Neked Uram

Késő nyári nap volt, autóm kötelező szervizben, a munkaidőm letelt már, mit csináljak este 6-ig, mire kész lesz az átvizsgálás.
Felmegyek anyuékhoz, úgyis már itt az ideje egy látogatásnak. Felszállok a 6-os villamosra, s szerencsémre van egy szabad ülőhely. Utálom a tömeget, s a tömegközlekedést, így kimaradhatok a lökdösődésből.
Egy lány ül velem szemben, vállig érő világos barna a haja, vékony testalkatú, átlagos lány. Szerintem 25 éves lehet. Nézek ki az ablakon, megint áll minden a Nagykörúton, szörnyű ez a város, még szerencse, hogy néhány éve kiköltöztem Pest vonzás körzetében lévő erdei kis faluba. Nem bírnám ki ezt nap, mint nap.
Visszafordulok, s azt veszem észre, hogy a velem szemben ülő lány hirtelen elkapja rólam a tekintetét. Nocsak érdeklődik irántam, vagy csak a véletlen játéka volt az egész. Teszek egy próbát. Ismét kibámulok az ablakon, majd vissza a kocsi belseje felé.
Ugyanaz a történet, félrekapott tekintet, kis pirulás az arcon. Ez már nem lehet véletlen, gondolom, de sajnos itt a végállomás, s le kell szállnom.
Amint megyek anyuék felé, észreveszem, hogy a Lány előttem megy, szintén arrafelé.
Nem sietek, mögötte lépdelek, nem akarom megelőzni, kíváncsi vagyok merre megy.
Ő hátranéz, észrevesz, kicsit megrémül, s jobban kezdi szaporázni a lépteit.
Én is gyorsítok, valljuk be tetszik a játék: Én a vadász, a Lány a vad, s megyek utána, hogy becserkésszem. A vad riadt tekintettel néz vissza rám, amikor befordul anyuék utcájába, s riadalma akkor lesz a legnagyobb, amikor a bejárati ajtónál megállok mögötte.
-Miért szórakozik maga Velem, miért követ? - kérdezi tőlem. Határozottnak akar látszani, de érzem a félelmet a hangjában.

Elővillannak egy vers sorai:
"Mint a vadász, ki csak ránéz a vadra
és az mozdulni sem mer, csak hagyja,
hogy zsákmányul ejtsék."

De mégsem, nem akarom megijeszteni ezt a kedves lányt, s így válaszolok neki:
-Nem Téged követlek, Kedves! A szüleimet jöttem meglátogatni, akik ebben a házban laknak a 3. emeleten.
-Komolyan? -kérdezi meglepődve, de a hangján érzem, hogy egy kicsit sem hisz nekem.
-A Kovácsék a szüleim, a 12-ben. Én vidéken lakom, s ritkán tudom meglátogatni Őket - mondom nem kis lelkiismeret furdalással.
-De Te is itt laksz? - kérdezem, s ezzel próbálom oldani a köztünk lévő feszültséget.
-Igen a másodikon a szüleimmel, anyukám a kozmetológus. Én meg azt hittem, hogy valami szatír követ a villamosról.
Hűha, ezt a jelzőt sem használták még rám. De valamiért furcsák voltak a szavai, mintha azt várta volna, hogy tényleg kövessék, mint egy áldozatot.
Elhessegettem magamtól a gondolatot, s beléptünk a lépcsőházba.
A másodikon elváltunk, én mentem tovább, de éreztem, hogy tovább figyel, vajon tényleg a szüleimhez megyek-e.
Nyílt az ajtó, s anyu kiáltott fel a meglepetéstől:
-Laci, ezt a meglepetést! De jó, hogy látlak. Mindjárt 6 óra mennem kell, a kocsim már kész. Elköszönök a szüleimtől és elindulok lefelé. A Lány ajtaja résnyire nyitva, s amint a lépcsőfordulóhoz érek máris kinyílik.
-Ezt a véletlent - mondja Ő, egyszerre jövünk, s egyszerre megyünk is el.
Hát ez utóbbi nem is lenne annyira ellenemre.
-Véletlen, - kérdem kissé hamiskás mosollyal az arcomon, utalva a nyitott ajtóra - mintha vártál volna...
-Dehogyis, csak a földszinten vettem észre, hogy otthon hagytam a pénztárcám, s visszaszaladtam érte. Megyek a Tescóba vásárolni.
Az arcán megjelenő pír jelezte, hogy az elmondottak elég messze álltak a valóságtól.
-Ön merre megy Uram? - kérdezi ártatlan szemekkel, de én már tudom, hogy ebből ma nem lesz már otthoni TV-zés...
-Az autómért a szervizbe, pont a Tesco felé van, akár mehetnénk együtt is - javasoltam.
-A legnagyobb örömmel Uram, nekem ez megtiszteltetés - mondta, s a tekintetét a földre szegezte.
Finoman megemeltem az állát, s a szemébe néztem.
-Miért nem nézel rám? - kérdeztem.
-Hát szabad Uram, megengedi?
Kicsit furcsa és szokatlan volt nekem ez a stílus, de nem esett rosszul az a tisztelet, amivel ez a lány közeledett felém...