Büntetés

Péntek van, 3 órára megbeszélt találkahely felé sietek. Van még 10 percem, mikor a telefonom csipogni kezdd. SMS érkezik tőled. Melyben tudatod, fent vársz a lakásban, a kapukódot nem adod meg ismét, csak utalsz rá, hogy emlékeznem kell rá. Mosolyra fakadok a kihívásnak látszó felszólítástól, ugyanis a kód a fejemben van, fel tudok menni. Ezt nem felejtettem el, a mai napra kilátásba helyezett büntetés pedig épp a feledékenységem miatt van. Megérkezem, miközben nyitom a kaput, az órára pillantok 15:00. Nem késtem el. Mire felérek, már nyitod az ajtót. Kedves a köszöntésed, és megjegyzed pontos voltam. Mosolyod és szemeid csillogása, megerősítik a tudatot, biztonságban vagyok. Megfordul a fejemben, talán nem is lesz bünti... Azonban ahogy a lakásba lépek, látom az asztalon a karórád és a gyűrűd, azonnal tudom, ebből bizony büntetés lesz, és a jelekből ítélve, nagyon gyorsan. Érkezésem után néhány perccel, mondod is, hogy nem húznád az időt, a megérdemelt büntetésem kiosztását szeretnéd elkezdeni. Néhány percet kérek még, szeretnék a fürdőszobába kimenni előbb. Mire visszaérkezem, eltűntél a nappaliból. A galériáról hallom a hangod, mondod, hogy a változatosság jegyében menjek fel hozzád.
- Gondolod, hogy felmegyek, mikor tudom, hogy elakarsz fenekelni? - kérdezem
- Biztos vagyok benne! A saját érdekedben, fel fogsz jönni!
Eszembe jut a levelezésünk, amelyben megpróbáltam alkudozni. Egyértelművé tetted, hogy nem alku kérdése, és hogy méltán számolhatók az alkudozás következményeivel is. Úgy döntök, nem rontanék tovább a helyzetemen.
- Oké, igazad van! Felmegyek. Még egy perc és megyek...
- Rendben, húzd csak az időt! :)
Felmegyek hozzád, melléd ülök. Beszélgetni kezdünk, de nem hagyod elterelni a szót.
- Gyere kedves! - hallom halk, és kedves szavaidat.
Kicsit távolabb húzódom, de Te máris nyúlsz a kezem után, és húzol a térdedre.
- Gyere kedves! Ne menekülj!:)
Nem tiltakozom, úgyis tudom, hogy felesleges, másrészt pedig érzem jobb, ha nem rontok a helyzetemen.
- Akkor ez még nem a büntetés része, most még csak az élvezetért fenekelek el, hallom szavaidat.
Ennek igazán örülök. Beszélgetünk közben, bár nekem el-elakadnak a szavaim, egyre kényelmetlenebb a helyzetem. Fészkelődésemből ezt érzed is. Ezért így szólsz:
- Elérkezett az ideje, hogy megszabaduljunk a nadrágodtól!
- ÁÁÁÁá nem, nem kell, épp elégé fáj így is:)
- Fáj?:) Dehogy fáj, majd fog! :)
- Ettől tartottam...
Rövidre zárod a vitát egy gyors mozdulattal lerántod a nadrágom, ismét a térdeden találom magam, a helyzetem kényelmi szempontból romlott.
Hosszú percek következnek, amikor fáradhatatlanul gyakorolsz valami dobszóló félét a fenekemen. Ez már az az állapot, amikor szeretnék hátranyúlni, de nem tehetem, egy ilyen mozdulatsort a meglehetősen bonyolult mutatványok közé tartozik. Azonnal elkapod a csuklómat, és a derekamhoz szorítod a kezemet. Így még kényelmetlenebb helyzetben kerülök. Te pedig még nagyobbakat csapsz a fenekemre, az előző akcióm jutalmaként. Végre abbahagyod! De csak azért, hogy magadhoz vegyél valamit, amit persze nem látok. Majd hozzám ér valami, az érintésből felismerem, hogy ez a hajkefe! Nagyon utálom ezt az eszközt, még csak simogatsz vele, végre újra ellazulok, talán ezt a pillanatot vártad. A finom simogatás ideje lejárt, mielőtt felfognám, gyors mozdulattal nagyot csapsz a fenekem mindkét dombjára. Összerándul az izmom, felnyögve szorítom össze a fenekem, de ez nem ment meg attól, hogy még egyet-egyet csapj mindkét oldalra.
