Airbus II.

A kézi táskából kiszedtem, ami egyáltalán szóba jöhetett – elég kevés volt! – és utána mentem. A mosdóknál senki nem volt. Csak az egyik fülke jelzett „szabad”-ot, beléptem. Vanda persze már bent volt – és hogy véletlenül se menekülhessek a hálójából, gondosan levette a blúzát.
A nyitott ajtó mögött várt, félmeztelenül, cicijén a csipeszekkel!
Egy dom – legalábbis egy elfogadható – nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy elveszítse a fejét.
Engem viszont az enyhén szólva is szokatlan helyzet, Vanda kiszolgáltatott meztelensége és az imént átélt diszkrét hergelés egyszerűen megőrjített! Annyi önuralmam még maradt, hogy bezárjam az ajtót magam után – aztán nekiestem, mint egy felgerjedt hímgorilla.
Bal kezemmel belemarkoltam a sörényébe és durván hátra kényszerítettem a fejét. Drakulaként csaptam le ajkammal a kiszolgáltatott nyakára, miközben jobbal a cicijét markoltam meg keményen. A csipesz csak zavart elomló női puhaságának markolásában, ezért egy mozdulattal lerántottam.

Vandát, azt hiszem, nagyon meglepte heves támadásom. Nagyobb önuralomhoz és kevesebb spontaneitáshoz szokott tőlem - de a váratlan vadságom csöppet sem volt ellenére. Hátát ívben meggörbítette és így kínálta fel mindenét a bennem tomboló vadállat agyarainak és mancsának.
Dobhártyámon az őrület verte tamtamját, én pedig készségesen engedtem át az irányítást az neandervölgyi ösztöneimnek. Most, azonnal MINDEN PORCIKÁJÁT meg akartam kapni. Felfalni, széttépni – mindegy, csak birtokoljam! Jobb kezemmel kéjes vándorútra indultam lapos, puha hasán, minden tenyérnyi hely elfoglalásakor keményen belemarkolva a húsába. Vanda kéjes sikkantással nyugtázta a még sohasem tapasztalt birtokfoglalást, még szorosabban hozzám préselve testét. Aztán leértem jobbommal az öléig.
Itt sem számíthatott tőlem több kifinomultságra, a vadállat ide is mohón belemélyesztette karmait – csakhogy itt kedvesem vágyának puha, forró és vágytól lucskos fészkével találkozott, mintha egy adag olvasztott vajba markolt volna. Elfogyott idő, tér és levegő ...

Felültettem a mosdóra, szétrántottam a combját és teljes erőmből beledöftem a szerszámot. Mintha hosszú, kínos vándorút után végre hazaérkeztem volna. Kedvesem lágy öle szinte magába szippantott és gyönyörteljes, forró puhasággal omlott el újra meg újra döféseim előtt. Különös nyugalom árasztott el. Éreztem, ennek még nem lehet vége. Nem most és nem így. Még néhány kéjes, mély döfés és a gyönyör kapujában ismét megálltam, magamhoz szorítottam ahogy csak bírtam, szinte recsegtek a csontjai, a füléhez hajoltam és miután kéjesen megharaptam a cimpáját, belesuttogtam:

- Most megkapod a méltó büntetésed, Te ringyó! És egy pisszenést se halljak! – ez utóbbi intelem betartása különösen fontos volt, mert a repülés alapzaja azért nem nyomott el minden mást!
- Igen Uram! – a látszólagos alázattal elrebegett beleegyezéshez olyan képet vágott, mint egy rablók karmaiba került apáca, aki alig várja, hogy végre meggyalázzák – legalább öten!

Feltérdeltettem a kagylóra – ezúttal háttal nekem – és nekiláttam, hogy szegényes eszközeimmel beváltsam ígéretem. Az első eszköz, amit használatba vettem rajta, kedvesem bontófésűje volt. Csakhogy ezúttal merőben új szerepkörben debütált: Vanda puha, bőrét „fésültem” végig vele, a vállától egészen a combja közepéig.
A fésű fényesen bevált, gyönyörű, fájdalmas csíkokkal mintázta ki a selymes, tökéletesen sima bőrt – nagyszerű alapot teremtve a továbbiaknak.