Téli kaland, tény (9)

Kristóf rám nézett a pincében s látta most tényleg komolyan mondtam, amit mondtam:
- Tényleg kínozni akarsz azzal, hogy elvered a farkamat is? Tedd! Élvezd, de akkor nincs több válasz tőlem, szenvedek inkább! – jelentettem ki keményen, komoran.
- Ha betartja a tabuidat, itt és most is, Robi, akkor „dalolsz” végre? – nyögte ki nehezen Gyuri közbeszólva és várta a válaszomat. De nem csak Ő!
- Ha betartod a tabuimat, akkor tehetsz, amit csak akarsz velem. Leszek a rabszolgád, akár a szex-rabszolgád is. Használd ki Kristóf! Mert nem biztos, hogy még lesz alkalmad rá. Máskor/máshol. – szóltam már engedékenyebben. – Gyuri most nem tud segíteni. Sem neked, de nekem sem! Nézheti, már ha akarja. - kedélyeskedtem tovább.
Kristóf méregetett, látszott, nem tudja, mire vélni a fordulatot tőlem. Elbizonytalanodott.
- Talán mégis csak Jiri mesternek kellene átengedned a terepet! Ő Mester, Te meg csak switch vagy. – próbáltam közéjük is éket verni szövegemmel. Nem sikerült.
- Nem. Tedd, csináld tovább! Keményen, de a Robi tabuit betartva! – utasította Gyuri, újra megszólalva Kristófot. (Aha, ezt már előre megbeszélték, kint a teraszon. – esett le a húsz fillér nekem.) Vártam hát.
- Ott tartottunk, hogy miben nem mondtál igazat, vagy másképpen, szerinted, mit hallgattál el előlünk? Sorold! – kezdte Kristóf újra a témát s láttam Gyuri bólintott rá.
- Szóval, élvezem ezt a tortúrát itt. Szeretem, hogy nem Gyuri vallat, hanem Te. – kezdtem sorolni, de Kristóf leintett.
- Ne dicsérj, nem áll jól neked! Nem ezt akarjuk hallani, ezt Te is tudod! – jelentette ki.
- Hogy mit szeretnétek hallani, azt nem tudom, de mondhatom, hogy nem mondtam igazat a testméreteimről, vagy foglalkozásomról, vagy azt akarjátok esetleg hallani, hogy a barátomról nem mondtam igazat, mert nincs is nekem? – cukkoltam őket.
- Huhh, nem vagy egy könnyű eset! – fújta ki a levegőt Kristóf magából. – De azért közeledünk. Beszélj a barátodról és közelebb jutunk! – utasított s közben azért – talán észre sem vette - a keze elkalandozott a testemen. Itt-ott megcsiklandozott, sőt még a farkamra és golyóimra is ráfogott önkéntelenül. Gyuri is észrevette ezt, nevetett. Én is. – Mi olyan vicces? Mit tartotok annak? – rezzent fel Kristóf tudakolta az okát.
- Tudod, észre sem vetted, hogy már élvezed, amit teszel. Önkéntelenül is. Térj vissza a vallató pozícióba! – szólt rá Gyuri nevetve.
- Jó. Akkor halljunk a barátodról, amit lehet! Szaporán, sorold! – utasított merevvé válva Kristóf. Már nem babrált a testemen, de minden mondatomra igazolásul egyet csapott rám a még mindig kezében tartott korbáccsal.
- A barátomat régóta ismerem, de ő nem kultiválja a síelést sem, így a mezítelenül végrehajtottat sem. Nem is érti, mi ez a hobby nálam. A játékban ő Mester, már régóta s gyakorlott. Sok Sub megfordult már nála, otthon, a kezei között. Szereti lakásban is, de szabadban is megtenni, élvezi. Őt is szeretik. – kezdtem a válaszomat.
- Tovább, halljuk! – dörrent rám morcosan Kristóf.
- Őt a bdsm-en belül inkább a bd, mint az sm izgatja. Élveztétek volna, ha ideér és bemutatót tart, mondjuk akár Veled is Kristóf. – szemtelenkedtem már a végén.
Kristóf fel is mordult ezt hallva, s akcióba lépett. Ököllel alaposan mellbe vágott, csak úgy döngött a mellkasom. Majd hirtelen fogással elkapta a farkamat, jobb öklébe szorította a golyóimat is és alaposan ide-oda megcsavargatta, miközben meg is húzta maga felé. Közben meg a baljával, a jobb mell-bimbómat szorította össze és csavargatta szintén meg, alaposan.
- Huhh, ez fájt! – állapítottam meg, mikor végre elengedte.
- Azt akartam. Ez járt a pimaszkodásodért, büntetésül. – szögezte le elégedetten. - S miért nem ért még ide? – kérdezte meg huncut, de ártatlan szemekkel tőlem, mintha nem tudná a válaszomat.
