Hol van ? - 6.

Hat

Doki még várt egy kicsit, majd elvette a cigarettát, hátralépett és diadalmasan nézett rajta végig, első győzelmének jeleit vizsgálva, majd egy papír törölközővel szárazra törölte a combját, ahová ráfröccsent a sárga folyadék. Megégett mellbimbója továbbra is sajgott, de sokkal jobban megviselte az, hogy nem tudott magán uralkodni annak ellenére, hogy erősnek gondolta magát.

Reménykedett, hogy kiveszik a szájából a pecket, hogy újra felteszik a kérdést és ő újra nemet mondhat, lélekben újra erősebben. De erről szó sem volt. Doki kezében egy vastag, 20-25 cm hosszú legömbölyített vég rúd volt, melyen váltakozva csillogó fém és matt fekete gyűrűk futottak körben, másik végén egy centiméter mélyen bemélyedő gyűrűvel és a rúdból vezeték futott egyik műszerhez mely a kocsi tetején állt. Doki egy tubusból gondosan valamilyen átlátszó, zselés anyagot kent a rúdra, majd hozzá lépett. A végét a fenéklyukhoz illesztette majd egy határozott mozdulattal tövig nyomta. Nem fájt, csak feszített, érezte ahogy kitölti belülről. Megpróbálta összeszorítani izmait és kinyomni ment egy erő székrekedést, de nem sikerült. A rúd végén lévő vájatba simuló záróizmoknak nem tudott parancsolni. Közben rájött, hogy a körbefutó fém csíkok valójában elektródák lehetnek, a zselé pedig nem az ő dolgát könnyítette meg – legalábbis nem szándékosan, hogyan is gondolhatott ilyenre, hanem a jobb áramvezetést szolgálta.

Enyhe, majd egyre fokozódó bizsergést érzett a fenekében. Ahogy Doki feljebb tekerte a gombot, a kellemetlen érzés egyre erősödő fájdalomba ment át hirtelen megszűnt, éppen akkor, amikor teste kezdett ismét megfeszülni. Kezei ösztönösen ökölbe szorultak, Doki nyilván ezt is figyelte. Majd az egész újra kezdődött és ismétlődött egyszer, kétszer, háromszor…. A fokozódó bizsergés, az egyre nagyobb fájdalom és görcs a végén, ahogy Doki mindig egy kicsivel növelte az áramot, majd a hirtelen csend. És ismét a bizsergés, a növekvő áram, …. Feje félrebillent, a nyál lassan folyt le a szája szélén, a körme a tenyerébe vájódott, ahogy keze ökölbe szorult.

Majd megtört a rend. A csúcs után csak egy kis csökkenés következett be, sehol sem volt az óhajtott pár másodperces szünet, hanem ismét erősödött, csökkent, erősödött, egyre nagyobb és nagyobb fájdalmat okozva, ami kezdett elviselhetetlenné válni, amíg ismét szünet nem lett. Doki egy darabig az arcát fürkészte, majd elkezdett gombokat nyomogatni a szerkezeten, miközben a képernyőt figyelte. Amikor végzett, megnyomott egy gombot. Nem jött a már ismert erősödő bizsergés, hanem egyetlen, hirtelen, őrült erejű görcs, egészen addig, míg Doki le nem vette ujját a gombról. Aztán megnyomta, elengedte, megnyomta és ismét elengedte…

Megpróbálta számolni, hogy ezzel is elterelje a figyelmét a történtekről, de feje egyre jobban zúgott, egyre inkább kábának érezte magát, majd elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, eloldozták a vizsgálószékről és visszaadták rá a köpenyt. Őre, aki minden bizonnyal élvezettel nézte végig szenvedéseit visszakísérte a cellájába. Jobb kezét az ágy rácsához bilincselte és rádobta a takarót. Azonnal elaludt.