Az elsőbálozóm- folytatás
2013. 09. 15. 17:47 | Megjelent: 920x
A félbemaradt orgazmus, a játékban átélt izgalom arra sarkalt, hogy ismét jelentkezz. Napokig halogattam a találkozót, s te tudtad, hogy nem maszturbálhatsz. Eltelt egy hét, te a szokatlanul hosszúra nyúlt várakozást egyre rosszabbul viseled. Ha egy jobb alakú férfit láttál elsétálni az utcán, a puncid már akkor bizsergett. Végül kaptál egy sms-t. "Holnap, 10-kor a kávézóban" Ennyi állt benne. Tudtad, hogy eljött a nap. Aznap a barátnőddel ittál, s mikor hazaértél nem bírtad ki, hogy ne érj magadhoz. Sikítva élveztél el, olyan gyorsan, mint már évek óta nem. Majd utána még kétszer maszturbáltál, míg álomba nem merültél, hogy másnap kipihenten, kielégülten ébredj.
Másnap egy nagyon rövid szoknyát vettél fel, feszes trikóval, ami kihangsúlyozta az alakod. Amikor megérkeztél én már ott ültem. Rajtam egy sportos zakó és hozzá illő szövetnadrág volt. Amikor leültél, csak egy hűvös köszöntés fogadott. Sütött rólad a tegnap esti gyönyör emléke. Melleid csak kissé emelkedtek és süllyedtek gyorsabban, mint máskor, nyoma sem volt az első találkozó izgalmának. Frissen borotvált lábadat simogatta a langyos nyári szél. Ajkaid kissé szétnyíltak, miközben szemed lassan végig-siklott rajtam. Közölted velem, hogy egy feszes kis fekete tanga van rajtad és már nagyon várod a folytatást. Kérted, hogy ezúttal a farkamat is dugjam beléd. Majd meglebegtettél egy kacér pillantást.
Maszturbáltál. Pedig megtiltottam. A gondolataid legmélyén motoszkáló apró hibától a szégyen maró csápjai másztak a lelkedre. Én elmerülve pihentettem rajtad a szemem. Arcod kissé kipirosodott. Készen állsz rá? Úgy döntöttem, hogy megkapod az esélyed. Kacér vagy. Nem tudod, hogyan szabadna viselkedned. De a mai lecke végére megtanulod, hogy mit illik egy kávézóban és mit nem.
Látni akarom a tangád, ezért megkérlek, hogy helyezd elém az asztalra. Elvörösödsz, de engedményt adok: Vedd le a mosdóban. Néhány perc múlva visszatérsz és egy fekete kis gombócot ejtesz finoman az ölembe. Nem így kértem, ezt te is tudod. A kezed remeg, hogy ágyékom környéke felé nyúlsz, hogy a bugyidat felvedd. Előre kellett hajolnod hozzá és szinte érzed, ahogy éhes tekintetek merednek fenekedre, oda ahol a puncidat sejtik. A rejtett ledérség izgat. Magad se érted először, miért teszed meg amire kérlek, mégis rájössz, az egyetlen oka az élvezet, amire mindennél jobban vágysz. Szépen kisimítod elém. Fizetek, és felszólítalak, hogy kövess, de a bugyid az asztalon marad.
Utánam jössz. Felszállunk egy tömött villamosra, tested az enyémhez simul. Ekkor megérzed, hogy kezem lassan felfedezi, mit is rejt a szoknyád. Elönt a szégyen, hiszen teljesen nyilvánosan érek hozzád és mégis izgat téged. Arcomra kiül a mosoly, elértem a hatást amit akartam, visszavonul a kezem. Egy lakásra igyekszünk. A folyosón megállítalak, megtiltom, hogy tovább gyere. Melleid emelkedése jelzi, hogy izgatottabbá váltál. Igyekszel visszafogni magad. A kezed hideg.
Nyílik az ajtó. Néma intés. Te belépsz. Látod az ágyat, az előkészített kötelekkel, látsz egy asztalt egy csészével. A csésze mellett egy korbács fekszik. Érzed, hogy a térded megremeg, feneked sajgón emlékszik, hogy mit műveltem legutóbb. Sejted, hogy a mai nap keményebb lesz. Le kell vetkőznöd, teljesen meztelenre. A ruháidat szépen egy kis székre kell hajtogatnod, majd az ajtóban vigyázzállásban várakoznod. Ellenőrzöm a munkád. Észreveszek egy gyűrődést, hiszen remegő kézzel kapkodva hajtogattad. Amikor feléd fordulok látod a mosolyomban, hogy előre élvezem a mai napot. Miközben újra hajtod a ruháid én mögötted állva figyelek. Ezúttal jó munkát végzel.
Visszaállsz az ajtóba. Ribancnak nevezlek. Egy utolsó kurvának. Felemlegetem, amit múlt alkalommal meséltél. Tudom, hogy élvezed, amikor megkúrják a szád. Tudom, hogy a mindened, amikor magadban érzed az aktuális partnered lüktető farkát. Most eljött az ideje, hogy önfegyelmet tanulj. Amikor visszalépek eléd, már nincs rajtam a nadrág. Farkam ágaskodik, te már rávetnéd magad. Térdre utasítalak, felszólítalak, hogy egy csókkal a farkamra köszönts engem. Megteszed és még rá is kontráznál: Tövig bekapod. A hajadnál fogva rántom vissza a fejed. Tudod, hogy nem lett volna szabad. A kezedbe teszek egy pohár vizet, amit eddig észre se vettél. Az lesz a feladatod, hogy úgy szopj le, hogy egy csepp se kerüljön ki a pohárból. De figyelmeztetlek, hogy nem lehet egyhangú, különben szintén nem teljesítetted a feladatodat.
Hozzászólások (0)