Randevu 5. folytatás

- Úgy hajtottál, idejövet, hogy féltem a kocsiban. Igaz?
- Igen, Úrnőm.
A fejemet lehajtva sajnálkozom, magamon, és ezt nem kellett volna. A következő ütés, ismét a bordáimon csattan.
- Hol a hamutálam?! Ezt, nem hiszem el! Hát még erre is alkalmatlan vagy?! – a hangod mindent elárul, és rémülten kapom fel a fejem, kitátva a számat.
Ismét nyelhetem, a cigarettád hamuját, és várom a sorsom, ami egyre kilátástalanabb, és reménytelenebb.
- Ajánlom, ha tudsz, kezdj el imádkozni, mert ha belepusztulsz is tökéletes szolgát, rabszolgát nevelek belőled, akiben igazán a kedvem lelhetem! Fordulj meg és áll négykézlábra!
Az eddigiek alapján, semmi kétségem, nincs efelől, és azonnal engedelmeskedem. Nem kell sok idő, hogy érezzem, miért parancsoltad ezt. A cigaretta parazsát, most a fenekem egyik oldalán érzem. A fogaimat összeszorítva tűröm, hogy a bőrömön oltsd ki.
- Legalább megjelöllek, mint tulajdonomat, és remélem, az életed végig viselni fogod a jelem, emlékezve a találkozásunkra!
- Köszönöm, Úrnőm! – nyögöm, fájdalmasan.
- Na, még kiderül, hogy nem is vagy olyan hülye! Fordulj vissza!
Csak félve merek felnézni Rád, és azt látom, hogy kiveszed a szipkából az elaludt cigarettavéget, és felém nyújtod.
- Edd meg! – parancsolod, a számba lökve a csikket.
Igyekszem, gyorsan lenyelni, de így is fuldoklom tőle, amit elégedetten nyugtázol, kényelmesen elnyúlva a fotelban. Megsemmisülve várok a sorsomra, és csak lopva merek felnézni Rád. Látom, nem sietős, és ki akarod élvezni a bizonytalanságom minden pillanatát. Sejtelmesen mosolyogva húzogatod a tenyereden a fenyítőeszközt, és hagyod, hogy elhatalmasodjon rajtam a félelem.
- Tölts ital nekem, aztán tedd hasznossá magad! – szólalsz meg végre, az asztalra téve az egyik lábad, jelezve, hogy hogyan hasznosíthatom magam.
Ujjnyi konyakot töltök, és a fejemet lehajtva nyújtom át, majd késedelem nélkül nyalni kezdem a csizmád talpát, a lehető legaprólékosabban, egyetlen négyzetcentimétert sem kihagyva. Mikor végzek, a számba veszem a csizmád szarkát, és leszopom, hogy ragyogjon a nyálamtól. Zavartalanul élvezed az ital ízét, és ezt jó jelnek tekintem, igyekszem továbbra is a kedvedben járni, és nyalni kezdem a csizmát felső részét, alaposan, és nagy szorgalommal. Érzem a bőr illatát, és jól esik, az hogy azt érzem, végre elégedett vagy. Jól el vagyok a csizmád tisztogatásával, és mire felérek a szár végződéséhez, kiürül a poharad is. Leveszed az asztalról a lábad, és a másikat teszed fel.
- Finom, ez a konyak, legalább megfigyelted, mit szeretek, tölts egy újabbat!
Megtöltöm a poharad, és anékül, hogy Rád néznék, átadom, majd folytatom, a csizmád tisztogatását, éppúgy, mint az a másikkal tettem.
Jó egy kis nyugalom, de hiába próbálom a lehető legtovább húzni az időt, ismét csak felérek a szár végződéséhez, és tudom, hogy jobb lenne, ha még hosszabbak lennének a csizmáid.
Leteszed a lábad, és a pálcád végét az állam alá nyomod, jelezve, hogy felemelhetem a fejem.
- Itt az ideje, hogy megbüntesselek a vétkeidért! Áll fel és tartsd előre a kezeid! – szólalsz meg mosolyogva, de a mosolyodtól végig fut a hideg a hátamon, és persze észreveszed.
- Félsz?
- Igen, Úrnőm, nagyon! - válaszolom, az igazságnak megfelelően és előre tartom a kezeim.
- Az, jó!
Az asztalról, bőrből készült csuklóbilincseket veszel fel, és szó nélkül rám csatolod őket, majd utasítasz, hogy forduljak meg és a hátam mögött egy rövid lánccal, összekapcsolod őket.
- Visszafordulhatsz!
Elégedetten nézel végig rajtam, és csipeszeket veszek fel az asztalról.