- A büntetésnek olyannak kell lenni amit nem szeretsz! Ugye ebben egyetértünk? - hallom a kérdést.
- A hajkefét nem szeretem, nem akarom. Kérlek ne!
- A büntetés az büntetés! Azt gondoltam, hogy kapsz vele mondjuk.....
- Te és a számok?!
- Igen, legyen 25! Kétszer! Számolva!
- Ne, légyszi ne, ne kelljen számolni!
- Félreértettél, nem volt kérdés, számolni fogsz!
- Nem akarok...... Légy szíves ne!
Eközben már a hajkefe fáradhatatlanul csattog a popsimon...
- Én a helyedben elkezdeném számolni!
- Kérlek ne, ne kelljen... légysziiiiiiiiiiiii Nem akarom....
- Ahogy gondolod, de a büntetés majd akkor kezdődik, ha elkezded számolni!
- Nem akarom!
- Nem volt kérdés! Jobb, ha előbb kezded, mint utóbb...
Egyre inkább fáj a fenekem, nem vagy kíméletes, minél jobban makacskodom, annál keményebben használod az eszközt. Nehezen, de megadom magam. Elkezdem a számolást. Még én minden számot nagyon nehezen mondok ki, érzem Te mosolyogsz. Valahol a 13. fenekes környékén, néhány pillanat szünetet tartasz, azonban most nincs simogatás. Hamar, legalábbis számomra nagyon hamar újabb lendületet veszel, és folytatod a popsim gyötrését. Elérkezünk a 25-höz. Bíztam benne legalább egy kicsit pihenünk majd, de ehelyett hallom a hangodat ismét.
- Akkor még egyszer 25!
Megadóan kezdem ismét számolni. Valahol a 17. körül nem tudom azonnal a számot mondani, kicsit vársz, de nem túl sokat még mielőtt kimondanám a számot ismét lecsapsz, ekkor sikerült a számot kimondanom. Elérkezünk a 25.-hez ismét. Elengedsz, felkelhetek a térdedről.
Durcás hangulatba kerültem. Most először érzem azt, hogy dühös vagyok rád, mióta megismertelek.
- Utálom a számolást!
Válaszod kicsit várat magára, megvárod amíg a szemedbe nézek.
- Tudom - mondod.
Szemedben látom, a kedvességet azt, hogy nem bántani akartál. Igaz, hogy a büntetés fájdalmas volt, sőt igazából nem is a büntetés, hanem az hogy számolnom kellett. A lelkem mélyén érzem, tudom, hogy valójában ennek így kell lennie. Kezdek megenyhülni irántad.
- Utálom....
- Ne durciz!
- Nem is durcizom, inkább hisztizem, nem látod?!
- Igen?! Akkor ezt gyorsan hatástalanítani kell.
Máris a térdeden találom ismét magam.
- Ne, csak vicceltem!!
Nem tudlak meggyőzni, ismét a hajkefe van a kezedbe, kíméletlenül nagyokat és gyorsan csapsz a fenekemre. Kb 20-30 fenekes után elengedsz, gondolván ennyiből is tanulok. Naiv gondolat volt, bár tény a hisztit abbahagytam, de a pimasz megjegyzéseket nem. A csevegés közepette megállapítod, eltört a hajkefe, mely tényleg elrepedt hosszában.
- Gyenge volt ez a hajkefe - mondod
- Szerintem meg nem a hajkefével van a baj, Te voltál béna, nem tudod mire való, nem tudod rendeltetésszerűen használni.
- Valóban?!
Nincs időm válaszra máris elkaptál, és az ágyon hasalok, előtte ledobtad ide a hajkefét, amely így épp a hasam alá került.
- El ne vedd!
Nem reagálok a felszólításra, továbbra is a hajkefén fekszem, az egyik kezem természetesen rajta van.
- El ne vedd!
- Nem vettem el! - és valóban nem merem elvenni, de meg sem könnyítem neked, hogy ismét a te kezedben legyen az eszköz. Természetesen ez pillanatokon belül bekövetkezik.
