Téli kaland, tény (5)

Döbbent csend fogadta Gyuri kijelentését a nappaliban, a játék kezdete előtt:
- Akkor ma este Pavel, Kristóf és Zdenek szolgál, s mi hárman mesterkedünk. Lezárva!
- De ki, kihez tartozik? – értetlenkedett Janek, de Zdenek is.
- Majd kialakul, menet közben. – szólt Gyuri s kiadta az utasítást. – Mindenki felkészül! Találkozó ugyanitt fél óra múlva! Szolgák sportcipőben s gatyóban, felbilincselve, póráz a kézben! Mesterek tetszés szerint! – fejezte be.
Szétszéledtünk. Gyurival meghúzódtunk a nappaliban, majd onnan felmentünk a kis szobába.
- Csak, hogy végre jelentkeztél, már éppen beléd akartam billenteni, hogy mozgásra serkentselek! – nyüstölt Gyuri. – Mire vártál? Tapsra? – cikizett.
- Nem, arra, hogy Janek jelentkezik, hogy szolga akar lenni.  – feleltem mosolyogva.
- Hülye. – torkolt le durván Gyuri, majd ennyit súgott a fülembe:
- Én hamarabb lennék a szolgád, mint Janek!
- Te? Komolyan? – néztem most én döbbenten rá.
- Igen, de most erre nem érünk rá, hogy kitárgyaljuk! Majd. Most mutasd, mid van, mit hoztál, miben leszel mester? – sürgetett.
- Nincs semmi olyanom, mert erre nem készültem. – feleltem őszintén.
- Sejtettem. Sebaj. Várj! – szólt s átmenve a nagyszobába hamarosan egy kisebb bőrönddel tért vissza. Abban különféle ruhák voltak. Kinyitotta és én válogattam abból. Kiválasztottam egy cuki, végig bőr mellényt, ami inkább csak szíjakból és csatokból állt, viszont volt hozzá egy bőr tanga is, alatta faroktőt fogó gyűrűvel.
- Ez jó lesz. Pompás darab, ha használhatom. – kérleltem.
- Legyen, vedd fel s gyerünk! Még nekem is öltözni kell! – szólt, miközben a magáét is kihúzta s felkapta. Az bőr-lánc-szíj kombináció volt, de kis dzseki is tartozott hozzá, meg simléderes bőr sapka. Kesztyűt is húzott, majd nekem is adott s lovaglópálcát is.
- Mehetünk! – szólt. Lementünk.
A nappaliban már ott térdelt a három szolga a kandalló előtt, annak háttal, a kis kanapén trónoló Janek mester előtt, aki teljesen bőrbe volt öltözve szinte tetőtől-talpig, még csizmája is volt. Lefelé menet elégedetten szemléltem meg hátulról a feszülő popókat, a szépen „bőrbe kötött”, fiatal testeket, de Janek látványa, az ő „bőrében” is kedvemre volt. Janek felállt, hogy leértünk s mivel a szolgák is fel akartak nézni ránk, főleg rám, rájuk kiáltott:
- Fejet le! Nem nézelődünk, ez itt nem a cirkusz, ahol nézelődhetsz!
- Igenis, Uram! – hallottuk szinte egyszerre a szolgáktól.
- Te kit választasz? – kérdezte meg Gyuri Janektól leérve. – Zdenek, vagy Pavel közül választhatsz, mert Robi velük nem tudja, megértetni magát s mesterkedés közben nem lenne jó nekünk tolmácsoskodnunk. - tette még hozzá. Janek nem válaszolt azonnal, majd visszadobta a labdát Gyurinak:
- S Te kit szeretnél, ha Robi kiesett mára Neked?
- Ha nem tudtok dönteni, esetleg választhatok én? – szóltam közbe.
- Nem, te nem. – kiáltották szinte egyszerre. Elnevettem magamat, de nem csak én, hanem Kristóf is, láttam.
- Szolga, büntetés lesz a vége, ha így virgonkodsz! – szólt rá dühösen Janek.
- Ha nem, nem. Bár én Kristófot választottam volna, ha engedtétek volna. – fűztem hozzá flegmán. Alig akartak hinni a fülüknek.
- Kit? Kristófot? Nem a .. - harapták el egyszerre a nevet s néztek egymásra csalódottan.
- Azért Kristófot, mert fő a változatosság! Nem mintha Zdenek nem tetszene, fiatalabb is, mint Kristóf. S ha szabad reménykednem, talán, holnap, a szerepcsere, akkor lenne teljes, és érdekes, ha…- kezdtem, de nem fejeztem be a mondatot.
Kristóf is felkapta erre a fejét, ezt hallva. Farkasszemet néztünk röviden, majd mosollyal a szája szegletében, újra lehajtotta a fejét s nézte már a padlót maga előtt.
