MELEG

- Bújj hozzám!- mondta a Fiú, mert ő is fázott; hatalmas dunyhát örököltek az ódon, csepp lakáshoz, meg százezer forint tartozást a gázosoknál, illetve ennyi kellett a visszakapcsoláshoz. Villanyrezsón forrt a teavíz lassan, keservesen.
- A te kezed is hideg,- mondta a Lány: idő kell, amíg felizzik testük a dunyha alatt.

- Százezer kéne,- mondta a Fiú.
- Nekem nincs,- felelt a Barát, kihalászta fáradt olajából az utolsó lángost, elfogytak hamar a piacozók.
- Edd meg nyugodtan, de sajtom nincs már hozzá.
- Van valaki a városban? Akitől...persze csak szolid kamatra...- megcsípte nyelvét a grátisz fokhagyma, maradék só.
- A Dáma. Tíz százalék, de három hónapra,- hosszú villájával a pakolászó zöldséges felé bökött:
- Ő viszi fel neki a cuccot, amit reggel bevásárolt. Díjazza, ha megteszed helyette.
- Megbízható,- ajánlotta barátja a Fiút: két nehéz kosarat kapott és zsebbe egy ötszázast, meg a pontos címet, nem volt messze.

A Dáma elegáns volt és kortalan; legalább hatvanöt, mondta a zöldséges.
Lángoló arccal vallotta be, miért is érkezett.
- Rendben van. Most százezer, három hónap múlva száztízet kapok vissza,- kiment a tágas, meleg nappaliból, a Fiú a kandallónál támaszkodott. Szemét lehunyta: ölelkezett a Lánnyal a finom melegben.
Nem érezte az időt: a Dáma visszatért, elegáns utcai ruháját hosszú, fekete selyem köntösre cserélte, kezében a pénz, minden ujján gyűrűk, csuklóin, mint lánctalan bilincsek, nehéz, arany karkötők. A Fiú elé állt:
- Fontos neked ez a pénz?
- Nagyon fontos, köszönöm,- ha még ma beér vele a gázosokhoz, talán már holnap visszakapcsolják.
- Akkor térdre és könyörögj!
A Fiú elindult kifelé, de mintha friss, forró, ragacsos aszfaltba lépett volna: ha elmegy, Szerelme fázik tovább. Megfordult, letérdelt:
- Könyörgöm, asszonyom,- szívében dobolt a szégyen.
A Dáma hozzá lépett, teljes erővel pofon vágta:
- Asszonyom?! Most veszlek meg magamnak és "asszonyom"?! Az úrnőd vagyok, a tulajdonosod!
A Fiú megsemmisült.
- Könyörgöm, Úrnő...
- Most már ez így kevés,- ledobott egy tízezrest a süppedős, szép perzsaszőnyegre, rátaposott:
- Ha kell a pénz, megcsókolod a lábam!
Előrehajolt térdeltében, de nem érte el a pántos papucsban fehérlő lábakat.
- Hasra! Ide csúszol elém és úgy csókolod meg a lábam!
A Fiú odavonszolta magát, jéghideg ajkait megégette a szép, ápolt lábak forró bőre, a bokára fűzött arany lánc érintése. Fájt, ahogy a másik láb a tarkójára nehezedett: a papucs sarka megsebezte a nyakát.
- Könyörögj, rabszolga!- suttogás, remegő, finom kéj. Tízszer történt meg a szertartás.
- Itt írd alá,- mondta egy banktisztviselő kopár, kopogós hangján a Dáma, barokk asztalka fölé görnyedt az adós.

Két nap múlva már meleg volt a lakásban, sűrű, fűszeres étel főtt a gázon. Csókot, csimpaszkodós ölelést kapott a Fiú, amikor elmentek a szerelők.
- Honnan lett pénzed?
- A barátomtól, tudod, a lángosos, neki nem gond.
Felszisszent, amint a Lány a nyakára tiport sebhez ért, de ő észre sem vette a szeretkezés mámorában.

- Haladékot kérek,- szemét lesütve állt a Dáma előtt, aki szótlanul a lábai elé mutatott. Hasra feküdt, de parancsot kapott, hogy forduljon a hátára: így a torkán érezte a vörös szandál talpát, arcához ért a vörös tűz selyem köntös finom, jó szagú széle.
- Kapsz még három hónapot, de annak ára van,- levette lábát a Fiú nyakáról,- Vetkőzz! Hasalj elém meztelenül!
Meleg lakásban finom élettel várnak, Szerelmem boldog, mondogatta magában, amíg ólmos lassúsággal mezítelenné lett. Lehunyt szemmel feküdt a szőnyegen, mert látni akarta, amint a meleg lakásban, félig takarva könnyű takaróval várja őt Boldogsága, Gyönyörűsége.
Ismeretlen szisszenést hallott, szalagos csíkot vágott hátán a korbács.
- Nem! Nem! Nem!- feltérdelt, de a második csapás leterítette, a korbács vége visszacsapott a mellkasára.
- Százezer forintért száz korbácsütés jár!- rikácsol, zihál, nevet és hörög, mint a legkegyetlenebb mesék öreg boszorkánya.

Átvérzett az inge, mire hazaért. A Lány az ágy sarkában ült, pici volt és törékeny és sírt.
- Mindent elmondtam őszintén,- nem mert közelebb menni, mert iszonyat rebbent megkorbácsolt teste láttán a könnyesen is gyönyörű szemekben. Külön lepedőbe csavarta magát, nehogy majd beszennyezze az ágyat, ha belé merészkedik. Jobban fojtogatta a csönd, mint a gégéjére nyomott szandál talpa.
- Mikorra kell a pénz neki?
- Újabb három hónap. Százhúszezer.
- Most én adom el magam,- mondta a Lány,- azt hiszem, jól bírom a fájdalmakat. Bár még sohasem kínoztak meg.
Nagy robbanást érzett szíve helyén a Fiú: fejbőre is felrepedt, amint estében az ágy szélének vágódott.
Az ápoló és a sofőr rezzenéstelen arccal cipelte ki a hordágyat, a fiatal orvosnő visszalépett:
- Te voltál?- nem gúny, nem döbbenet: vegytiszta, érzéki kíváncsiság. A Lány megnyitotta rövidke köntösét:
- Egyszer majd kipróbálod velem?