A lány a szomszédból IX. rész

Nagyon lassan telt az idő. Most döbbentem rá, hogy Tamara reggeli vizeletén kívül még nem ettem és nem ittam semmit ma. A szám teljesen kiszáradt és a fejem is fájni kezdett. Vaksötét volt, ami külön nyomasztó érzés volt. Zsu szavai hipnotikusan a fülemben csengtek: 'Azt akarom, hogy végig rám gondolj, rólam álmodozzál. Megértetted?' Nem tudtam másra gondolni. Elképzeltem, ahogy a teraszon ül kényelmesen, laptopja az ölében, lábai a padon, mellette az asztalon a kávé és a hamutartó. Felfele fújja a füstöt és néha mosolyog. Mert nem tanul, hanem chattel a gépen. Vajon gondol rám? Vagy elfelejtett? Nem tudtam megfejteni ezt a lányt. Eleinte idegenkedett attól, hogy egy férfinak parancsoljon, aztán hirtelen átcsapott kegyetlenségbe.
Szenvedtem. A sötétben a legrosszabb az, hogy elvesztődik az ember időérzéke. Hangokat sem hallottam. Mozdulatlanul álltam, hátrakötött kezekkel. A kötél nem volt szoros, csak kényelmetlen. Jól gondolta Zsu: magamhoz nyúltam volna, ha tehetem. A helyzet annyira megalázó volt, mégis izgalmas. Alávetem magam egy fiatal lány szeszélyeinek. És nem merek ellenkezni, pedig erősebb, idősebb vagyok. Egy idegen lány uralkodik rajtam, akinek nem ismerem az életét, a gondolatait. Nem tudom meddig megy el ebben a játékban. Egyáltalán játék? Vagy komolyan bántani is fog? Lelkemet marcangolták ezek a gondolatok. Egy-egy ilyen gondolatsor után úgy tűnt, sok idő eltelt, aztán ismét a sötétség ölelésében éreztem magam és mintha alig telt volna el egy perc.
Gondolatban könyörögtem: 'Zsu, kérlek, engedj ki. Bármit megteszek, csak ne tarts itt, bezárva!' Észbe kaptam: nem tegezhetem, ezt gyakorolnom kell. Ugyanezt magázva mondogattam ezután.
Hirtelen éles fájdalom hasított a szemeimbe. Fény. Hunyorogtam, de alig segített. Zsu kinyitotta az ajtót és előttem állt.
- Azt mondtam vigyázzállás te disznó! Miért van lehajtva a fejed?
- Bocsásson meg Zsu.
- Neked Zsuzsanna kisasszony, megértetted?
- Igen, Zsuzsanna kisasszony.
Így már jobb. Eddig három hibát követtél el. Még nem tudom mit csináljak veled. Nincs semmi kedvem hozzád. Ti férfiak mind alávaló férgek vagytok. Ezért úgy is bánok veletek. A legjobb barátom megcsalt egy csitrivel. Utálom érte. De tudod mit? Az összes férfit utálom. Téged nem ismerlek, de férfi vagy, ezért utállak és azt akarom, hogy szenvedj. És látni akarom, ahogy szenvedsz. Most beszélhetsz: hogy érzed magad?
- Nagyon szomjas vagyok és éhes. Ma még nem ettem semmit és fáj a fejem is. Egyébként jól vagyok férfiként igyekszem törleszteni egy keveset, hátha akkor megbocsát.
- Ne pofázz, ahhoz nincs jogod. A szükségleteidről gondoskodom. De csak azért, hogy jobban elviseld a szenvedést. Nyisd ki a szád, kapsz egy kis előleget.
Kinyitottam és kicsit leguggoltam, hogy lentebb kerüljek. Zsu pedig krákogott párat, majd egy nagyot köpött a számba.
- Egyelőre ennyivel kell beérned. Most pedig vigyázzállás! Megyek zuhanyozom egyet, majd reggelizem. Végig nézed majd ahogy reggelizem. Pillanatnyi hangulatomtól függ majd, hogy adok-e neked valamit. Legjobb, ha nem reménykedsz. Bizserget az érzés, ahogy szenvedni látlak.Ez egy új érzés és élvezem. Ne várj semmi jót tőlem.
Ezzel becsapta az ajtót és elment.

Nemsokára ismét átölelt a sötétség. Mintha itt sem lett volna. Bizonyítékként azonban ott éreztem nyálát a számban. Undorító és megalázó érzés volt, de most örültem, mert átmenetileg egy kis nedvességhez jutottam. Igyekeztem sokáig bent tartani és hasznosítani minden csepp energiáját, hogy túlélhessem ezt a napot. Semmi jóval nem kecsegtetett amit hallottam és kicsit féltem is. Hamarosan túl gyenge leszek ahhoz, hogy védekezzem. És hátrakötött kezekkel semmi esélyem nem lenne. Okosabb, ha vakon engedelmeskedem. Ezért kihúztam magam és szabályos vigyázzállásban vártam sorsom jobbra fordulását.

Folyt. köv.