Egy érzés

A cipőm kopog a nedves aszfalton. Hirtelen megtorpanok.

- Nem. Eljöttél ide az éjszaka közepén, és már harmadszor fordulsz vissza, ahelyett, hogy becsöngetnél. Nem vagy normális. - Közlöm magammal.

Mély levegőt veszek, és a szememet összeszorítva, lassan engedem ki. Összeszedem a gondolataimat és még egyszer az ajtajához sétálok. A kezem határozottan a csengőhöz nyúl, majd.. a pillanat töredéke alatt le is csúszik róla és helyette bátortalanul kopog hármat az ajtón. Alig hallható. Lélegzetvisszafojtva állok a sötétben.
- Nos, én megpróbáltam. De nem volt itthon. Vagy csak nem akart ajtót nyitni. Vagy meg sem hallotta, hogy...
- Hát te? - Néz rám meglepetten a nyitott ajtóban. Hiszen csak jövő héten lenne találkánk.

A fejemben harsog a szépen összeszedett és elrendezett gondolataimból aprólékosan megszerkesztett és idefelé számtalanszor elgyakorolt monológ. Határozott levegőt veszek, nyitom a szám, és:
- ... rossz... egyedül ... motyogom a cipőm orrát fixírozva. Zavaromban a szám szélét rágom.
Egy pillanatig még néz, aztán félreáll az ajtóból és beinvitál.

A munkájáról mesél. Olykor kérdez is, mintha értenék hozzá. Csendben nézem ,ahogy dolgozik. Néha rám néz, szól hozzám, mosolyog. Annyira természetes. Mintha csak mindig mellette gubbasztanék egy bögre teát szürcsölve, amikor dolgozik. Az ujjaim könnyedén, hang nélkül dobolnak a már szinte teljesen kiürült bögrén. A szememmel bejárom a szobát, minden könyv gerincén elolvasom a betűket, kicsit félrefordítva a fejem. Minden olyan kellemes.
- Végeztem. - mondja, és én kipukkanni érzem ezt a mesés buborékot magam körül. Eszembe jut, hogy fel kell állnom, kimenni innen, aztán haza. Befeküdni az üres ágyba, és ...
Zavartan veszem észre, hogy az arcomat fürkészi, mintha valami érdekeset látna.
- Aludj nálam. - mondja, mielőtt bármit is szólhatnék. Ez nem parancs, akkor máshogy csengene, de nem is kérdés... ez ... ez csak Ő. Mosolygok magamban.

...

Most az ágya szélén ülök, egy régi pólójában hálóruha gyanánt. Csak ülök, és nézek magam elé. Most vajon mit vár el tőlem? Talán nem kellene vele aludnom. De akkor meg lehet, hogy megsértem...
A zuhanyból csobogó víz esőre hajazó kopogása elnémul. Hirtelen nagy a csend, csak halk neszezése hallatszik az ajtó mögül. Pár perc múlva meg is jelenik a fürdőszoba ajtajában, egy, az imént tőle kapotthoz hasonló pólóban, de rajta alsó is van. Megint azzal az arccal néz rám, mint amikor ajtót nyitott. Vagy megleptem valamivel, vagy ez csak a "nyitott ajtóban állok nézés"-e.
- Azt hittem, lefekszel. - Mondja könnyed természetességgel.
- Én... csak.... - hebegem ostobán. De nem vár választ. Lefekszik az ágyba, és néz. Érzem a hátamon a pillantását. Én pedig csak ülök az ágy szélén a lepedőbe kapaszkodva, mintha az életem függne tőle. Pár percig néz csak, de örökkévalóságnak tűnik. Aztán erős karjával átkarol, eldönt és magához húz. És semmi más.

Érzem a teste melegét. A lábfejem az övéihez ér. Ölel. Érzem az illatát. Tiszta, és férfias, kábító egyveleg. Nem ereszt. Egyenletes a légzés. Egy szót sem szól. Már-már azt hiszem, hogy el is aludt, de akkor, mintha csak hallaná a gondolatom, a kezével gyengéden végigsimít a karomon, majd az ujjait az enyémekre kulcsolja, és a nyakamba csókol gyengéden. Várom, de most nem harap. A kezemet a lábam közé irányítja, meztelen ölemre, majd nagy, erős tenyerét a közfejemre simítja és nem mozdul tovább. A kezem rab.

- De... hiszen tudja, hogy soha nem maszturbálnék előtte. Ezt a parancsát sohasem teljesítettem, mindegy volt, hogy mi a következménye. Most meg csak nem is szól.

...

Nem.... nem parancsol ... nem is fenyeget... De akarja. Vajon akarja? De akkor miért nem...? És ha mégsem...? - Nem tudom befejezni a magamnak feltett kérdéseket. Már a gondolataim is kaotikusak. Illetve... csak a gondolataim kaotikusak. Én magam hihetetlen nyugalmat érzek. Teljes ellazultságot. És igen... lüktetést is az ölemben.

Szinte biztosra veszem, hogy már alszik, olyan lassan és egyenletesen lélegzik. Az ujjaimat a szeméremajkaim közé tolom, ahol azonnal kéjes nedveimbe merülnek. A mozdulattól megmozdul a kezem is a tenyere alatt. Kimarad egy ütem a légzésében, mintha feszülten figyelne.
Az ujjaim az imént síkosan merültek a puncimba és most lassan simogatni kezdem magam. Minden mozdulattal a kézfejem a tenyeréhez ér. Most már kétsége sem lehet felőle, biztosan érzi, hogy maszturbálok mellette fekve.

Mintha egy picit szorosabban ölelne....

Nem mozdul, nem szól. Mikor kéjesen felnyögök, csitít...
ssshh.. - susogja a nyakamba, amitől libabőrös leszek.
Próbálok halkan zihálni. A kezétől nem tudok túl gyorsan és túl nagy mozdulatokat tenni, de egyre közelebb kerülök az orgazmushoz, amikor hirtelen megáll a kezem.
- El.. el szabad élveznem? - suttogom, de nagyon sután hangzik a kérdés.
Talán gondolkodik, talán elnyom egy széles mosolyt, de csak késve válaszol.
- Majdnem mindent szabad. De csendben.
A fejem hátrafordítva csókolom a nyakát, az állát, és végre az ajkait is, amikor megfeszül a testem és remegve élvezek el az ölelő, óvó karok között.

Szaggatottan veszem a levegőt. Ő továbbra is egyenletesen lélegzik és a kezét még mindig az enyémen tartja. Mikor megpróbálom elhúzni, megszorítja, és körkörösen mozgatni kezdi. Ez már parancs. És már tudom teljesíteni is.
A sötétben, szótlanul, hozzábújva, álomba maszturbálom magam.
Ez lehet a boldogság.