Nőuralom 6

Sok idő telt el azóta, a medence immár téliesítve, én magam beidomítva a család igényei szerint. Kialakultak a napi rutinok, a lányok megszokták a kényelmet, megismertem a szokásaikat, tudom, hogy ha mindent jól csinálok nem kell sok rosszra számítsak tőlük. Kivéve, ha tanácsokra van szükség, hogyan büntessenek. Olyankor fantáziájuk határtalan, sokat szenvedtem az ötleteiktől.

Cintia úgy alakította életét, hogy ne kelljen velem foglalkozzon. Levegőnek vesz, kialakultak a szabályok, a házirend. Mostanában egyre többet eljár szórakozni volt osztálytársnőjével, aki segített neki beszervezni engem. Egy valamire azért nagyon figyel: arra, hogy folyamatosan szenvedjek. Mióta meglett a sokkolós erényöv nyomorúságos lett az életem. Az igalomnak vége, agyilag arra állítottam be magam, hogy ne izgassam fel magam. Próbálom mellőzni a nők látványát, de legtöbbször ez lehetetlen. Mindenki lengén, fesztelenül éli életét. Megszokott látvány, hogy a nappaliban itt is, ott is hever egy-egy nő kis asztalra feltett lábakkal, vagy a fotelben, keresztbe tett lábakkal, gyakran alig bugyiban és egy szál topban. A puszta látványuk fizikai fájdalmat okoz.
Amíg új volt az elektromos erényöv, napokig azzal szórakoztak, hogy fájdalmat okoztak nekem. A legkisebb fokozatra csak úgy reagáltam, mintha pisilnem kéne, de fájdalmas arccal, a nagyobb fokozatoknál összegörnyedtem, a legnagyobbon fájdalmasan vinnyogtam. Eleinte visítva nevettek a látványomon, de egyszer annyira megtörtem, hogy megsajnáltak. Azóta csak ritkán használják, elvileg beépült a szabályok közé, hogy csak büntetésképpen kínoznak vele. De a kisebbik fokozatot szokták azért arra használni, hogy pl. amikor mosogatok azzal jeleznek, ha szükségük van valamire. Egyszerűbb mint kiáltani. Annyira félek a büntetésektől, hogy minden erőmmel a feladatokra összpontosítok, állandóan a nők kényelmét lesem, betartok minden szabályt. Ennek ellenére Cintia időnként minden ok nélkül felpofoz, vagy sarokba állít, térdepeltet, ezek már nem is mennek büntetés-számba.

Reggel első dolgom rendbe tenni magam aznapra, enni amit lehet és reggel hatkor már a konyha környékén lenni, tenni a dolgomat. Ilyenkor hétvégén is érvényes ez, pedig gyakran csak kilenc óra felé ébredezik az első nő. Általában a nagyobbik lány kel fel elsőnek, ő ilyenkor kér egy tál müzlit, egy takarót és a távirányítóval (nem az enyémmel) bevackolja magát a tévé elé. Ma is így történt, addigra mindent előkészítettem, kiszellőztettem, felmostam, mire a kis hercegnő bevonult már kész is volt a reggelije, a tálcát mellé tettem ahogy szoktam.
- Jó reggelt hercegnő, parancsoljon a reggelije.
- Csak tedd le. Hol a távirányító?
- Itt kell legyen valahol, pillanat, megkeresem.
- Miért nincs itt amikor kell?
- Valaki elvihette magával, nem vettem észre.
- És valaki miért nem kereste meg? Mit csináltál eddig? Mire való vagy, ha nem vagy képes egy egyszerű feladatot elvégezni
- Bocsásson meg hercegnő. Nem tudom hol van, de meg fogom találni.
- Nekem most kell.
- Addig is bekapcsolom önnek a tévét.
- De én szörfözni akarok a csatornák között. Most haragszom.
- Majd én kapcsolgatom a kezemmel hercegnő.
- Na várj csak. Hozd a te távirányítódat. Így ni. Most fordulj a tévé felé, hajtsd le a fejed. Jó. Egy gombnyomás csatorna fel, kettő csatorna le. Három hangosítás, négy halkítás. Indul.
- Ahh igenis herceg... ohh.. nő.
Ez így ment legalább negyedóráig, legalább kétszer körbekattintotta a csatornákat. Kis fokozaton is fájdalmas élmény, teljesen elzsibbadtam, összeszorított fogakkal figyeltem ujjainak érintését. Nem tudom élvezte-e, inkább közömbös volt, kanalazta a reggelijét, közben unalmában csatorna-szörfözött. de ma reggel nem talált semmi nézhetőt, ezért egy idő után megunta.
- Inkább hozd ide a tabletemet.
- Igenis hercegnő.
- Négykézláb menj (az emeletre? Ez nehéz lesz)
- Értettem hercegnő.
Felfele sikerült halkan mennem, a tabletet az ágyában találtam. Viszont négykézláb sehogy sem tudtam fogni is, menni is. Mentő gondolatom támadt: földön heverő zoknija segítségével a számba vettem és úgy indultam lefele. Ám félúton járhattam, amikor Cintia kiáltott:
- Rex!
Meg kellett állnom és fél kézzel kiszabadítanom a számat. Közben sután próbáltam tovább haladni a lépcsőn, kézfejemet használva.
- Parancsoljon asszonyom!
- Ide gyere!
- Igenis, azonnal.
Gyorsítottam és térden állva átnyújtottam Lilnek a tabletet. Megvetéssel nézett rám.
- Menj csak, ezért még számolunk.
Megszégyenülve indultam immár két lábon, hogy gyorsan odaérhessek Cintiához.
- Csukd be az ajtót magad mögött. Térdre. Úgy, szépen kússz be takaró alá. Tedd a dolgod. Lassabban, még száraz vagyok és pisilnem is kell. Lehet, hogy inkább visszaaludnék. Jó lesz, még lassabban. Nedvesítsd. Jó, amilyen lassan csak tudod. Azt hiszem alszom még egy kicsit.