Hazudj! Hazudj még!!! 13.

Utoljára állsz fel a máris gyűlölt kisasztaltól. Leszeded az asztalt és a mosogatóba gyűjtöd az edényeket. Kávét töltesz a hölgyeknek és te is ihatsz egyet, amit hálásan fogadsz a jó ebéd után.

Letéve a csészét Ildikó fordul hozzád.
- A finom kosztért, a kényelmes ágyért, a kiszolgálásért meg fogsz dolgozni szolga! Evés után elmosogatsz, s a következő evés előtt elpakolod az edényt, hogy újra mosogathass majd. S hogy mi is kedvünk leljük, hát játszani fogunk veled! – mosolyodik el.

Klára máris pattan és egy terpesztőrudat csatol bokáid közé. Így már csak egy, viszonylag széles terpeszben tudsz megállni. Katalin se rest, feláll és egy zsinórt köt a makkod pereme alá, majd apró kis súlyokat akaszt a zsinór végére, játszin kiméricskélve a pontosan előre mutató egyenest.
- Ez a távolság a mosogató szekrénytől! Hajolj csak előre szépen, hogy elérd az edényeket és a vízsugarat! Ha kifröccsen a víz, akkor fel is kell mosnod, de mivel ez plusz idő, így ezért a pluszért, időarányosan megbüntetünk! Kapsz félórát, hogy teljesítsd a feladatot! Igazán nem mondhatod, hogy kevés lenne! Ha túlcsúszol, akkor szintén büntetés jár! S csak hogy tudd, azért tesszük, hogy megbecsüld az otthoni munkát! – mondja jóindulattal telve Ildikó.

Kacsázva fordulsz a mosogató felé és próbálsz mind közelebb férkőzni, feszülésre kényszerített, megkötözött és lebéklyózott farkad ellenére.
A mosogatás kínkeservesen zajlik számodra, s mire végzel, derekad leszakadással fenyeget. A hölgyek kedélyesen csevegnek és banánt narancsot majszolnak, miközben élvezettel figyelik ügyetlenkedésed. Nyögve emelkedsz fel, mikor már minden tányér, pohár és evőeszköz tisztán csillog a szárítón. Odébb fordulsz egy akrobatikus lábmozdulattal és pillantásod a szintén csillogó pettyekkel díszített padlóra téved. Oda, ahova a lányok tekintete is mutat. Klára szinte sajnálkozón sóhajt fel.
Ildikó int és a terpesztőrúd kikerül a lábaid közül, ahogy a súlyoktól is szabadul meggyötört farkad.

- A kamrában a vödör és a felmosó! Igyekezz vissza! – utasít. Hozod a vödröt, félig töltöd vízzel és nekikezdenél…
- Ohhó kiskomám! Nem ilyen egyszerű ám! Állj csak négykézlábra, hogy jobban lásd a szétcsepegtetett vizet! – utasít Ildikó. Katalin ismét mozdul és nem úszod meg. Hátulról vet hurkot amúgy is elkötött golyóid köré és feszes pórázon irányítgat felmosás közben. A hölgyek remekül szórakozva szurkolnak neki és irányítgatják égtájakat sorolgatva a vezetődet. A póráz nem kímél és mire végeztek, úgy gondolod heréid többé nem lesznek munkaképesek már. Sírva fejezed be. Az sem vígasztal, hogy miután elpakoltad az eszközöket, Katalin leszedi farkad béklyóit és végre elpihenhetnek ékszereid, bár kielégítetlenül.

Csüggedten, siralmas állapotban állsz Ildikó előtt.
Úrnőd részvéttel telve néz rajtad végig. Puha ujjai végigsimítanak tested középvonalán, öt puha kis párnával érinti elgyötört lényeged. Már mozdulni sem mersz, nemhogy szólni.
- Mint mondottam, ügyetlenséged ára a büntetés lesz. – kezd bele Úrnőd.
- A mosogatás 30 percét pontosan hét perccel lépted túl. Ezen számot pluszban triplázza, a felmosás miatti időveszteségünk! Így összesen huszonnyolc vesszőre ítéllek! – szól a zordon hang.

- Kössétek ki! – pattan a szó a lányok felé. Két kezed megragadva az asztalra hajoltatnak. Szíjjal a távolabbi lábakhoz kötik csuklóidat, míg két bokád az asztallábakhoz erősítik. Hatalmas a terpesz, ha nem feküdnél felsőtesttel az asztalon, talán nem is bírnád tartani magad.
- Most megtanulsz számolni is! Ha nem számolod, akkor az a csapás ismétlődik! – kapod a szabályt és rettegésed felerősödik. Ildikó nem tréfált. A kamrából előkerül az ominózus vesző is. Ujjnyi vastag és majd egy méter hosszú. Úrnőd a levegőbe suhint. A hangra is összerándulsz.

Aztán az első csapás eléri hófehér feneked. Ildikó kivár.
- Egy! – nyekkened hökkenten. Máris elér a következő és ez már csípősebb.
- Kettő! – szisszened. Feneked kitágított luka riadtan próbál összehúzódni.
- Három! – kiáltod visszafogott hangerővel a harmadik csípős csapásnál.
- Négy! – a kiáltás már valódi.
- Öt! – s a kiáltás mellé szíjaid rántod meg.
- Hat! – vékonyodik a hangod, ahogy érzésed szerint a pálca a bőrödbe mar.
- Hét! – sikoltod sírósan vergődve.
- Ez még csak a negyede! – szól Ildikó, s hűvös tenyere az összeránduló feneked gömbjeire simít.
- Kérem Úrnőm! Megértettem, többé nem vizezem össze a padlót és időben végzek a feladattal is! – sírod rémülten.

folyt. köv.