Szolgaságom III.

Felnézve csodás combjait láttam, a félre tolt tanga pedig megengedte látni az élvezettől csillogó, szétnyílt hüvelyét........

Ahogy néztem lassan közeledni véltem az arcomhoz, míg nem meg nem éreztem a kéjének illatát és lassan rá nem ült az arcomra, de oly ügyesen, hogy kinyújtott nyelvem pont a hüvelyét, csiklóját érte el. Nem vártam meg, hogy rám szóljon, lassan kinyújtottam nyelvem és a nagyajkait kezdtem nyalogatni. A nyálammal keveredett váladékának íze mámorral töltött el engem is, de ezt kiélni nem tudtam az elföldelésem miatt. Lassan körözgettem nyelvemmel, majd vad táncba kezdtem a kidudorodó csiklójával. Kezdtem érezni a súlyát a számon ahogy ernyedtek a lábai, de mihelyt megtaláltam a hüvely bejáratát térdre borult előttem és mint egy szuka kutya a pisilésekor oly testhelyzetet vett fel Ildi is. Kezet letette, térdeit széjjelebb, nagyobb terpeszbe tette és fenekét teljesen leengedte. Így a homlokom az alhasának ért és már nyugodtan dughattam a nyelvemmel a punciját. Élmény volt nyelni a lassan csepegéssé váló nyálat, nedvét és megéreztem a kicsit sós ízét, a mézszerű tapadását, nyúlóságát. Már nem csak a testem zsibogott hanem a nyelvem is, de élvezettel nyaltam. Alteste mozgatásával irányított, hogy a csiklót kényeztessem, vagy nyaljam a hüvelyét. Kezdett remegése fokozódni, a légzése is sóhajokká vált, egyre intenzívebben váltogatta alteste helyzetét, majd egyre vadabbul dörzsölte csiklóját az orromhoz, mitől féltem kitörik a nyakam. A kis sikolyok nyögdécselésé, majd kiáltásokká alakultak. Végül combjával összepréselte a fejem, vad ringatózásba kezdett és éreztem orgazmusa rendezetlen remegését az arcomon. Tudtam arcom ragacsos lett mikor lassan lekászálódott rólam és ismét a fejem felé guggolt. S még felocsúdni sem tudtam az élményből, mit előbb átéltem váratlanul, hirtelen aranyeső csepegett rám. Próbáltam volna fejemmel kitérni az útjából, de nem sikerülhetett: nemcsak a föld, a csizmája is rögzítette a fejemet. A megalázottság gurult végig cseppekben az arcomon. Mint egy földből kinőtt gaz, kit a turisták kedvük szerint lepisilnek. De egy kicsit jól is esett, mert enyhítette a napsütés melegét.
Ildi úrnő ellépett, majd a hátam mögött keresett valamit. Ügyelve arra, hogy ne lássam mire készült, majd így szólt:

- Lehet, te már nem emlékszel mindenre, ami írtál nekem, de az én emlékezetem jobb a tiédnél. Említetted, hogy a bezártságot, a tehetetlenséget is szeretnéd érezni. S bár abszolút nem hat meg, hogy te mire vágysz, mire fantáziálgatsz, azért megmutatom neked, hogy nem olyan jó az, amit te elképzeltél. Az előbb levizeltelek mint egy földi gilisztát, hát légy te is egy porszem....

S ezzel egy nagyobb méretű műanyag vödröt fordított a fejemre, alá tolt egy slagot ( később értettem meg ezen kapok levegőt) s kissé belenyomta a földbe. Meglepett az ötlete. Minden lélegzetem visszhangzott az üres vödörben, nemhogy a külvilágtól zárt el, de magamba is, ahogy felerősödtek a sóhajtozásaim. Csak a nyári nap világított át a vödör pirosas falán.... de nem sokáig. Kisvártatva a kimaradt föld zuhogását hallottam a vödör falán, s kezdett egyre sötétebb lenne. A szívem és a légzésem felgyorsult. Mintha egy koporsóban lennék és földet dobálnának rám. "És meddig akar itt hagyni???" - futott át az agyamon. Hiszen ha nem szabadít ki, akkor senki sem talál meg a föld alatt engem. "De az Úrnőm vigyáz rám!" - mormoltam, és a belé vetett bizalmamra gondoltam. Megnyugtatott, hogy tudja a határokat, bajom nem eshet. Maximum elvisz a képzeletem határáig, ahol már nem bírom tovább.