Leszorítasz úgy, hogy mozdulni sem tudok, bár balkezes vagy, most a jobb kezedet vagy kénytelen használni, mivel a bal oldaladra kerültem. Ez a tény a fenekesek erejéből, és hatásosságából semmit nem vonnak le. De azért próbálkozom.
- Te bal kezes vagy, ez így nagyon nem lehet neked kényelmes, inkább engedj el!
- Ügyes próbálkozás, de Te csak a saját komfort érzeteddel törődj ne az enyémmel.
Jó vicc, a helyzetemre sok mindent mondanék pillanatnyilag, de azt hogy komfortos azt nem.
Később, amikor már ki van pirulva a popsim és érzem, hogy kezd égni a bőröm, vágyom is a következő csapást, de tartok is tőle, hiszen a fenekem pirulásával egyenes arányban nő a fájdalom is. Amikor simogatva nyugtatod a bőröm, érzed, hogy ellazulok és hálásan sóhajtok a finom mozdulatokra, de azonnal felszisszenek, amikor akár csak egy pillanatra is elveszed a kezed a fenekemről. Hiszen ebben benne rejtőzik a lehetőség, hogy újra lecsapsz, talán máris, a következő pillanatban, talán csak néhány másodperc múlva, de jönni fog az ütés. Mikor már úgy érzem, ezt nem bírom tovább kérlelni kezdelek.
- Légyszi, légyszi, légyszi!!! Legalább egy kis szünetet....
- Mindennek van határa, remélem ezt most megtanulod!
Hiába kérlellek, nem engedsz az elhatározásodból. Sok-sok fenekes után végre abbahagyod, de felkelni nem engedsz, csak egy kicsit simogatod a lángoló fenekem.
- Ezt a hajkefét igazán elfelejthetnéd, nagyon utálom. - panaszkodom
- Te pedig elfelejthetnéd a pimaszkodást, panaszkodást, hisztit mi egymást...
Bár tudom, nem kellene beszólnom, de ez ismét kihagyhatatlan magaslabda volt a részedről.
- Döntsd már el, mit szeretnél. Úgy tudom, ma épp a feledékenységem miatt kaptam a büntit, mert elfelejtettem valamit, amit megbeszéltünk. Akkor most felejtsek vagy ne ?:)
- Erről beszélek!
Máris ismét a fenekem a céltábla.
- Miért nem a feledékenységemért kaptam a büntit?
- De igen! Meg a hisztiért meg a pimaszkodásért.
- Nem is pimaszkodtam!
- Akkor most mit csinálsz?
- Próbálok kommunikálni, de így nagyon nehéz.... Auuuuuuuuuu - ismét hatalmasat csapsz a fenekemre.
- Ezt a pimasz magabiztosságot előbb utóbb kinevelem belőled, ne aggódj!
Kijelentésedet cselekedet követi, már lassan úgy érzem nincs a popsimon bőr, ismét kérlelni kezdelek.
- Neeeeeeeeee, légyszi neeeeeeeeee.... Hagyd abba kérlek!!!!!!
- Miért Te abbahagyod???
- Ühümmmmm - dunnyogom
- Tessék? Nem értettem jól.
- Igen!
- Nem lesz több pimaszkodás? Beszólás? Szemtelenkedés? Hiszti?
- Nem, nem lesz.
- Biztos? - Kérdésedet egy hatalmas fenekessel nyomatékosítod.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááá, Igen.... Biztos...!
- És ha abbahagyom, akkor sem?
- Akkor sem!
Nem válaszolsz, helyette kiosztasz egy sorozatot hihetetlen nagyokat, és gyors tempóban csapsz a fenekemre. Végre abbahagyod.
- Elég volt?
- Igen!!!!!
- Akkor felállhatsz, de nem ajánlom, hogy folytasd az eddigi viselkedést, mert.....
- Ok nem fogom!
Ebben a pillanatban ezt komolyan is gondolom. Azonban ahogyan a fenekem lángolása csökken úgy az elhatározásom is kezd feledésbe merülni. Ugyan a mai napon már nem kísértem a sorsom, a teljesen tönkrement hajkefe mára elég volt, de a következő találkozás alkalmával kezdheted előröl a nevelésem. :)