Rabdevu..... folytatás

- Takarodj! Csináld, amit parancsoltam, és rakd ki a másik táskám tartalmát a felesleges heverőre!
Átrendezem a szobát, és kipakolom a táskád, amiből korbács, csipeszek, tűk, gyertyák fogók kerülnek elő. Már a látványuk is izgalmas, és félelmetes.
Nem is hiszem, hogy mindez ennyi időbe telt. Egyszer csak ott állsz az ajtóban. Egy fekete, szatén, kombinészerű ruha van rajtad, ami majdnem térdig ér. A látvány lenyűgöz, ámulattal nézek Rád.
- Otthagytam a vizem, takarodj fürödni!
Amikor elmászok melletted, gyorsabb mozgásra ösztönözve belém rúgsz.
Rám fér egy kis nyugalom, nem sietek, de az időt sem merem húzni, és ebben sincs szerencsém.
- Pedig piszmogsz még szolga?! Kaparjam le a vízkövet a hátadról? Szívesen megteszem, csak szólj, igaz a bőröddel együtt! Két percet kapsz, hogy végre szolgálj!! - hallottam a türelmetlen hangodat.
Kiszálltam a vízből, és sietve, megtörölközve meztelenül másztam vissza a szóbába.
Az egyetlen fotelban ültél, olyan pózban, ami egyszerre volt izgató, és fensőséges. A lábaid elé másztam, és a padlóra hasalva csókolgattam a lábfejeid
- Térdelj fel!
Engedelmeskedtem, és most először látom ma, nyugodtnak az arcod. A fotel mellett egy kis asztal állt és rajta üres írólapot és egy tollat láttam.
- Ott a toll, és papír. Írd meg a nyilatkozatod, hogy a korlátlan hatalmú Úrnőd vagyok! Figyelmeztetlek, ha nem tetszik, kiváglak, mint macskát, szarni, de előtte szétbaszom a segged, és véresre korbácsollak!
Egyik megoldás sem kecsegtető, így hát összeszedem magam, és szerintem elfogadható nyilatkozatot kreálok.
- Kész? – kérdezed főlényesen, mintha a napi bevásárló listát kellett volna megírnom.
- Igen, Úrnőm! – válaszom, letéve a tollat.
Elveszed a papírt, és figyelmesen elolvasod, nem látok indulatot az arcodon, és ez megnyugtat, aztán hirtelen elém lököd az irományt.
- Ez szerinted jó?? – a tekinteted, azt sugallja, szerinted nem, és értetlenül meredek Rád. Eszembe jut, mit ígértél, ha hibás lesz a nyilatkozat, és ettől kétségbeesek.
- Úrnőm, nem tudom mi a hiba benne. – közlöm rémülten.
A tekinteted több mint fenyegető, úrrá lesz rajtam a félelem.
- Nem tudod, koszos szolga?! Majd felfrissítem az agyad! – sziszeged, és felkapva a korbácsot, verni kezdesz.
Kíméletlenül zápornak az ütések, esélyem sincs gondolkozásra, a fájdalom, minden erőmet figyelmem leköti.
Abbahagyod a verést, és a korbácsod nyelét az állam alá nyomva megemeled a fejem.
- Nos, tudod már, mit hiányolok? – kérdezed, angyali nyugalommal.
Kell egy kis idő, hogy magamhoz térjek, és gondolkozni tudjak, aztán beugrik, mi a gond.
- Igen Úrnőm!
- Akkor pótold a hiányt, de ha tévedsz, kiheréllek, mielőtt agyonverlek! – mondod, kéjesen mosolyogva, de fenyegetően.
Felveszem a papírt, és a tollat, és zilálva írom rá a hiányzó mondatot.
„Ezen nyilatkozatot önszántamból tettem, és csak a fent nevezett Úrnőm oldhat fel alóla”
Leteszem a tollat, és Feléd nyújtom a papírt. Elveszed, és először látok a nap folyamán elégedettséget az arcodon.
- Megspórolhattál volna egy felesleges fáradságtól, de figyelmetlen vagy! Itt az ideje, hogy kárpótolj, az idő és erőveszteségért! -mondod kényelmesen hátradőlve a fotelban, és összehajtva, eltéve a nyilatkozatom a táskádba.