- Akkor ki-kit választ? Választottatok már? – bíztattam szemtelenül a mestereket, várva a választásukra, s annak kinyilvánítására.
- Akkor én…- kezdte Gyuri, de Janek közbevágott: - Zdenek! Őt választom. S mivel Robi az én kis-mesterem lesz, a pincét kérem, többünknek. – jelentette ki határozottan.
- Rendben, menjetek. – szólt Gyuri. – Mi maradunk akkor, itt. – mondta Pavelnek.
Janek intett a két szolgának, akik négykézlábon kimentek, majd eltűntek a szemem elől. Janek visszament még a lépcsőn a felső szobába és hamarosan egy kisebb bőrönddel tért vissza. Ebben hozta a felszerelését. Intett maga után, s a konyha mellett a felnyitott csapóajtón át, az ottani létrán, lemásztunk a pincébe. Ott már el volt húzva a pince végét takaró függöny s láthatók voltak az eszközök (András-kereszt, fa bak, különféle távtartók, de egy érdekes szerkezet) is. Az asztalt félre húzták szinte a falig, a padokat pedig betették alá.
- Válassz, mivel akarsz kezdeni? – szólított fel Janek. Körbenéztem, mintha először látnám a pincét és a választékot, majd kis töprengés után rámutattam az egyikre.
- Talán azzal. – mutattam az egyik, furcsa, fa eszközre. Janek elhúzta a száját.
- Tudod kezelni? Láttál már ilyent? Aligha. Gyuri kreálmánya. – közölte nyeglén.
- Kreatív vagyok, nagyon is, majd csak megbirkózom vele. – fogtam rövidre. - Gyere, segíts! – utasítottam Kristófot és előrébb húztuk a fa szerkezetet.
Egy talpazattal ellátott két oszlopból állt, ami közé sokféle „betétet” lehetett csúsztatni, mint kalodát, kezeknek, lábaknak, külön fejnek is kezekkel; vagy közé tett kis ülőkét, illetve a két oszlop oldalsó kitámasztói is használhatók voltak ülőkének, vagy valaki odaszíjazására például. Ahogyan hoztuk előrébb, láttam Kristóf is érdeklődéssel szemléli, méregeti, így biztosan ő sem látta még, állapítottam meg magamban.
- Akkor kezdjük az ismerkedést azzal, amit biztosan tudunk, mire szolgál. – szóltam s mutattam a kéz- és lábkalodára. Betettem az alsó részét, majd odaültettem Kristófot a földre és átrakattam vele a lábait a megfelelő helyre. Ekkor láttam, hogy a felcsatolt boka- és csuklóbilincsek útban lesznek, így azokat levetettem vele. Ahogy ténykedett, észrevettem, hogy remeg a teste. – Csak nem fél, tőlem? – lepődtem meg, de ahogyan lehajoltam közelebb hozzá, hogy a felső fél leengedése előtt beigazítsam a csuklóit is, éreztem, hogy szinte „süt” a hideg a padlóból.
- Várj, állj fel, s erre a kis sámlira ülj le! – utasítottam Kristófot, aki velem szemben, de Janeknak háttal volt. Ekkor figyeltem fel arra, hogy jelezni akar valamit a szemével. Először a padlóra nézett, majd lassan a falra, ahol kapcsolókat láttam. Gondolkoztam s végre megértettem a jelzését. Odaléptem a kapcsolókhoz és az egyik felé nyúltam.
- Várj, az a világítás! – szólt rám Janek. – Mit akarsz bekapcsolni?
- A fűtést, vagyis a padlófűtést. Melyik kapcsoló az? – kérdeztem vissza Janektól.
- Nincs elég meleg itt? – nézett rám pimaszul.
- Nincs. Én ugyan nem fázom, de a szolgákat csak dominálom, de nem akarom meg is betegíteni őket! Hol kell felkapcsolni a padlófűtést, mert itt biztosan az van.
- Igeeen, az. – szólt, nyögte ki és odalépve az egyik kapcsolót felkapcsolta azt Janek. Hamarosan érezni lehetett már a beindult fűtést.
- Köszönöm. – szóltam Janeknak és visszafordultam Kristófhoz, aki intett a szemével köszönetül. – Kicsit hátrébb a sámlival s emeld a lábaidat és hajolj előre, hogy a kezeid is közé kerüljenek! Így ni. – Csaptam rá a kialakított felsőrészt is az alsóra.
- Most pedig kis simogatás következik, no meg a büntetés is egyben a fenti virgonckodásért, amit megígért Janek mester neked, fent. – folytattam s egy hosszú szíjú, több ágas korbáccsal simogattam meg a hátát. Majd átmenve a másik oldalra, egy rövidebb bottal a talpait is megveregettem. Kristóf tűrte, csak a végén sziszegett.
(folyt. köv.)