Cikkek idő szerint
2024. 06. (32)
2024. 05. (55)
2024. 04. (62)
2024. 03. (52)
2024. 02. (63)
2024. 01. (64)
2023. 12. (63)
2023. 11. (52)
2023. 10. (66)
2023. 09. (62)
2023. 08. (64)
2023. 07. (70)
2023. 06. (56)
2023. 05. (59)
2023. 04. (47)
2023. 03. (71)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Tündérmese – nagyoknak I.

Törölt felhasználó
2009. 06. 16. 15:34 | Megjelent: 968x
Tündérek és boszorkányok, sárkányok és lovagok idejében hittünk a mesékben, ma már szükségünk van rájuk, szükségünk van a hitre

A mese, az csak mese, szereplői kitalált személyek,
bárminemű hasonlóság felfedezését ki kérem magamnak!



Az étkezőben ültek, gyönyörűen terített asztalnál, gyertyafénynél. A vázában virág, az asztal közepén… Az étel ínycsiklandó illata belengte a szobát.

Ritka alkalom, hogy a sub az asztalnál ülhet, felöltözve, és együtt ehet az Úrnőjével, de most ezt kiérdemelte. Gondoskodott a patyolat tisztaságról, az édeni hangulatról, isteni ételeket készített, lefürödve, frissen, üdén várta haza gazdáját. A hálószobában, az ágyra készítette a hölgy kedvenc ruháit, azt a fekete, spagettipántos kisestélyit, ami elől szinte nyakig zárt, de hátul derékig dekoltált, és szinte fenékig sliccelt. Annyira elegáns volt, egyszerű, de mégis... A sub ezt szerette a legjobba Úrnőjén látni. Fekete francia-bugyit készített mellé, és a régi időket idéző, hátul varrt harisnyát, a legszebb fekete tűsarkú cipőt. Mellé egy lágy esésű, hosszú fekete stólát.

Mikor az Úrnő hazaért, a szolga némán, szótlanul hajolt meg előtte, lesegítette a kabátját, majd a karját nyújtotta, és bekísérte imádottját a fürdőszobába. A víz kellemesen forró, épp ahogy azt az Úrnő szereti. Szemét lesütve, szégyenlős arccal segédkezett a vetkőzésben, fürdetésben. Meghitt pillanatok voltak ezek. Szavak, szitkok nélkül. Csak egymáséi voltak, csendben, szótlanul. Az Úrnő felállt a kádban és fejbiccentéssel jelezte, hogy kész van. Szolgája hatalmas hófehér törölközőt tartott elé, és lágyan, átölelve tekerte bele szerelmét. Újabb fejbiccentéssel jelezte a szép hölgy, hogy a szolga marad… ő pedig átment a szobába, és édes, lágy mosollyal az arcán mindent felvett, ami elő lett készítve, majd dívaként vonult az étkezőbe.

Szolgája az asztalhoz kísérte, hellyel kínálta, betolta alá a széket, szalvétát tett a nő ölébe, és tálalta az ételt. Majd megállt az Úrnő háta mögött, kezeit összekulcsolva nézte a földet.
- Ülj le mellém. – kérte az úrnő – tudod, hogy nem szeretek egyedül enni.
A szolga kissé félszegen foglalt helyet, tekintetét az üres tányérra szegezte.
- Egyél Te is!!! – hangzott a parancs. És a szolga magának is szedett.

Lágy zene szólt, az Úrnő szolgájának csacsogott, pedikűrösről, fodrászról, az aznapi tárgyalásairól, kettejük dolga szóba sem jött. A szolga figyelmes volt, és ahogy ürült a pohár, újra töltött a nemes borból. Így költötték el a vacsorát… A szolga leszedte az asztalt, s közben abban reménykedett, hogy az est hátralévő részét is együtt tölthetik, meghitten, gyengéden.

De tévedett. Megfeledkezett a desszertről. Pedig tudta… tudta egész nap, hogy valamit elfelejt, hogy valamit vét… de fogalma sem volt róla, mekkorát.
Mikor az asztalon már csak a virág és a borospohár állt, az Úrnő azt mondta szolgájának, vetkőzzön meztelenre, üljön vissza a székére, és várjon. Ebben a pillanatban tudta a férfi, hogy miről feledkezett meg. Arca elsápadt, mindene remegett. A Úrnő kiment… majd mikor visszatért, mintha nem is az a nő lépett volna az étkezőbe, aki elhagyta azt.