Hideg, vizes föld kezdett kiszáradni, s mint a cement kötötte meg a testemet. Térdeim alatt a téglák egyre jobban törtek. Mint mikor még virtuálisan szolgátam Ildit és azt parancsolta, hogy 1 órán át térdeljek, maximum a sarkaimra ülhettem. Kegyetlen volt ez az egyszerű feladat is, hisz a hátam majdnem leszakadt. De akkor legalább a testhelyzetemet tudtam változtatni, de most még azt sem! Izmaim görcsét nem tudtam enyhíteni. Egyre csak vártam és vártam az enyhítő szabadságot, hogy visszajön értem és meglazítja a földet. De ezzel párhuzamosan egyre oszlott szét bennem a kéj, hogy "Itt van! Most éled át, mire oly rég álmodoztál!" S ezzel a fájdalmak enyhültek. Arra gondoltam, Ildi most nem is messze tőlem biztosan jókat nevet sületlenségeimen és azon töri a fejét, hogy egy életre elvegye a kedvem ezektől a vágyaktól. "De én megmutatom neki, hogy bírom és hogy jó szolgája lennék!" - csattant föl bennem, de sajnos, egy fél percnél nem tartott tovább és kezdett úrrá lenni rajtam a gémberedettség.
Mikor még évekkel korábban magam kötöztem meg, és már nagyon fájt a kötél húsba marása, akkor megpróbáltam a fájdalmat kéjjé változtatni: kezdtem tudatosan átélni a percet. A kötözésben, a fájdalmakban mindig is azt szerettem, hogy végre elkezdett élni a testem. Mikor az iskolapadban figyeltem az órán, mikor otthon ülve néztem a tévét, megfigyeltem, hogy a hétköznapokban nem is érezzük a testünk létezését. Tudjuk, hogy van, de mindent magától csinál, próbál észrevétlen maradni, míg egészségesek vagyunk. Érezzük-e, hogy van lábunk, karunk, mellkasunk, mellbimbónk? A kínzások és fájdalmak által viszont testet öltött a testem! Itt elásva, a föld szorítása körülölel. Nem csíkokban, imitt-amott, hanem MINDENÜTT! Mintha minden kis sejtemre hatással volna. Érzem a "kiterjedésemet", érzem az alakomat. akárcsak ha gipszbe öntöttek volna és szobrot készítenének belőlem... és ahogy így tudatosan átélem a fájdalmat, ahogy figyelek minden egyes négyzetcentiméteremre, a fájdalom érdekes érzéssé alakul - nem fáj, nem kellemetlen; nem a föld szorítása fáj, hanem a sejtjeim jeleznek, hogy "Élünk!". S szerintem ez az a csodálatos érzés, mit egy mazo ember önző módon saját maga örömére át tud élni, s amiben egy dominánsnak nem lehet része - ha maga azt nem próbálja ki.
Ezen töprengésem mögött egyre inkább kezdett a pánik elhatalmasodni, hogy itt kell élve eltemetve meghalnom .... Lassan az ordítás kerülgetett, mikor is megéreztem a csuklóimra kötött kötél feszülését. Irdatlan erejű rántások azt hittem kiszakítja előbb a csuklóm, majd a könyököm a helyéről, mikor is a kezemen megéreztem a nap melegét, a szél sejtelmes simogatását. Nagyon távolról, alig érthetően hallat:
-Kapard ki magad, ha szabadulni akarsz.
Gyorsan a körmeimmel nagyobb lyukat ástam a kezemnek, majd a csuklómnak, körkörösen haladtam egyre nagyobb körökben és egyre mélyebbre. Már tudtam mozgatni a kezem, így a fejemről kapartam a földet, egész a vödörig, míg el nem tudtam azt dőlteni. Akkor éreztem meg a friss oxigén dús levegőt, ekkor viharzott át a gondolat villámként, ha nincs a slag én megfulladok ....
-Siess, mert dolgunk van! - hallottam a hátam mögül.
