Hazudj! Hazudj még!!! 9.

- Új asztaltársunk neve röviden csak szolga! – szólal meg Ildikó és látod, senki sem kezd enni, így te sem mersz nekilátni, pedig az illatok erős nyáladzásra késztetnek.
- A jelenlévő hölgyek Klára, Katalin és Petra. Őket Úrnőidként tiszteled mától! Ha nem vagyok itthon, az ő szavuk pont annyit ér, mint az enyém! Megértetted? – kérdezi kemény pillantással méregetve téged.
Csak bólintasz, elgondolkodva a hallottakon.

- Igen Ildikó Úrnő megértettem! – dörren rád a hang.
- Igen…Ildikó…Úrnő megértettem! – ismétled megilletődve.
Béla mosolyát rejti a balodon, a kávéscsészéje mögé. Zavarod az egekben, ahogy a haragod is. Segged feszíti a plug, szégyened fokozza a lányok jelenléte, de még mindig nem hiszed, hogy ez megtörténhet.

- Jó évágyat! – dörren a ház úrnőjének hangja újra és mindenki evőeszközt ragadva enni kezd. Kis késéssel teszed te is. Az ízek gyönyörét csak kényelmetlen helyzeted rontja le. Gyorsan végzel, hátha ezzel elősegíted a kínjaid befejezését is. Ám csalódnod kell. Petra kalács szeletkéket rak eléd, némelyeket gondosan megvajazva mézezve, másokat vajas lekvározva. Bár már majdnem jóllaktál, nem mersz nemet mondani. Így pukkadásig eszed magad. Narancslé, majd kávé nehezíti gyomrod. Nincs erőd ellentartani, így már jó ideje tövig merült beléd, feneked „kényeztetője”. A beszélgetés megindul, de hozzád senki sem szól, mintha ott sem lennél. Jó félórát bírsz ki, igen erős önuralommal. Majd halkan szólalsz meg.

- Bocsánat Ildikó Úrnő, de szeretnék visszamenni a szobámba, ha lehet…- próbálkozol óvatosan.
Ildikó döbbenten néz rád és tudod, hibát követtél el. Majd a nő felnevet, szívből, jólesően.
- Ez nem szálloda kicsim! Először is megköszönöd a reggelit és azt, hogy a társaságunkban lehettél és mindig gondoskodunk a kényelmedről! – néz rád várakozóan.
Észbe kapva, a dermedt csend hatására kezdesz bele.
- Köszönöm Ildikó Úrnő a reggelit, hogy itt lehettem és hogy…gondoskodnak rólam! – mozdulsz kényelmetlen helyzeteden próbálva tán javítani, ami nem hoz sikert.
- Alakul! – mondja Béla elégedetten.
- Nos lányok bontsatok asztalt, hadd álljon fel a szolgánk, láthatóan nemigen esik jól neki a vendéglátás. Tegyük kényelmesebbé a helyzetét! – mondja elgondolkodva Úrnőd és a lányok felkuncogva pattannak teljesíteni a kérést.

Az asztal pillanatok alatt lesz üres.
Lábaid karabínerét eloldva segítenek felállni. Feneked kínja szűnőben, de az emlék sokáig nem múlik majd úgy érzed.
- Ha ülve nem tetszett, akkor most tán fekve jobban esik majd..- lép Úrnőd eléd és a pórázodnál fogva az asztal elé vezet. Háttal fordít neki és kedves mosollyal néz a szemedbe.
- Dőlj csak rá hanyatt! – utasít és nyakörved hátrarántja nyomatékosítás címén.
Rémülten nézel rá, de teszed, mert tudod, el fogja érni amit akar. Tele hasad ugyan tiltakozik a mozdulat ellen, de hanyatt fekszel az asztalon. Két kezed a fejed felett feszítik le a lányok. Bokád a combtövedhez kötik, majd térdeid szétfeszítik enyhén fájdalmasan, úgy hogy feneked, mely még nyitott kapuként ásít a világra, kénytelen felemelkedjen az asztal lapjától. Derekad egy széles bőröv kényszeríti nyugtonmaradásra, az asztallaphoz rögzítenek ezzel is. Fejed alá párna kerül, így tökéletesen látod a történéseket.

Béla a konyha sarkába ül le és a pipáját szedi elő, azzal bíbelődik várakozón.
Ildikó a lábaid közé lépve ágyékod göndör szőrébe túr és ujjai közt megakadó bozontra szorít. Felüvöltesz.
- Úgy úgy sejted már látom! – nevet fel a nő és a lányok is felkuncognak.
- Most megszabadítunk ettől az erdőtől! Meglásd könnyebben tartod majd magad tisztán és az élvezetek is nagyobb hatásfokkal érnek el…gondolj csak a friss zöld csalánra! – sóhajt kéjjel. Ajkad újabb üvöltés hagyja el, ám semmi hatással nincs a környezetedre. Hiába vergődsz, kötelékeid erősen tartanak.

- Megtapasztalhatod mindazt az érzést, amit mi nők elviselünk azért, hogy ti férfiak kényelmesen nyalakodhassatok, vagy jobban felizgulhassatok! Jah, hogy nem tudod, mit mondj majd Beátácskának? Nos lesz még jópár napod, hogy kigondold! – paskolja meg szerszámod szeretettel, miután óvatosan kihúzta ujjait a dzsungeledből. Klára eközben a tűzhelyről emel le egy edényt és egy fa lappal keveri meg a tartalmát. Kiemel egy kis adagot és ajkához közelítve vele, bólint. Jó lesz!

Nem érted a dolgot, majd hirtelen éri el orrod az illat. Gyanta!!! A felismerés újabb üvöltésre és köteleid rángatására sarkall. Kitágított segglukad rémülten lüktetve húzódik mind összébb, mintha ezzel menekülhetnél a sorsod elől. Ám Klára hozzád lép és felkeni az első adagot. A gyanta forrónak érződik. Képzeletedben hólyagosra égeti épp az ágyékod. Kíméletlenül húzza tépi szőröd máris, minden mozdulatra.

folyt.köv.