Barátságból valami más...

Igazat mesélek, életem egyik legkülönlegesebb élményét.Nem kell semmi vadra számítani, csak ami egy hozzám hasonló romantikás lány tollából könnyedén kiröppenhet. Tán helyenként eltérek a realitástól, hozzáteszek elveszek eztazt, de ezt nézd el nekem, mentségem, hogy az emlékezet mindent megmásít kicsikét.

A legjobb barátom volt, mögöttünk állt számtalan hülyeségre elpazarolt óra. Aztán megtörtént, többször is: mikor egy pillanat alatt megszűnik a világ és belefeledkezel a másik szemébe, valami rabul ejt... Előbb nem értettük, később küzdöttünk ellene. De végül az a mitikus szerelem-örvény beszippantott mindkettőnket menthetetlenül.

Egy közösen eltöltött szép februári nap után bohóckodtunk a szobájában, aminek az lett a vége, hogy kitoloncolt az erkélyre. Ártatlan hülyeségből persze. Én is csak úgy tessék-lássék kapálóztam, meg csak viccből haraptam meg, és aztán csak viccből fájt a helye.

Rám csapta az üveges ajtót, ami csak bentről volt nyitható, én meg miután hiába dörömböltem, lehuppantam kimelegedve a jéghideg betonra, háttal az ajtónak. Durcás voltam és elhatároztam nem veszek róla tudomást. Percek teltek el, egyre hidegebb lett, átfáztam és nem történt semmi. Hátrasandítottam, és ő ott ült az ágyon, tőlem alig egy méterre, és engem nézett valami különös révülettel az arcán. Fölhúztam az orrom és továbbra is a hátamat mutatva igyekeztem úgy viselkedni, mint akinek olyan marhajó dolga van ott kinn a hideg februárban a földön. Egyre jobban fáztam és untam magam. Elképzelni sem tudtam, miféle játék lehet ez... már nem élveztem, így helyzetet váltottam, felé fordulva ültem le és csak néztem fel rá, be a fényes melegbe.

Sokáig néztünk farkasszemet, míg egyszercsak felállt és egyszerűen kiment a szobából. Szinte pánikba esve vártam, hogy visszatérjen és történjen már valami. Visszajött de csalódnom kellett, leült ugyanoda és továbbra is engem bámult. Zavaró, furcsán bizsergető volt ahogy nézett. Olyan kicsike lettem tőle és be akartam jutni. Igyekeztem levakarni az arcomról a durcás vonásokat és szépen nézni, talán könyörgően. Átfagytam. Be akartam menni. És valami megváltozott. Ahogy nézett... ezt az arcát soha nem láttam azelőtt. Félelmetesen más volt. Haragudott, és töprengett talán, mit csinálhatna velem, hogy bosszulhatná meg, és persze ott volt az a büszke fennsőbbségesség, valami amitől én lettem egészen jelentéktelen. Nem bírtam tovább a szemébe nézni. Lehajtottam a fejem, mint aki szégyelli magát, mintegy a sajnálat, megbánás jeleként, amiért megharaptam. Talán erre várt, nemtudom, de megmozdult és résnyire nyitotta az ajtót, énmeg meg se moccantam, csak ránéztem és vártam. Vártam, de fogalmam sem volt mire.

- Gyere be. - csendben mondta, és még sosem hallottam így beszélni. Ilyen ellentmondást nem tűrő határozott hangon. Teljesen más volt, más várt odabent, mint aki kicsukott a szobából. Valahol a kígyóbűvölés közben előjött belőle az a másik...

Föltápászkodtam és beosontam az ajtón, kicsit félve attól, ami rám várhat, az ismeretlentől. Éreztem, hogy ami most következik, az már nem játék. Kezembe nyomott egy pohár sangriát, és én csak néztem rá tovább csodálkozva. Meg se lepődtem, hogy rámszólt igyam meg, énmeg fölhajtottam, pedig nem is kívántam.


Néhány perccel később a combján feküdtem a hátamon, ő meg simogatott játszott a testemmel, ő, aki a legjobb barátom volt, és most egészmás lett. Forgatta az államat ideoda, kifeszítette az ujjával az álkapcsomat és belekandikált a számba, vizsgálgatott, ahogy régesrég a rabszolgákat szokták. Megalázó volt, talán a legmegalázóbb, amit addig átéltem, közben mégis olyan jó...

Beállított a szoba közepére. Terpeszbe igazította a lábam. Meztelen voltam és kiszolgáltatott, szégyelltem magam, hogy így lát, ezért lehajtottam a fejem. Nem bírtam ránézni. Az már csak fokozta a zavarom, hogy hozott egy széket és leült elém. Nézett, leplezetlenül, bámult, fölfalt a szemével, legszívesebben elbujdostam volna annyira de annyira pucér voltam, mint még soha, annyira megalázott... erre nincsenek szavak.

Hosszú percek múlva felállt, mögém lépett és valamivel elkezdte összekötözni a kezeim. Nem mertem ránézni, idáig is rettenetesen kiszolgáltatott voltam, hát még most...

Aztán amit a fülembe súgott. Attól végigcikázott rajtam valami édes borzongás, hiszen életemben nem hallottam ilyen édes ígéretet/fenyegetést:

- Megharaptál. Fájt, de neked sokkal jobban fog fájni ami ezután jön...