Téli kaland, tény (8)

Nem voltunk sokáig fent már az este, mert mindenki ment aludni hamar. Én még ugyan - ma is - megfürödtem lefekvés előtt, de már nem ijedtem meg, sőt örömmel öleltem át Gyurit, aki az elcsendesült házban várt a kis szobában rám. Azt sem tudtam, hogy közben jött egy üzenetem, amit Gyuri ugyan elolvasott, de nem szólt arról, mikor mellé kerültem az ágyamban. Az üzenet így szólt: „Lefeküdtem már, Neked is szép éjszakát és reggel „várlak” a parkolóban a „kocsidnál” .” Az elalvás előtt még arról beszélgettünk, hogy másnap délben legkésőbb elindulok innen sílécen s megkeresem a barátomat a faluban, vagy a parkolónál.
Az éjszaka eseménytelenül telt. Reggel felébredve, hirtelen felültem az ágyban. Miért? Mert nem tudtam visszaidézni, hogy álmodtam, vagy tényleg megtörtént az, amiért felriadtam most. Az rémlett ugyanis, mintha valakinek azt mondtam volna, hogy: „Igen, megyek, ott leszek délre s kocsizom haza hozzád!” Míg töprengtem ezen, észleltem, hogy a spaletta résein át erős napsütés fénye szűrődik be. Valaki valakinek ezt mondja lent dühösen: - Így majd megtanulod egy életre, hogy hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát! Nem lehet semmit sem eltitkolni, de nem is érdemes! – hallottam, szinte tisztán.
Felkeltem és kinyitottam a spalettákat. Gyönyörködtem a verő napfényben, mikor trappolást hallottam és hamarosan kopogtak az ajtón. – Bújj be! Fent vagyok! – kiáltottam s Gyuri dugta be a fejét. – Bejöhetek? – kérdezte, hangosan, talán túl hangosan is. (- Aha, ez nem nekem szólt. – állapítottam meg.) Közben még beszélgetések hangja is felhallatszott, majd valaki(k) kiment(ek), mert hallani lehetett a teraszfelőli ajtó csapódását is. Az ablakhoz lépve kinéztem s láttam Janeket, s nyomában Zdeneket sítalpon eltávozni.
- Mennek még egy kört, mert azután majd nekünk is pakolnunk és indulnunk kell, amikor Te is elmész. – szólalt meg a hátam mögül Gyuri, majd hozzátette: - Gyere le, reggelizz meg! De, komolyan kérlek, hogy a nappaliban! A konyhába most ne menj be! Miattad fontos! Megígéred? – szólt hátra, de már ki is lépett a szobámból.
Eltűnődtem. Valami furcsa volt, de mi? Eltelt egy kis idő, mire rájöttem. Az, hogy nem ért hozzám, pedig kettesben voltunk fent! Vállat rándítottam, túltéve magamat ezen, lementem. Lent terített asztal várt s Gyuri hozta a teámat is, majd jó étvágyat kívánt és mutatta, kimegy a teraszra cigizni. Ahogy kilépett láttam, hogy Kristóf már kint fújja a magáét. Belém bújt a kisördög, hiszen akkor ketten vagyunk bent Pavellel. Miért ne menjek, mehetnék ki hozzá? Jó, ha nem a nappali felé, mert ott az ablakon át beláthatnak, de a konyhaajtón csak bekukucskálok. – gondoltam s odaosonva halkan lenyomtam a kilincset, azaz csak lenyomtam volna, de majdnem felkiáltottam, mert valami megrázott! Ejha, mi ez? Most már óvatosabban nyúltam a kilincshez, s nem szabad kézzel, hanem a szabadidőruhámmal megfogva. Így is rázott, de kibírtam. Amit láttam, azaz akit innen megláttam, azt nem! Bent a konyhában Pavel volt, egyedül. De hogy!?
Nekem háttal állt, tök mezítelenül. A két csuklója összeláncolva egy hosszabb lánccal, hogy dolgozni, fogni tudjon azért attól; a bokáin meg rövidebb lánc volt, így lépni már nem tudott. A zajra hátranézett, majd megpördült s akkor láttam, hogy a farka erényövbe van zárva. Éppen léptem volna felé, mikor kékes fény villant az erényövnél és Pavel teste összerándult a fájdalomtól. Sokkolót is visel. – döbbentem rá a valóságra. Ezért nem akarta Gyuri, hogy lássam. Pavel is könyörgőn nézett, a szemével kért: Azonnal távozzam!
Éppen csak visszaértem az asztalhoz, mikor nyílt az ajtó s megszólalt a mobilom is. Üzenet jött. Megnéztem: „- Készen van az autó, végre! Megyek vele egy próbakört. Míg visszaérek másfél - két óra. Akkor újra jelzek, hogy indulhatsz le hozzám. Gyuri lekísér vajon odáig? Üdv barátod.” – olvastam, majd már hangosan is felolvastam nekik ezt. Ők összenéztek erre.
- Akkor van még két szabad óránk. Mentek síelni Gyurival addig? – kérdezte Kristóf.
- Ha lehet, nem mennék, inkább itthon maradnék. – válaszoltam töprengőn.
- Jobb lenne, szerintem is. – szólalt meg Gyuri s Kristófra nézett. – Van valami terved?
- Igen, van. Reggel hallottad, amit hallottál Janektól. Szerinted, csak Pavel hazudott itt?
