Hazudj! Hazudj még!!! 12.

Mélyeket reszketőseket sóhajtasz, lábaid meg megroggyannak. Érzed közel, nagyon közel a határ, hogy végre elrobbanhass a sok megpróbáltatás után. Beleélve magad, ér hidegzuhanyként az érzés. Katalin gyors mozdulatokkal kötözi el farkad tövét és heréidet is, egy szorosra húzott zsinórral. Dolgát jólvégezve, mosolyogva áll fel. Ildikó elveszi mögüled a sakkban tartó dildót. A két lány elenged. Szédülten nézel le és megpillantod a vörös fejű, vörös törzsű lényeged, keményen állongó, bár kissé lengedező mivoltát. Arcod szégyenpír vonja be és immáron mindkét fejed céklavörös színben játszik.

Ildikó ismét végignéz rajtad és elégedetten bólint.
- Noh, akkor most ebédelhetünk! – mondja mosolyogva.
Az asztalra nézel és csak négy terítéket látsz. Hökkent pillantásodra Klára felnevet.
- Mosttól új helyed van! – mutat az alacsony, gyermekjátékszernek tűnő asztalkára. A kis faragott bútor jól megy a szíjaidhoz, mert az étkező garnitúra is rózsaszínű. A kis asztal mellett aprócska szék, ám az ülőfelületéről nem felejtették el, a szintén rózsaszín gumiból készült dildót. Ez most más formájú, mint a reggelinél „élvezett” darab. A csúcsa lekerekített és ugyan lefelé jócskán szélesedő, ám a tövénél hirtelen szűkül keskenyre. A kisszék két oldalán lábtartók, melyek kis híján egymagasak az ülőkével.

- Próbáld csak ki, hadd lássam kényelmes lesz e! – szól rád Ildikó, kizökkentve téged a döbbent csodálkozásból. Mögéd lépve, egy mozdulattal oldja a két csuklópántot összefogó karabinert. Kezed szabad lesz újra. Arcod vöröse csak mélyül, ahogy kényszeredetten lépsz a székecske felé. Senki nem siet a segítségedre. A négy nő áll és tekintetükben türelmetlenség villan. A rózsaszín dildó felülete visszaveri az ablakon kíváncsian bekukucskáló nap fényét.

Óvatosan ereszkedsz alá és ahogy a segged feszül, úgy lassulsz meg a mozdulattal és ujjaid az apró asztalba kapaszkodnak. Majd Ildikó halk torokköszörülésére, végül magadba fogadod az eszközt, teljes egészében. Az érzés kényelmetlen, így önmagában is. Két lány lép melléd és lábaidat az oldalsó tartókra helyezik, nagy műgonddal. Úgy ülsz immáron, mint egy kétségbeesett béka. Térdeid magad mellett magasodnak és csak a feneked legkényesebb pontján támaszkodsz, az eszközön egyensúlyozva szinte. Farkad hasad előtt meredezik, golyóid fényesre feszítve dudorodnak kétoldalt, öled előtt. Mintha Gulliver lennél Liliputban és az apró népek csúfot űztek volna belőled. Töprengésedből Ildikó hangja riaszt fel.

- Mint láthatod nincs előtted sem tányér, sem evőeszköz! Hát lódulj és teríts meg magadnak! Az adagodért alázatosan idejárulsz az asztalhoz! – adja utasításba. Kényszeredetten rakod le, máris majd elzsibbadt lábaid és cuppanva állsz fel az eszközből. Feneked luka erőst tiltakozik a bánásmód ellen, de nyekkenni sem mersz ez ügyben. Most örülsz, hogy épp nem feszít belülről. Párszor összeszorítod a záróizmot, mely hálásan fogadja, hogy rágondoltál. Mélytányért és evőeszközt ragadsz és csendben Ildikó mellé állsz. Úrnőd telemeri a tányérod jóféle ragulevessel.

- Köszönöm Úrnőm! – mondod óvatosan és jutalmad egy kedves mosoly és egy elégedett bólintás.
A kisasztalhoz viszed az ételed és tétován meredsz a kisszékre.
- Ülj hát le és fogj neki! – szól az anyáskodó hang. Sóhajtva hajolsz le és teszed a tányért az asztalra, majd üggyel bajjal belehelyezkedsz a dildóba és mielőtt rád szólnának, rakod lábaid a tartókra.
- Jó étvágyat! – hangzik a kedves hang és szinte egyszerre emelkednek a kanalak.

Neked előre kell hajolnod picit, hogy enni tudj. Segged feszíti az eszköz, farkad az asztalkád széléhez szorul, de hősiesen nekikezdesz.
- Nincs só az asztalon! Szolga hozz sót! – hallod meg a pattogós hangot a nagyasztal felől. A kanalad leteszed és felállsz. Sót viszel az asztalhoz, majd visszaülsz. A leves felénél jársz, mikor Katalin megszólal.
- Kérek egy tiszta asztalkendőt szolga! – mondja hátra sem nézve. Újra csak nekiindulsz és asztalkendőt raksz Katalin keze mellé. Visszaülve halkan sóhajtasz, a fenekedben ki be járó dildó miatt.
- Csak nincs valami baj szolga? – kérdezi aggódva Ildikó.
- Nem Úrnőm! Minden rendben van! – hazudod nyögve, miközben az újabb falatért hajolsz a kanálra.

A második fogást már te szolgálod fel a hölgyeknek és persze megkapod az adagod. Az asztalkádra pakolod a hússal, krumplival megrakott tányérod, a savanyúságod és a pohár vizet. Az iméntiekből tanulva ellenőrzöd, hogy van e só a nagyasztalon és mindenki mellett tiszta asztalkendő. Megnyugodva ülsz le és eszel pár falatot, mikor felhangzik a kérés.
- Kérek még egy szelet húst! – szól Klára és neked menned kell. Ez az a kérés amit nem védhettél ki. Felállva kiszolgálod Úrnőd óhaját és a kezétől, alig pár centiméterre levő tálból, egy szelet húst raksz a tányérjára. A nő csak biccent és int hogy mehetsz. Visszaülsz és épp a lehető legkényelmesebb pózt veszed fel, mely ebben a helyzetben tán reménytelen amúgy is, mikor újabb kérés érkezik.
- Elfogyott a savanyúságom! – hallod Katalin hangját. Feneked már engedelmesen lazul, hogy a kicuppanást elviselhesd valahogy. Pótolod a hiányt és visszafogadod magadba az eszközt. Még háromszor állítanak fel. Repetát kívánva, vagy épp vizet kérve. Izmaid már remegnek, mire a desszert is elfogy.

folyt. köv.