Szauna világ „keletiesen” (2)

Felöltözés után, kint a fürdő kertjében találkoztunk újra hatan. Még beszélgettünk egy ideig, majd arra terelődött a szó, hol, hogyan lehetne folytatni a kellemes élményeket. A beszélgetés közben eszembe jutott egyik barátom, hogy annak szép lakása van a Duna parton terasszal, így fel is hívtam s megkérdeztem, tervezhetünk-e náluk egy esti-éjszakai folytatást. Örömmel mondott igent, barátja nevében is. Megegyeztünk a kilenc órában, így ezt tolmácsoltam a többiek felé is, akik örömmel fogadták. Ekkor kérdeztem csak meg, hogy igazából milyen nemzetiségűek, mert ez eddig nem került terítékre. Azt felelték kínaiak. Ekkor eszembe jutott, hogy barátomnak van egy ismerőse az itteni nagykövetségen, ha még itt van Budapesten. Erről nem beszéltem, gondoltam meglepetés lesz, ha el tud jönni. Még elmagyaráztam és leírtam a címet a magyar srácnak (Áron), de a kínaiaknak megígértem, hogy értük megyek a szállásukra fél kilenckor.
Elválás után felhívtam a barátomat, Félixet, hogy megérdeklődjem Li Pesten van-e. Igen, volt a válasza és azonnal tárcsázta, majd visszahívott, hogy Li is ott lesz nála este. Még beszervezte Gábort is, no meg természetesen a társa Zsombor is a társaság tagja lesz. Így már tízen kezdhettünk neki az esti-éjszakai kalandnak. Ők valami harapnivalóról gondoskodnak, mi viszünk italokat és üdítőket magukkal. Gábor is kocsival jött s így a két kocsival már el tudtuk szállítani a kínai vendégeket Félixékhez, ahova később befutott Áron is az üdítőkkel, majd legutoljára Li, mert így terveztük, hogy a meglepetés érkezzen a végére.
Mikor mi megérkeztünk, kicsit nehezen ment a társalgás, mert a magyar és kínai mellett angolul kevesen beszéltek. Kint voltunk a teraszon onnan néztük Pest éjszakai fényeit, a kivilágított Duna-partot, Szabadság-hegyet, hidakat. Zsombor mutogatta a nevezetességeket sorra, mi fordítottunk, ahogy sikerült. Csengettek. Félix kisietett, majd – véletlenül – lekapcsolta a teraszon is a fényeket, mikor kiért a megérkezett vendéggel, aki nekünk idegenül, de a kínaiaknak nagyon is érthetően szólalt meg, üdvözölte azokat és mesélt arról újra és részletesen, amit látnak innen Pestből a teraszról. Nagy volt a meglepetés, hát mikor még a fények kigyúltak s látták Li-t, egy selyem kimonóban. Mikor a meglepetésből ocsúdtak a kínai vendégek, de Áron is, jött az újabb, mert lassan a selyem kimonóját is levette magáról. Alatta csak bőr-fém mellényt és fekete, bőr tangát viselt.
A nagy álmélkodás, izgatott csicsergés végeztével komollyá vált Li és újra kihunytak a fények a teraszon Félix keze nyomán. A sötétben, mert teljesen sötét azért nem volt, látszódott, hogy Li valakit, vagy valamit vezet ki a teraszra pórázon. Az a „valami” eléggé harciasan morgott, és ha kutya lenne, akkor nem kis testű lenne, az látszott. Majd az egyik kínainak neki akart ugrani, ezért Li visszarántotta attól és növelve a meglepetést a pórázánál fogva hátsó lábára állította, majd előrébb lépve, felképelte. Ekkor már mindenkinek leesett, hogy a „kutya” ember! Végül a terasz oldalában lévő karikákhoz kikötözte a csuklóinál fogva, majd a kezébe fogott korbáccsal elverte alaposan a mellkasát, hasát, belső combjait, végezetük az ágyékát is. A kínaiak kezdetben dermedten nézték ezt a tortúrát, majd egyre érdeklődőbben. Áronon is látszott a feszültség, de az érdeklődés is. Li, mikor végzett a korbácsolással, valamit mondott kínaiul, majd magyarul megismételte: - Így jár, aki engedetlen kutya!
Ekkor felkapcsolódott a fény a teraszon és már jobban látszott, hogy egy fiatal srác van kikötve a csuklóinál fogva, s most az is látszott, hogy a sötétben erőteljes kínzásnak hatott tortúra alig hagyott nyomokat a testén. Ahogyan ott állt széttett lábakkal és kezekkel, még vigyorgott is a társaságra. Egyesek közelebb merészkedtek és itt-ott megtapogatták a testét. Most megszólalt:
- Barni vagyok, azaz Barnabás. Sun és mazo egyben, így aki ki szeretné próbálni, csak rajta, ne fogja vissza magát, hanem kérjen korbácsot, pálcát, botot és üssön! S meglátja, bírni fogom.