- Hááát, nem is tudom. – válaszolta Gyuri, de közben nem Kristófra, hanem rám nézett. Én megdermedtem ezt hallva, de még nem gondoltam rosszra. Vártam.
- Akkor mi legyen? Ki lehetne deríteni könnyen. – jelentette ki Kristóf ütve a vasat.
- Hogy akarod kideríteni? – kérdezte meg csodálkozva Gyuri most már Kristófra nézve.
- Úgy, mint az indiánok. Kínzással. Lent. – mondta ki elszántan s keményen Kristóf.
- Kínzással? Meg akartok kínozni engem? De miért?– szóltam közbe értetlenkedve.
- Mert mi tudjuk, hogy Gyuri, meg én nem hazudtunk itt, senkinek. Pavelből reggel Janek kiszedte, hogy hazudott neki: rólad, kettőtökről. Már csak Te nem nyilatkoztál, hogy terheli-e valami a lelkedet? Mindent elmondtál? Őszintén? – kérdezte meg tőlem.
- Miért hazudtam volna bármiről is itt? Mi lett volna a célom azzal? – próbáltam időt nyerni a visszakérdezéssel, no meg, hogy a kérdésre egyenesen nem válaszoltam, így most nem hazudtam legalább.
- Telik az idő, fogy a két óra. – szólalt meg Kristóf. – Kínzópadra vele! – javasolta. Gyuri bólintott lassan, megfontoltan, majd megszólalt s hozzám beszélt:
- Vetkőzz mezítelenre itt és mássz le a pincébe! Úgy várj minket ott, hogy kikötöd magadat az András-kereszthez! Megértetted? Addig is gondolkozhatsz, mit fogsz mondani nekünk! Az igazad, vagy – de megakadt, nem fejezte be a mondatot. – Menj!
- Ha tényleg így gondoljátok, ak... - s én sem fejeztem be, csak tettem, amire utasítottak.
Lent, ha nehezen is, de végrehajtottam az ön-kikötést az András-kereszthez. Így vártam rájuk. Nem sokára jöttek is. Kristóf elől, Gyuri utána. Amint leért Gyuri is, Kristóf hozzáugrott és hátracsavarva a karját megbilincselte, majd leültette a padra és egy kötéllel ahhoz odakötözte.
- Így ni! Legalább látod, hallod, de nem tudsz, ha akarsz sem, közbelépni Jiri Mester. – hangzott tőle gúnyosan. – Te meg válaszolj, szaporán a kérdéseimre! Miért jöttél?
- Mert szeretek mezítelenül sízni s Gyuri meghívott, hogy itt lehet. – válaszoltam.
- Csak azért, vagy másért is? – jött az újabb kérdése.
- Igen, másért is, mert vonzott az is, hogy részt vehetek bdsm játékban veletek, közösen.
- Élvezted legalább Te? Te ribanc, vagy mi is vagy? - szólt közbe haragosan Gyuri.
- Igen, élveztem, s ha szabad mondanom, ezt is élvezem, most, itt. – cukkoltam őket.
- No, majd mindjárt fogod is. – kiáltott fel Kristóf és felkapott egy korbácsot. Azzal vert végig rajtam, jó párszor. Erőseket, csak úgy csattant a bőrömön. Én szorítottam a fogaimat össze, s nem sziszegtem, nem jajdultam fel, csak Gyuri. Kristóf ránézett: - Sajnálod talán, mikor hülyét csinált itt, belőled, a házigazdából, a barátaid előtt?
- Bocsánat, nem csináltam senkiből sem hülyét! Gyuriból s belőletek sem! Az elhallgatás, nem hazugság! - szögeztem le gyorsan közbevetve.
- Már védekezik. Kezd alakulni! – csapott le az általam mondottakra Kristóf. – Miben nem mondtál igazat, vagy másképpen, szerinted mit hallgattál el? Sorold!
- Nincs sok, s nem is nagy dolgok ezek. Ha nem tudtok róla, jobb lesz. Az előbb fent, még a lejövetelem előtt, Gyuri is ezt tanácsolta nekem. – szóltam, s néztem merőn rá. Gyuri bólintott erre, de Kristóf rácsapott:
- Miről, mit tanácsolt neked s miért? – hadarta megint kérdéseit, közben ütött is ide-oda.
- Hogy ne menjek a nappaliba, s főleg ne a konyhába. De miért ne? Történt valami Pavel és Janek között? Olyan, aminek nyoma van esetleg, s azért nem láthatom? – kérdeztem most én s ezzel kicsit helyzetbe kerültem. Kristóf tétovázott a válasszal.
- Igen is, nem is, de most nem az a téma! – zárta le az elkalandozást végül Kristóf. – Te mit nem mondtál el? Ez itt a fő kérdés! Azaz miről, vagy kiről nem mondtál igazat? – nyüstölt újra, csapott egyre erősebbet itt-ott a testemre, majd a végén a farkamra is.
- Most tényleg kínozni akarsz azzal, hogy elvered veresre, véresre a farkamat? Tedd! De akkor nincs több válasz tőlem. – jelentettem ki komoran s keményen.
Kristóf rám nézett s látta most tényleg komolyan mondtam, amit mondtam.
- Ha betartja a tabuidat, itt és most is Robi, akkor „dalolsz” végre? – nyögte ki nehezen közbeszólva Gyuri és várta a válaszomat. De nem csak Ő!
(folyt. köv.)