A rövidre vágott körmeim szinte szakadtam a kaparástól, egyre távolabb tudtam dobni a kikapart földet és egy fél óra izzadság szagú munka után sikerült a mellemig megszabadítani magam a föld fogságából. Így megmozgathattam a vállaim és gondoltam már könnyű helyzetem van. Megpróbáltam vállból kiszabadítani magam, de erőm nem igen volt hozzá. Tudtam ez a gémberedettségtől van, így masszírozni kezdtem az izmaim, Lassan nagy erőkifejtés hatására megmozdult a testem is, de a nyögések mellet a vizelet is megindult a fóliába szorított farkamba, a húgyhólyag záró izmai nem bírták tartani magukat. Ekkor féltem mi lesz ha a végbelem sem bírja, de ez szerencsére nem következett be. Nehezen kitoltam magam a földből, de vissza is roskadtam a földkupacra mit kiástam, hisz testem alsó fele nem engedelmeskedett. Hirtelen rá néztem megtapintottam meg van? Bele szakadt a földbe? Nem meg van, de hisz erre vágytam, hogy ne érezzem. Nyomogattam, ütögettem az altestem, a lábaim, mire belelódult a vér és milliónyi tűszúrásra emlékeztető bizsergés lepett el. Már könnyeztem, sírtam annyira ijesztő, annyira magatehetetlen érzés fogott el. Lassan feltérdeltem, de felállni még nem sikerült, de idővel ez is összejött. Mint a zombi, nyújtott lábbal lépkedtem ki a gödör széléről és megláttam Ildit a kapunál kezembe a ruháival.
-Igyekezz, ha nem akarsz itt maradni.- kiáltotta felém.
Dobáltam a felső testem, húztam a lábam magam után, de alig haladtam előre. Szám kiszáradt, arcom viszketett a váladékától, a pisitől, az izzadságtól, a piszoktól. Akarok még élni? Ezen gondolkodtam mikor ráéreztem, hogy a fólia is gátol a mozgásba, így gyorsan szaggattam magamról. Farkamból folyt a pisi végig a lábamon, de már ne érdekelt. Egyre gyorsabb lettem, de nem elég gyors. Ildi a hátsó ülésre dobta a ruháim, majd beindította a motort. Pár méter volt már csak a megnyugvást adó autóig, mikor is a motor felbőgött a kerekei rám szórva az út száraz porát és 20-30 méterre megállt ismét. Ildi kiszállt és ordította felém.
-Lassan elindulok, ha nem tartod a tempót itt veszel.- ismét beült és indult.
Elkezdtem gyorsítani magamon, míg lassú kocogásig el nem értem. Erőm nem volt, a tartalék vízállományom a testem hűtését biztosította az izzadással. Próbáltam gyorsítani, de erre az autó is gyorsult. Felkaptam a fejem és 150-200 méterre az út szélén két autó is parkolt a kis házak előtt. Bolond ez a nő! Már kiabáltam visszafogottan, hogy álljon meg mit tán meg is hallott, vagy Ő sem akarta, hogy lássák, hogy egy büdös, piszkos pucér ember mit futkosik itt. Már szinte fogtam a kilincset mikor ismét pörgő kerékkel elviharzott, a port az izzadságba fürdő testemre szórva, Már martam magam a viszketéstől és feladáson gondolkodtam, hisz azok az autók közeledtek, mikor is elfordult Ildi egy csapáson. Levágtam az utat, de rájöttem rossz ötlet volt. Eddig a porban alig tűnt fel a gyötrelmeim mellett, hogy a talpam égeti a homok, de most a lucernásba, éreztem felvágják a talpam a lucerna éles szárai. Ismét rám tört a sírás a szenvedéstől, a kimerültségtől. Kapkodtam a lábam, a testem meg remegett a zokogástól. Kiértem az útra, de a kocsi megint távolodott. Már nem gondolkodtam, nem néztem semmit, csak róttam előre dőlt testem a métereket, kilométereket. 1-2 kilométer után ismét kis házak tűntek fel. Már nem törődtem semmivel. Nem éreztem semmit, se kínt, se fájdalmat, inkább mérhetetlen kimerültséget. A kocsi megállt egy kocsi bejárón. Fel sem tűnt, hogy az Ildi kis háza. Oda érve hasra estem az autó adta árnyékba és könyörögtem a halálért, de Ildi parancsoló, ideges hangja térített magamhoz.
