Pír

Az előszoba sarkában térdelek. Fejemben cikáznak a gondolatok. Haraggal, indulattal teli. Miért nem velem? Miért nem Előtte? Peregnek az értékes percek. Megnyúlik a fülem. Újság lapjai zizzennek… ez a kedvenc zenénk…. A pohár koppan az asztalon. Orromba szökken a finom dohány illata… s térdem zsibbadásával egyre inkább hatalmasodik el rajtam az alázat. Hiszen itt van. Hiszen érezhetem, hiszen most is az övé vagyok. Lehorgasztom fejem, s minden érzékszervem RÁ koncentrál. A testem itt, a sarokban, de a sejtjeim nála járnak. Repülök.
- Lábhoz, szuka! – s azonnal mozdulok. Nem sajog a térdem, azt hiszem, valóban repülni tudok hozzá. Boldogan kuporodok lábfejéhez, s pucsítom a fenekem. Széles terpesz.. ahogy szereti.
- Köszönthetsz! – önfeledten csókolom a lábait. Minden porcikát, amivel megajándékoz. Érzem a nedvességet csorogni combomon. Ágyékom remegését, mikor a nyakörvet felcsatolja. Feláll. Hajamnál fogva egyenesít ki. Kezeim hátul, tudom, még nem nézhetek rá. Körbejár. Bőrömön érzem a pillantását. A pálcát húzza végig résemen.
- Nedves vagy szuka! Nem bírsz a pináddal! Most is a körül forog minden. – s a pálcával emeli fel államat. A pálca hegyét tartja szám elé.
- Nyald le! – engedelmes kutyakén érintem nyelvemmel.
- Ne nyalogasd, nyald le! Ahogyan tanítottam! – nyelvemre suhint. A fájdalom buzgalomra serkent. Mohón kapok a pálca után. Rábukok, szinte farokként dolgozom vele.
- Elég! – s újból a résemben matat. - Mit kezdesz ezzel a lyukkal? Játssz magaddal!
Így? Terpeszben térdelve? Még soha. Bátortalanul kezdem simogatni magam. Arcom ég. Én Őt szeretném. A farkát. A számban érezni. … Simogatom a csiklóm, tárom a kelyheket… de… Tudja Ő is.
- Ne játssz velem! Dolgozz azon a zsarnokon! Élvezni akar, nem?! – a pálca most a mellemen csattan. – Ez talán ösztönöz! - s leül a fotelbe elém.
Most lángol csak igazán az arcom. Igyekszem. Ismerősek a mozdulatok. Ismerem a barlangomat. Csikló az ujjak között…tenyerem szorítása… most az ujjak is becsúsznak… újra a csiklóm … hegyesen ágaskodik… s már szinte elfelejtem, hogyan és miért… már beborít a jóleső bizsergés…
- Elég! – csattan a hang. – Még nem élvezhetsz!
- Kérem! Gazda! – próbálkozok alig hallhatóan.
- Még nem! – s feláll. Léptei távolodnak, megrémülök, hogy így hagy itt.
- Folytasd! – s újra magam előtt látom az ismerős ujjakat. Mohón nyúlok pinámba. Emlékszik még az előző rítusra, hamar felülkerekedik testemen a vágy. Csiklóm minden érintésére megremegek.
- Ezt falja fel a lyukad! – s egy üveget tesz kitárt combjaim közé a földre.
Az első pillanatban riadtan megmerevedek. A vágyam is alább hagy, de élvezni akarok. Tudom, hogy bele kell ereszkednem. S már mindegy hogyan, és mi… élvezni szeretnék. Remegő kezekkel veszem birtokba. Hűvös és sima. Mégis… már a bármit állapotában sóhajtok. Egyik ujjam a csiklót dörzsöli, miközben újra érzem… rugalmas szerv rejtezik ott. Nem is tudom, mennyire nyelem el. Kitölt, feszít… jóóóó.
- Lovagold meg, szuka! – s érzem, a látvány gyönyörrel tölti el Őt is. Maszturbál. Ő is maszturbál. Nyoma nincs már a szégyenlős subnak. Azt akarom, hogy ez a látvány reptesse el.
- Élvezhetek, Gazda? – hördül fel belőlem. Jó akarok lenni. Engedelmes. Még így is.
- Mooost! – s testemet beteríti a fehér nedű. Meleg folyam önt el kívül, forróság árad belül. Repülök. Vele együtt repülök én is.