Randevu folyt 4.

A bőrömhöz nyomod a parazsat, és mosolyogva figyeled a reakcióm. Természetesen nagyon fáj, de csak az arcom torzul el, egyetlen szót sem szólok. Vesztemre, mert ettől csak még jobban begerjedsz.
- Hősködj csak, annál jobban fogom élvezni a kínjaid, és végén úgyis ordítva fogsz irgalomért könyörögni! Ajánlom, kezd el a bűneid sorolni, mert megismertetem veled a pokol kínjait, és ne számíts irgalomra!
A hamut megint a számba pöckölöd, aztán beleszívsz a cigibe, és ismét közelíted a testem felé. Már tudom, mire számíthatok, és felkészültem az újabb fájdalomra, de hiába. A parazsat éppen a mellbimbóm, hegyéhez érinted és aztán, visszahúzod, de csak annyira, hogy éppen ne érjen a bőrömhöz, és érezzem a parázs melegét. Iszonyatosan fáj, de még mindig nem török meg. A fogaimat összeszorítva tűröm a fájdalmat, miközben a szemeid nézem.
Látom, hogy élvezed a kínom, és egyben dühít is a fakírságom.
- Hallani akarom a bűnlajstromod! Persze, nem akarlak sürgetni, ráérek, de jó, ha tudod, hogy egyre jobban élvezem a játékot, és nincs kifogásom az ellen, hogy így élvezzek el újra!- közlöd magabiztosan, és csillogó szemekkel. Már ismerlek annyira, hogy tudjam, nem fenyegetsz.
A változatosság kedvérét a másik mellem felé közelíted a szipkádban lévő cigit.
- Úrnőm, koszos kocsival mentem, Önért! Nem ellenőriztem, előzetesen a panziót, ahová hozom, nem köszöntem meg azonnal, hogy megjutalmazott. Nem értettem, hogyan képzeli a hamutálat. – sorolom, sietve a vétkeim, mert látom, hogy élvezettel szívod meg ismét a cigid, és a szemeid sejtelmesen fénylenek. Ismerem már ezt a fényt, és tudom, mit jelent!
Mikor kiveszed a szádból a szipkát, kéjesen mosolyogva fújod a füstöt az arcomba. Természetesen, én nem gyújthatok rá a jelenlétedben, ha csak nem kegyeskedsz megengedni, és mivel erős dohányos vagyok, kínoz a nikotin hiány, amit csak fokoz az, hogy látom, milyen élvezettel dohányzol.
- Szóval, csak ennyi a bűnöd, hitvány szolgám?! Nem, mintha ez nem elég volna ahhoz, hogy akár halára kínozzalak! A rabszolgatartás virágkorában egy, Úrnő, akár, csak egyetlen hibáért is halálra korbácsolta a vétkes rabszolgáját, ugye tudod?! Úgy látom, valóban fel kell frissítenem, az emlékezeted, és semmi kifogásom ellene, a legnagyobb élvezettel teszem meg! – mondod, és tudom, hogy komolyan is gondolod.
A cigid hamuját, ismét a számba pöckölöd, majd a mellkasom felé közelíted. Váratlanul lecsapsz a pálcáddal a vesém tájékára. A lovaglóostorod iszonyatosan csíp. Előre roskadok, kínomban, és persze bele a cigid parazsába. Felszisszenek, Te, pedig kéjesen nevetsz, és ismét ütsz ezúttal a bordáim végződéséhez. Már azt sem tudom, melyik fáj jobban az ütéseid, vagy a cigaretta égetése.
- Nos, nem jutott még semmi más bűnöd az eszedbe, te, hígagyú rabszolga? – kérdezed, szemlátomást élvezve a kínjaim.
Remegve térdelek előtted, és már tudom, hogy semmi jóra nem számíthatok, a fájdalmaim csak lassan csillapodnak, és képtelen vagyok gondolkozni.
Ismét lecsapsz, most a combom tövére.
- Kérdeztelek! Direkt dühítesz? – sziszeged.
- Nem, Úrnőm! – nyögöm, fájdalmasan.
- Mit nem?! – csapsz, az előbbi helyre. Odakapom a kezem, mert képtelen vagyok már elviselni a fájdalmat.
- Nem akarom dühíteni, Úrnőm!
- Akkor segítek, hogy csak a mai napi vétkeid, említsem, de nem lesz ingyen, remélem, tudod!
- Kérem, Úrnőm!