-Te büdös féreg, Te semmire kellő kisfröccsű senki! Haladj a hordóhoz. Szedd össze magad, mert menni szeretnék. Sajnálom, hogy ennyire gyenge vagy. Egy kivénhedt vén ember többet bírna nálad! Okádhatnékom van tőled, szégyenlem, hogy megismertelek.... - szórta még rám szidalmát, mit nem is akartam hallani, inkább bebizonyítom vagyok valaki, de ez elsőre nem ment. Feltérdeltem, de testem nem engedett. Hangtalanul sírtam és négykézláb csúsztam a kapu felé. Ildi még köpött egyet felém, mit éreztem a hátamon csattant. Minden idegemmel parancsoltam a testemnek és felálltam. Nem tudom, hogy jutottam a hordóig, de ott egy kis asztalon egy 3 dl pohár limonádé volt, mi ennyi idő alatt már langyos volt, de kellett. Lassan ízlelgetve kortyolgattam, tudtam enélkül meghalnék. Az erő az nem, de tudatom kezdett visszatérni és láttam a szappant a törülközőt és élvezettem csaptam a testemre az inkább hideg, mint langyos vizet. 10 percig is mosdottam, sikáltam a testem és nem gondoltam semmire.
-Elég! - hallottam a hátam mögül majd láttam Ildi abban a ruhában van mibe ide hozott. -Szállj be a kocsiba Istvánka. -szólt lágy csilingelő hangján.
Én minden erőm igénybe véve elmentem a kocsiig, beszálltam és két fél literes ICE tea volt a ruháim mellett.
-Előbb a langyosat kortyolgass- vetette hátra, majd mintha elmélázott volna valamin. Ránéztem mire Ő is a szemebe nézett, megnyalta kéjesen a szája szélét majd huncutul mondta.
-Szép a farkad így meggyötörve is. Ha kedveskedni akarsz küldjél majd róla fényképet.- ezt befejezve indított és ralisan kicsapódó farok résszel vadul elindult. Én az ülésbe préselődtem és vigyáztam a tea ki ne folyjon.
-Igyál gyorsan, majd tedd a fejedre a csukját és öltözz fel mire beérünk lakott területre.
Vakon teljesítettem parancsát és azt hiszem a kimerültségtől el is aludtam. Már sötétedett mikot lágyan megsimogatta az arcom.
-Itt van egy forró kapucsínó. Idd meg, menny el szedd magad rendbe majd lassan, óvatosan indulj haza. - mondta majd segített kiszállni.
Láttam az autóm és láttam a mosdóit is, de testem a fáradságtól a gyötrődéstől nem akart engedelmeskedni. Lassan, mint egy részeg elindultam a mosdó irányába. Nem tudom meddig voltam el, de mire vissza jöttem csak az én kocsim állt ott a parkoló elhagyatott szegletében. Kételyem volt, hogy hogy tudok hazáig vezetni, de tudtam mennem kell. Mielőtt elindultam felhívtam a menyasszonyom és kértem 10 percenként csörgessen meg, és beszélgessen velem telefonon. Késő éjjel értem haza. Leparkoltam és megvártam míg szerelmem lejön hozzám.
-Mi van veled kedvesem? -kérdezte, de én csak egy „hadj, rosszul vagyok segíts, fel a alkásba” mondtam. Egy gyors zuhany után végig dőltem az ágyon és mély álomba merültem. Égett a hátam arra ébredtem és a csipától összeragadt szemem kinyitva láttam már dél van. A menyasszonyom a testem vizes ruhával törölgette és közölte, hogy telefonált a patikába, hogy nem tudok menni, hisz 39 fokos lázam van és ha felébredsz elmész az orvoshoz. Testem minden porcikája sajgott, égett, szenvedett a tegnapi nap után és beszélni sem volt kedvem, de a gondolataim amin átéltem a történteket a szerszámom serkentette egy kis fickándozásra.
-Ejnye kedvesem! Lázasan is ezen jár az eszed- kacsintott álló farkam felé az én drágám és szájával finoman kezelésbe vette azt ......