Égő vörös haja kiengedve, buján göndörödve hullámzott a vállán, szemhéja zöldre festve, amitől még kékebben izzott a tekintete. Ajkain vérvörös rúzs. Fehér, nagy galléros blúzán szorosra húzott bőrfűző, alatta apró, fekete bőrszoknya. Kedvenc csizmáját viselte, kezén kesztyű. Jobbját rejtélyesen a háta mögött tartotta, benne vékony kötél-tekercs, kis bőrzacskó csipeszekkel, kés és pálca. Az eszközöket az asztalra tette.
- Menj, hozz kanalakat! – a szolga elképedve, de némán teljesítette a parancsot. Az étkezőfiókba markolva az összes kanalat kivette és az asztalra tette. Nem tudta, mit tegyen, szemét lesütve állt az asztal mellett. A nő fogta a szolga székét, és az asztal mellé fordította.
- Áll ide! Terpesz! – a szolga a szék előtt állt, lábait 20 cm-re nyitva.
- Ez neked terpesz?! – az Úrnő nem várta meg, hogy szolgája megmozduljon, lábával a szolga lába közé nyúlt és terpeszbe rúgta lábait. Ez után csend volt ismét. Csak a kötél surrogását lehetett hallani…

A nő a férfi minkét combjára hurkokat kötött – olyan szorosan, hogy az a húsába vágott. Ugyanezt tette a karjával is, hónalj alatt, a kötéseknek hosszú véget hagyva. Szó nélkül a székre nyomta a szolgát, lábait terpeszbe, kezeit hátradobva. A csuklókat és a bokákat a szék alatt keresztben kötötte össze, gyorsan mozgott, nem foglalkozott a kötelék megszorításával.
A combokról lógó köteleket is átvezette a szék alatt, és az előbbi kötelékhez erősítette. Majd a vállkövetkezett. A szék háttámláján lévő réseken vezette át a köteleket, és egymáshoz kötötte azokat. A szolga kissé meglepődött azon, hogy Úrnője ilyen hevenyészett, laza kötözést csinál. Ez nyilván az arcára íródott, hisz a következő pillanatban már égett, perzselt a pofon.

Az Úrnő elvett egy kanalat az asztalról, lehajolt, és a szék alatt, a kötelek kereszteződésébe szúrta, majd tekert rajtuk néhányat. A szolga érezte, ahogy a kötelek kezdenek megfeszülni. A következő kanál a háttámla mögé került, és a lentihez hasonló feszességűre tekerte a kötést. Az Úrnő elégedetten nézett végig munkáján, majd az asztalhoz lépve megitta a borát.
- Kérek még! – a szolga látta már csúfos végét. Egy parancs, amit nem teljesíthet…
- Nem hallod, koszos ribanc? Kérek még!
De a szolga nem tehetett semmit. Szégyenébe belevörösödve bámulta a szőnyeget, tekintetét nem merte felemelni, a parancsra válaszolni, ellenkezni méginkább….
Az Úrnő a székhez lépett ismét, és tekert még jónéhányat a kanalakon. A kötések egyre szorosabbak lettek, egyre elviselhetetlenebbül vágtak be a szolga húsába, izületeibe. Az igyekezett helyezkedni, hogy enyhítsen a kínon, de ahogy a kötél egy kicsit is engedett, a nő ismét szorított rajtuk. A szolga minden bordája kilátszott, ahogy megfeszült a mellkasa. Comjain és karjain az izmok kirajzolódtak, az erek kidagadtak. De csak tűrt, szótlanul.

Mikor a szolga teste úgy megfeszült a széken, mint az íj húrja, az izmok és inak nem engedtek tovább, az Úrnő a szolga elé húzta a székét, és lovagló ülésben leült. A férfi tekintete önkéntelenül a szoknya alá tévedt, melyre újabb pofon volt a figyelmeztetés. A kis bőrzacskó, amiben a fémcsipeszek voltak, az Úrnő ölében pihent. Az belenyúlt, és szépen egyenként elővéve használta fel – mindet. Jutott a mellbimbókra, fitymára, zacskóra bőven, és még a köldököt is virággá varázsolta velük.


