GVízió

Meleg nyári este volt....szaporán szedtem a lábaimat, hogy el ne késsem a megbeszélt találkozóról. A kiskockaköveken minduntalan meg-megbotlott a bokám a tűsarkú cipőben. Ideges voltam, noha mindenre felkészültem, mégis...tökéletesnek kell lennie, nem találhat bennem semmi kivetnivalót...nem akarom, hogy csalódjon bennem. . Viharosan becsaptam magam mögött a taxiajtót, a sofőrrel közöltem a címet, és próbáltam a gondolataimat csak hozzá terelni...hozzá, a GAZDÁMhoz.
Az autó kis tükrében zavartan igazítottam még egyet a sminkemen, majd szinte visszaszámlálásszerűen hajtottam az időt amíg oda nem értünk. Fizettem, majd egy ügyetlen próbálkozást tettem az autó elhagyására, de a ki nem csatolt biztonságiöv visszatartó erőnek bizonyult, kényszeredett mosollyal konstatáltam, hogy a taxi bondage-ba kerültem. Laza szabadulási kisérlet, és végre a ház irányába vehettem az utamat.

Az ajtónál állva jeleztem a megbeszéltek szerint, majd magam mögött tudtam az utcát. Félhomály fogadott a lakásban, nem láttam Őt, de éreztem a jelenlétét, a sötétben úgy viselekedik az ember teste, mint egy detektor, képes érezni a hőt, a hangokat vmi egész más perspektívában dolgozza fel, minden idegszála kiélezetten vár arra, hogy vmi ingert csalogasson a közelébe, Prédaérzés, mint amikor a vad támadni készül...mégis kéjjel telítő, és saját testet igába hajtó.
-Vetkőzz, mutasd magad!-szólalt meg hirtelen a félhomály jótékony takarásából az ismerős hang, hidegen csengett, ellentmondást nem tűrően, mégis biztonságot jelentett, gyűlölöm a csendet, a magányt jelenti számomra.
Kapkodó ujjakkal húztam le a leheletnyi felsőmet, majd a kis bőrszoknyám a bokáimnál landolt, s kecsesen kilépve belőle ott álltam a fekete harisnyatartó fogságában, enyhén remegő térdekkel, lesütött szemekkel.
A Magáé vagyok Uram!- préseltem ki az ajkaim közül, majd engedelmesen térdre ereszkedtem, és vártam a további utasításokat. -Hmm.......nem nézhetsz rám! -mondta lassan, szinte elmélázva- -Nyúlj előre vakon, és az odakészített fekete kendővel kösd be a szemed!
Finoman tapogatózva kerestem meg a fekete selyemkendőt, majd szorosan a megfelelő helyre kötöttem. Hallottam, amint megreccsen a parketta Gazdám léptei alatt, és felém közeledik. Szeretem ezt a fajta bizonytalanságot...amikor nem tudom honnét, és mi ér...amikor a valószinüség sugara mindenfelől átjárja a testemet, és az első érintkezési ponttól koncentrikus körökben szaladnak szét rajtam a libabőrök. Hihetetlen súllyal nehezedett rám az érzés, ahogyan a szabadon hagyott tarkómat megfogta. Éles nyakörvként záródtak az ujjai az érzékeny bőrön. A testemben vad orgiákat keltett a vágy, ahogyan a szorítás erősödött...a padlóig nyomott le ezzel a mozdulattal. Imádtam érte.....letaglózva lenni, a porban mocsokban feküdni...noha csak asszociációs képként ugrott be az élmény, de a testem már is látható jelét adta a személye felé irányuló éhségemnek.
-Tégy a semmivel egyenlővé!-könyörögtem szaggatott ütemben kiejtett szavakkal, és közben folyamatosan belső orgazmusok riogattak a levegőhiány okozta enyhe melankóliától...... Hirtelen hatalmasat csapott a szabad kezével a felkínálkozó hátsómra, ezzel mintegy kirebbentve a féleufórikus állapotból. Az ápolt ujjaival keményen a pinácskámba nyúlt, hogy ellenőrizze, megfelelő-e az általa kiváltott hatás.
A szoba csendjét szinte felszaggatta a belőlem kitörő sóhaj.....-Most öltözz fel, és menj haza, ennyi idő jutott ma rád, alázatos ribancom!-s már csak az eltávolodó lépteket hallottam. Zihálva kapkodtam magamra a ruháimat, és valami különös hiánnyal a lelkelmben távoztam a lakásból. Arcul vágott a felismerés.....nem az hiányzott, hogy befejezze amit elkezdett, hanem a tudat, hogy velem van. Függőséget okoz....lerombolhatatlant.