A kínaiak izgatottan csicseregtek, de nem mozdultak, ezért Áron lépett elő és kérdőn nézett.
Li halkan kérdezett tőle valamit, majd oldalt lépve egy hosszú szíjakból álló korbácsot nyújtott felé, amit Áron átvett és flegmán a terasz korlátján át Buda felé nézett, majd hirtelen mozdulattal lecsapott a korbáccsal Barni testére. Végig a mellkasán érte az ütés, majd újabb és újabb ugyanott. Barni a váratlanságtól felnyögött, de hamarosan meg is szólalt:
- Ügyes figyelemelterelés volt a félrenézésed. – mondta. – Viszont, ha mindig ugyanoda ütsz, akkor hamarosan csíkos leszek, mint a tigris, vércsíkos. – tette még hozzá, kissé neheztelően.
Áron hirtelen abbahagyta az ütéseket, leengedte maga mellé a korbácsot és ügyetlenül bocsánatot kért Barnitól. Az megszólalt:
- Nem azért mondtam, hogy ne üss tovább, csak segíteni akartam Neked, hova, hogyan.
- Az más. – szólt Áron és újra ütött, de most már nem ugyanoda. Egy idő múlva zilált, s ezért abbahagyta. – Átadom másnap a szerepemet! – tette hozzá. – Ki jön? – kérdezte meg és körbenézett.
Az egyik kínai, a legidősebbnek látszó, lassan, megfontoltan előrébb lépett, átvette Árontól a korbácsot, de közben valamit kérdezett Li-től, aki válaszolt, de mutatta is. Odébb lépett a mutatott helyre és onnan lendítette meg a korbácsot, de most nem Barni mellkasát érte, hanem az egyik combját úgy, hogy a korbács végei a belső combján csattantak. Barni felszisszent sz ütésre, de megszólalt:
- Nagyon ügyes, jó ütés volt.
A kínain látszott, hogy örül a dicséretnek, ha nem is értette, mert folytatta az ütéseit és bizony egyre jobban célzott s ütött. Nem csak Barni, de Li elismerését is kiérdemelte. Kb. a tízedik ütés után leeresztette a korbácsot és oda lépett Li-hez, egészen közel és valamit súgott annak a fülébe. Elgondolkozott a hallottakon, majd Barnihoz lépett, kioldozta és megfordította a terasz falánál és nekünk háttal kötözte ki. Mikor végzett hátralépett, a kínai mellé és valamit most Li mondott annak, aki biccentett, hogy megértette. Kicsit ide-oda sétált Barni mögött, majd hirtelen lecsapott a korbács, most Barni oldalát érte, de úgy, hogy a korbács szíjainak végei megint átcsapódtak Barni mellkasára, majd a következők a hasára is, ahogyan haladt lejjebb az ütésekkel. Barni próbálta állni az ütéseket, de csak egyszer-egyszer elmozdult, belemozdult. A végén már sziszegett is. Ekkor a kínai abbahagyta az ütéseket, közelebb lépett és végig simította Barni hátát és az oldalát a kezével, kicsit meg is paskolta barátságosan, majd valamit a fülébe mondott, de Barni felhúzott vállal jelezte, nem érti. Ekkor hátrább lépett és újra lecsapott, pontosan. Barni pedig felszisszent, mert az ütés pontosan a hasát érte úgy, ott csapódtak a korbács szíjainak végei, de közben a golyóit nem érte. Mikor Barni megszólalni tudott, ezt mondta:
- Kérlek Li mester, tolmácsold, hogy honfitársad is kiérdemelné a Mester címet, ha vágyna arra, hogy megszerezze.
- Megkérdezem – szólt Li és fordított, majd a választ is:
- Nem, még nem vagyok mester, csak tanonc, ha itt lesz idő gyakorolni Li mestertől. – mondta a kínai. – De most más is jusson szóhoz, azaz korbácshoz, ha akar. – szólt és nyújtotta a korbácsot a többiek felé.
Lassan csak előrébb lépett az a srác, aki tudott valamit magyarul is s átvette a korbácsot ugyan, de nem lendítette meg, hanem Li felé nyújtotta:
- Li Uram! Köszönjük a bemutatódat, s Neked is Barni, hogy tűrted, de talán kevésbé erőszakos, véres dolgokkal folytassuk, ha lehet. Nekünk ez még furcsa, idegen, még ha tudjuk és látjuk, hogy mindenki beleegyezésével történik is. Viszont, ha szabad, akkor folytassuk kínai módra. Szabad? – kérdezte és egyaránt nézett Li-re és Félixre.
- Igen, természetesen sok mindent szabad itt és most. Azért jöttünk, hogy kellemesen érezzük magunkat. Milyen lenne az a kínai mód? – kérdezte meg – Li előtt is megszólalva – Félix.
(folyt. köv.)