Jobb lábát a férfi ölébe tette, csizmája sarka a herezacskót nyomta, talpával a péniszét taposta. Kényelmesen hátradőlve bal lábát a szolga mellkasára tette, a sarkot a bordák közé mélyítve, az orral a mellbimbón lévő csipeszt lökögette. Tudta jól, hogy subjának ezzel erekciót okoz. Érezte, hogy a csizma talpa alatt mocorogni kezd a férfiasság, ezért egyre erősebben taposta azt. Az Úrnő szinte észrevétlen nyúl a pálcáért, és a szolgát simogatja, izgatja vele… másik kezével saját testét kényezteti, a melleit, majd fel, a nyakát, aztán ujját a szájába téve szopogatja kéjesen. Majd ismét le, s az apró szoknya alá nyúl. Ujjai végigszántják a szeméremajkakat, köztük a csiklóra találva. Majd a vágy nedveit nyalogatja ismét. Közben a szolga minden rezdülését, minden nyögését és sóhajtását hatalmas pálcaütésekkel jutalmazza.

A férfi megfeszült teste, minden porcikája teljesen elzsibbadt, nem érzett fájdalmat többé. Ettől a perctől élvezte a büntetést.

Az Úrnő ismét a kis szoknya alá nyúl, fel, az örömöt adó, szűk kehelybe, és ujjával ismét a nedvekből merít. Elhúzza illatos kezét a szolga orra előtt, a nedűből a mellére ken, majd arcára, szájára a többit, és egészen közel hajol…. A szolga férfiassága minden intelem és megtorlás ellenére új erőre kap. Az Úrnő leveszi lábait a subról, hirtelen mozdulattal feláll, fel a székre, jobbjával péniszre taposva, balját az asztalra teszi. A férfi hajába markol, és arcát a puncijába nyomja. – Nyald! – hallatszik az ellentmondást nem tűrő hang. – Erősebben! Ez neked nyalás?! – Pofonok csatannak, cuppogás hallatszik, a szolga nyalja, szívja, harapja a csiklót, a szeméremajkakat, nyelvével a hüvelyben kutakodik mind mélyebbre tova azt. Úrnője pedig két kézzel nyomja a fejét – már szinte fuldoklásig – a punciba. Majd egyik kezével odanyúl és széthúzza az ajkakat, hogy puncija kitárulkozva fogadja be az izgató nyelvet. Átadja magát az élvezetnek, mindene remeg, spriccelve jut az orgazmusig, szinte öntudatlan… Leszáll a székről, lenyalja a sub arcáról saját nedveit, közben keze a csipeszek után kutat. Lágyan masszírozni kezdi a pénisz és herét, hogy az élet visszatérjen belé. Szelíd tekintettel néz a szolgája szemébe, ahogy annak eltorzul az arca a fájdalomtól, és halkan csitítja. De ahogy a vér visszatér a tagba és új életre kél, az izgalom újult erővel önti el a férfi testét, és pénisze duzzadni kezd.

-Hát nem volt még elég? – kérdi a nő, haragra gyúlva, szemei szikrát szórnak. A szolga ölébe pattan, és megerőszakolja… Vadul, keményen lovagol, minden dühét beleadva, és szórja rá a szitkait. Ahol éri, üti a szolgát, tenyérrel, ököllel, körmeit a húsába vájja és végigszántja a testét száz helyen. A férfi szemében rettegés ül, halkan könyörög: Hagyd abba, kérlek… nagyon fáj. Véresre verve, porrá zúzva, földig alázva ül a széken tehetetlenül.

A következő pillanatban a nő mérge hirtelen elillan, minden energiája odavés, tekintete megszelidül, arca kisimul, némi zavart mosoly ül a szája sarkaiban. Ráébred, hogy mit tett. Feláll, mindkét lába a földön. A szolga nyakát átölelve húzza fejét a keblére, majd arcát két kezében tartva néz rá szelíden. Szerelemmel. Törődéssel. Gyengéden. Lágy dallamot dúdol halkan, babusgatja az összetört subot. Majd fogja a kést, és a köteleket elvágva megszabadítja, majd a székére ölébe húzza a férfit. Átöleli a férfit, tág szemekkel, ártatlan hangon megkérdi tőle: Bántottalak?

Szomorúság járja át a lelkük, édes boldogság ez… most egymáséi, csendes szerelemben.

Hozzászólások (1)

A hozzászólások belépés után olvashatók.