Airbus IV.
2009. 07. 10. 07:55 | Megjelent: 796x
A következőkben már nem látszott szükségesnek, hogy korlátozzam a látását, tehát levettem Vanda szeméről a blúzt – amúgy is csak zavart volna a nyugodt ténykedésben.
Mint már említettem, a repülőtéri biztonsági előírások – meg a szimpla, hétköznapi józan ész – hatására eszköztárunk igencsak szerényre redukálódott.
Más részről viszont ezzel kiküszöböltük annak a lehetőségét, hogy a biztonsági személyzet – miután az átvilágító berendezéssel pontosan látja a bőröndünk tartalmát – azzal színesítse unalmas szolgálati idejét, hogy mondjuk „gyanús” tárgyat felfedezve a bőröndben nyílt színen kipakoltassa és egyenként nézze át a játékszereinket, nem jelentenek-e kockázatot a repülés biztonságára.
És természetesen nem készültem Vanda huncutkodására sem. Ha egy hely alkalmatlan egy szeánsz lebonyolítására, hát egy Airbus mosdója biztosan benne van a legesélyesebb kettő-három között.
Ezek voltak a rossz hírek, jó hír volt viszont, hogy több „tétel” megúszta a válogatást. Ezek között volt egy egyszerű, kötélből készült bilincs – teljesen ártalmatlan külsejű tárgy, viszont állítható szélessége miatt felettébb sokoldalú – és a „titkos fegyver”, a Nikoflex kenőcs is.
Annyira azért nem voltam aljas, hogy Vanda punciján próbáljam ki – be kell valljam, azért kísértett a gondolat, de az, hogy szeánsz után nem tudná kellő alapossággal lemosni az említett alkatrészt, még felgerjedt állapotomban is visszatartott az ilyetén felhasználásától – semmi sem szólt viszont az ellen, hogy kedvesem már így is szemet gyönyörködtetően pirosló hátsóján alkalmazzam.
Megtettem.
- Adunk még egy kicsit a „hajlandóságnak” – súgtam Vanda fülébe – közben elgondolkozhatsz azon, hogy nem akarsz-e lecserélni egy megfelelőbb alfa hímre!
Nem tudom, a szavaimnak, vagy a kenőcs áldásos hatásának tulajdonítsam az eredményt, de Vanda szeme könnybe borult.
- Kérem, Uram, bocsásson meg a pimaszságomért! – könyörgött – Büntessen meg, ahogy csak akar, de ne hányja szememre, milyen ostoba voltam!
- Hm. Majd meglátjuk. – Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy majd meglátom, mikor szándékozom ismét elővenni és felhasználni botlását egy újabb édes büntetésre. Vanda megadóan sóhajtott.
Olyan kedves volt, őszinte és sebezhető, hogy egészen megsajnáltam. – Na persze annyira azért nem, hogy a terveim további részétől eltekintsek, de egy szoros ölelést és egy futó csókot a nyaka hajlatába azért kiérdemelt.
Időközben a Nikoflex elkezdte kifejteni áldásos hatását a Kedves már amúgy is meggyötört ülő felén, itt volt az ideje, hogy elejét vegyük a nem kívánatos mocorgásnak.
Háttal fordítottam és a kötél-bilincset a könyökén rögzítettem. Olyan ciciket kaptam eredményül, amilyenekről a legmenőbb plasztikai sebészek is csak álmodhatnak.
Ideje volt, hogy ezeket a gyönyörű, kívánatos ciciket is kezelésbe vegyem.
Hozzászólások (0)