam Ágit. – Jó kis-mester lennél. – állapítottam meg kedélyesen megdicsérve Ágit. Az rám nézett és elnevette magát.
- Köszönöm, Uram! – vágta rá ő is.
(folyt. köv.)