- Mert, lerobbant a kocsink, nem messze innen, a falunál. – válaszoltam nyomatékkal Kristófnak. – Én onnan sítalpon jöttem ide, Ő meg javíttatta a kocsit mostanáig, remélem sikerült, így haza tudunk azzal menni! – fejeztem be, én is megcsillogtatva ártatlan szemeim pillantását feléjük. Gyuri nem, de Kristóf kitört:
- Hazudsz! Szemenszedetten hazudsz! Nem is volt, nincs is semmi baja a kocsidnak! A kocsidnak! Hallod! – hadarta, sziszegte, rekedten felém.
Közben pedig két kezével a hónaljaim felé közelített, egy-egy göndör fürtöt ott megragadott az ujjai közé és erőteljesen húzni kezdte magához. Én vicsorogtam erre, de nem tettem meg a szívességet neki, hogy elordítsam magamat, pedig piszkosul fájt. Majdnem kiszakadtak a szőrszálaim a helyükről.
- Jó kisfiú vagy! – szólalt meg Kristóf, s most a farkam mellett ragadta meg a szőreimet s azokat tépdeste erőből.
- Huhh, ez még jobban fájt! – erősítettem meg, mikor elengedte.
- Tudom. Fájt, fáj, de nem látszik meg! Nem lesz mit mutatnod a barátodnak látleletként, kínzás-nyomként. – kacagott fel nevetve Kristóf.
- BARÁTOMNAK? Akkor mégis elhiszed, hogy itt van, a közelben, s hamarosan meglát? – csaptam le a feladott labdáját Kristófnak. Az durcás lett, de Gyuri felnevetett, ezt meghallva:
- Megkaptad s megérdemelted! Látod, vág az esze, mint a borotva. – ismerte el.
- Majd mindjárt meglátom s levágom! – lett dühös Kristóf és előkapott egy tőrt. Azzal közelített a farkamhoz, ami mereven, előre állt, mint egy dárda.
- Megállj! Hozzá ne érj azzal! – kiáltotta el magát Gyuri s szinte a padot is felemelte magával, ahogy fel akart pattanni s úgy ordított rá Kristófra.
- Nyugi, csak hülyülök! Ki akartam próbálni, mennyit bírsz ki. – nézett Kristóf Gyurira. – Csüccs! – parancsolt rá.
- Most Te jössz! Te mennyit bírsz? – nézett rám s emelte a korbácsot fel, de lesújtás közben elengedte azt, így az a padlón koppant, akárcsak Kristóf térdei.
Ott térdelt előttem már s alig bírt magával. Begerjedt. Kezeivel végig simogatta a testemet mindenhol, majd már nyalogatta is, végül a mell-bimbóimat is megszopogatta alaposan. Sajnos a nyakamon is egy helyen ki”szívott”. Végig csókolgatott, végül már a golyóimat is megszopogatta, majd a farkamat végig csókolta, szopogatta, bekapta. Nem tudott betelni azzal. Kicsit kézimunkázott is rajta, de mikor érezte, hogy közeledik a vég nálam, mégis szájjal fejezte be. Nem sok csöpögött mellé, de összetakarította gondosan mindenhonnan.
Végül először engem, majd Gyurit is felszabadított, kiszabadított, elengedett.
- Sajnáltam volna, ha ez kimarad! – nyögte ki Kristóf.
- Légy nyugodt, én is! – csatlakoztam hozzá.
- Én mit mondhatok? – tárta szét karjait Gyuri s inkább nem mondott semmit. Felsietett a lépcsőn elsőnek a házba.
Mire mi is felértünk a pincéből, s én is felöltöztem, már láttuk, hogy Janek és Zdenek szúrják le a sítalpaikat a „tárolóba” s jönnek be a házba. Mi négyesben a zárt előtérben beszélgettünk, míg Janek a nappalin át bement, de behúzta maga mögött az eddig nyitott ajtószárnyakat. Nem sokára már Pavellel együtt jöttek ki, kézen fogva, egyetértésben.
Még beszélgettünk hatan egy kicsit állva, majd megköszönve mindent s elköszönve mindenkitől elindultam sítalpon a parkolóhoz, ahol a kocsi állt és a barátom „várt”. Gyuri csak egy darabon kísért el. Megállt, szomorúan elbúcsúzott, de nem jött el velem a parkolóig.
Utózönge: Robi barátom még párszor vendégeskedett Gyurinál a dácsájában, élvezték együtt a mezítelen síelés örömeit. Szinte mindenkivel többször is találkozott ott, s még Janekkel is megkedvelték egymást.
Gyuri és Pavel is járt, külön-külön is már nálunk, Magyarországon, megismerve engem is.
(vége)