Katakomba

Ahhoz az asztalhoz ültek, ahonnan az egész éttermet belátni: plakát nagyságú fotók a falakon, havi változatosságban, a Zerodue nevezetessége.
- Danielle Sisic képei, ő csinálta rólam a goth szériát.
- Féltékeny lennék a milánóiakra, ha itt bámulhatnának téged.
Mintha magazinokat nem kapkodtak volna már szét Vittoria fotói miatt. Mintha csak őt egyedül uralná, birtokolná Venezzia legszebb, legfiatalabb dominája; de ő az egyetlen szolga, akit megbélyegzett izzó réz pecséttel, monogramját szikével a combjára metszette.

Megrendelték az ebédet, Vittoria nem is figyelt a pincér ajánlatára, valahol messze járt. Francesco ossobuccót kért babbal, mert a lány szereti, de ismerte jól: ha izgatott valamiért, alig tud enni.

- Múltkor Chiarával nagyon megkínoztunk, most nem akarlak bántani.
Átnyúlt a még üres asztalon, megszorította a férfi kezét; tekintetében -mintha beteg gyermekre nézne oltás előtt,- biztatás és szelíd szánalom: ez most fájni fog, de muszáj.
- Domenica Flagellával dolgozom tíz nap múlva.
Ez a jó hír: "Signora Fetish" csinálta a Mistress Vikki sorozatot róla és a képekből sütött az erotikus, izgalmas, lenyűgöző, kegyetlen női dominancia.

( -Könnyű a fotósaidnak, morgolódott akkor a festő, pikk-pakk ellövik a képet, aztán digitálisan feljavítják, én meg napokig dolgozom rajta, ecset és festék és olajszag, semmi digitális reparáció.
-Mikor kellett az ÉN fotóimat feljavítani?! Tettetett haraggal a lábai elé mutatott: ezért nagyon megbüntetlek! Pálca? Ostor? Flagrum! )

- Rómába megyünk, a Priscilla katakomba lesz a helyszín.
Hogy' tud ragyogni, amikor tervez, amikor megálmodik, megalkot valamit! Imádta ezt a ragyogást, az írisz szürkés zöldjét -most így esett a fény,- a pupillák feneketlen kút titkait.
- Szép hely, a legrégebbi keresztény freskók.
Átmelegedett a szíve, ahogy a kicsi kéz foglyul ejtette az öklét.
- De baljós, komor hely is egyben (vigyázhatok rád?).
- Az első képen angyal leszek: imádkozom azon nagy gyertyák fényében, föld alatti kápolnában.
- Most a hangodban -jaj, imádom!- angyal áhítatát hallani...
Puha, meleg, szelíd a kicsi kéz az öklén; micsoda tortúrákra képes játék közben ez a most szelíd, kicsi kéz!
Megkeményedett a finom, női hang:
- Két barbár beront és elvonszolnak a katakombába.
Francesco arca elborult, kínai harangként kínozza a hang:
- Az "Angyalos" freskó előtt az egyik rám tapos, a másik letépi szárnyaim. Angyal-arcomon otromba saru, angyal-testem barbár kezekkel tépik.

- Az ossobucco, uram...
A férfi felnézett; remegett, csikorgott a hangja:
- Ez az étel láthatóan kihűlt! Melegítsék át jól és különben is rizzsel kértem!

Visszafordult a lányhoz:
- Bocsáss meg...folytasd, figyelek...
El akarta húzni a kezét, de erős bilincsekké lettek a finom kis ujjak.
- A "Kenyértörés" freskó előtt durva kötéllel megkötözve fekszem, az egyik barbár kenyérdarabot vet elém: tiéd, ha eléred; a másik sűrű, vörös bor maradékát önti testemre egy jókora kupából.
Vittoria hangja száraz, szikár és tárgyilagos; semmi lappangó kéj, mint amikor Chiarával játszik.

Kell egy kis szünet:
- Mindkét férfi modellt ismerem, megbízom bennük, nem okoznak igazi fájdalmat nekem.
- Ez engem nem vigasztal. A látvány lesz rettenetes. De folytasd, kérlek. Még kibírom.
- A föld alatti negyedik szinten apró cellák vannak, kuporogni lehet csak bennük. Bezárnak oda és a rácson át megdöfködnek lándzsáikkal.
A férfi arcát látva megriadt.
- Jaj, szolgám, Livio és Nestore meg sem érint velük, mű seb és mű vér...
- Ők voltak az áldozataid a Hannibal Lecter maszkos sorozatban a'la Thorello Molinari? Akkor itt a bosszú ideje?

Pincérük dacos némasággal szervírozta a kései ebédet: elvették kezüket a terített asztalról mindketten. Francesco karba font kézzel, egyenes háttal, merev nyakkal ült, mintha garrotéval készülnének kivégezni őt.

Távolodunk egymástól. Fogta a jelzést Vittoria, elszomorodott.
- Szolgácskám, a modellkedés olyan, mint a színészet: karaktereket kell megformálni, minél többet, minél változatosabban. Ezeknél a képeknél nincs valós cselekmény, a fotós megálmodja, beállítja a képet és a modell, aki ezeket megformálja a lehető legjobban, az jut újabb szerepekhez.
- Megismertelek Dominaként, Istennőmmé értél, egész életemmel téged szolgállak. És megszerettem Vittoria Scafót, az imádni való Nőt, nekem a legcsodálatosabb Embert. Hogyan tudnám elviselni, hogy megalázzanak, megkínozzanak és -gondolom,- kivégezzenek. Még ezek az igék is kimondhatatlanok, ha rólad van szó.
- Igen, az egyik késsel elvágja a torkom, a másik elém térdel és utolsó erőmmel, jobb kezem a homlokára téve feloldozom és megáldom.
A tárgyilagos ismertetés együtt érzővé változott:
- Annak, hogy domina vagyok, a modellkedéshez semmi köze. És te, a festő, nem tudsz különbséget tenni valós és elképzelt között? Számomra ezek a szerepek mind eljátszhatók és nem zavaróak, mindegyik egy új kihívás nekem.

Felállt, a férfi mögé került, meglazult a garrote pántja; karjait fonta a nyaka köré:
- Azt mondtad, azért is csodálsz, mert ezer arcom van... Jaj, teljesen kihűlt az étel...bár nem is vagyok éhes.

A lány nyújtotta először a kezét, amint elindultak a parkolóház felé. A Corso Buenos Aires csillogása nappali csillagok delejező tánca.
Megálltak egy kirakat előtt.
- Vittoria,- mondta a férfi, amint hátulról átkarolta. A lány megfordult az ölelő karok kalodájában, tekintetében aznap először megcsillant a vágy:
- Értem, szolgám,- mert emlékezett: három év alatt egyszer mondta ki ezt a nevét a férfi, sőt inkább sikította, mert kínzás alatt volt és a kínzás büntetésévé lett. Hetvenhét csapás térden állva, tarkóra tett kézzel, megvakítva, hétféle eszközzel hét különböző helyre.
- Megtanulod ma este megint, hogy hol a helyed!

Nem szabadult ki az ölelésből, visszaforgott a kirakat felé:
- Szép az a Victoria's Secret, balról a harmadik.
- Rád képzeltem,- suttogta a festő, öreg arcát a lány bársony arcához illesztette.
- Vittoria, Szerelmem,- formálódott a mondat, de valójában kimondva így szólt:
- Istennő...gyönyörű ISTENNŐM...