Hypnosis

A gyertyaláng sarkcsillaggá zsugorodott, mire az első kérdés megérintette; hűvös, mély kút fenekén, kissé visszhangosan:
- Mit érzel most?
- Korbácsolnak, de Istennőm lábujjait érzem a nyelvemen és nem fájhat annyira a kínzás, hogy elrántsam a fejem...
- Kinél van a korbács?
- Nem látom, csak női hangot hallok, amint számol, mert az én nyelvem, ajkam foglalt...nem akarom meghallani, hogy "száz", mert akkor elhúzódik számtól az imádott lábacska...
- Istennőd majd azt mondja, fordulj a hátadra! Miért?
- Mert csipeszeket tétet a mellbimbóimra és bal lábával a csipeszre tapos, jobb talpát nyelvem hegyére illeszti...a másik csipeszt a kínzónő feszíti kegyetlenül, vadul; Istennőm sarka a számban, elfojtva az erjedő kínok jaj-kiáltása...

- Lépj vissza az időben egy évet! Hol vagy most?
- A kezét érzem, a finom, kicsiny, meleg kezét a kezemben, aztán arrébb lép és a szemében gyönyörködöm, amint válogat; töprengő arcában, hogy tökéletes legyen a választás, mosolygó, elégedett tekintetében, amint megtalálta a kedvére valót. A hangjában, ahogy az árussal beszélget -és az árus, lett légyen férfi vagy nő, elvarázsolódik,- a "kóstold meg, szolgácskám, szerintem jó lesz" kedvességében. Fogpiszkáló lándzsán kockacukornyi sajt, kanálkában fagyöngy a méz.
Kilépünk a téli szürkeségbe, keze most hideg, de szám elé veszem, hogy csókom-leheletem melegítse; didergő, kicsi lány lett a Dominák Dominája...

- Lépj vissza az időben még egy évet!
- Állványon amatőr fényképezőgép, szemben a kereszttel...nem látom, de érzem, hogy mögém lép, parkettán szöges korbácsa ón-darabkái kopognak. Tíz másodperce van, hogy felszántott hátamra illessze, beálljon és villan a vaku. Ellép, visszajön, tüskés kerékkel nyúzza le bőrömet...tükörfal kell a kereszt mögé, hogy lássam: arcán élvezet, vagy inkább számítás: mennyire fotogén a hátam, hogy a következő képen méltó kerete legyen a tüskés kereket tartó kezének. Villanás; ellép, visszajön, a forró gyertya könnye már szinte simogat, viszont megperzselődik őszülő tarkóm, talán az utolsó képen is látszik...Disznópörzsölés havában ez könnyen megeshet...
- Nem látszik a képeken...
- Amióta profi modellként ragyog, elkoptak a régi, amatőr képek: hófehér tálon gyönyörű, friss, ragyogó gyümölcs mellett töppedt aszalt szilva szikkad. De a portfóliójában is van néhány kép, amit én csináltam...

- Miért csendesedtél el? Merre jársz?
- Idefelé az Allé előtti zebrán nagyon öreg néni vezetett nagyon öreg kutyát, végül dudakoncertben, mert nem értek át. Ők majd egyszerre mennek el, engem megelőzött öreg kutyám...és egyre többet álmodom róla: talán már vár. De lefekszem Istennőm elé minden éjjel és átkarolom a lábát: karcsú bokája az élet horgonya nekem. Hat gyönyörű képről nézi, ahogy a szőnyegen fekszem...

- Jaj, gyere vissza onnan, gyere vissza hozzám...
Ölelő, meleg karokat érez nyaka körül, amint ébred, arcbőr selymét, kibomlott hajhullám illatát, közelben ragyog a gyertyaláng:

- Terveim vannak még veled, szolgácskám.