Szösszenet egy első-bálozóról.

Amikor már lemondtam rólad, akkor találtál rám. Hirtelen, egy szélvihar nyomán mosódott össze életem két oldala. Mi is vagyok? Ember... Állat... Démon.... Az angyalod. De bármilyen formában is jelenjek meg az életedben, mindent egybevéve a szabadság vagyok. Nevetve kérdezted egy beszélgetésünk alkalmával, hogyan lehetnél szabad, ha a kezeid lekötve, az akaratod pedig a kezemben van. Nem értetted ennek az életnek a dinamikáját. Nem láttad benne azt a fényt, amit csak a legmélyebb sötétség adhat meg. Nem érezted, hogy mit jelent amikor nem te felelsz a tetteidért, azok teljes súlyát ráhelyezheted a vállamra. Én állok veled szemben, amikor térdelsz. Én adom ki az utasítást, vállalva ezzel mindent ami jön. De akkor mire kapod a büntetést? Mi célból súlyt le az ostor? Miért alázlak meg, ha én vállalom a felelősséget?

A válasz maga egyszerű. Freudra utalva, a felettes éned igyekszik ellenállni annak, hogy szabadon engedd állati valódat. A neveltetésed, a társadalom beléd égette bélyege, mely mind mind arra kötelez, hogy megzabolázd ösztöneid, megfékezd bensőd legelemibb vágyait, súlyos láncokként kötnek a földre. A büntetés, a nevelés végső célja a totális, feltétlen bizalom és önátadás elérése. Annak az állapotnak, amikor a dom és szubja eggyé válnak, szabadon, mégis megkötve csak egymásért és az örömért élnek a percnek.

Ehhez hosszú úton kell végigmenni. Te megtetted az első lépést.

Egy jelentéktelen napon találkoztunk újra. Láttam a szemedben az eltökéltséget. Tested minden porcikájában látszott a feszültség, az izgalom. Azt kérted kezdjük el, vezesselek be a világomba. Arra kértelek, hogy köszönts úgy, ahogy egy urat illik. Csókold meg a kezem és hajolj meg előttem. Hitetlenkedve álltál. Nem számítottál erre. Lázadtál. Nem tetted meg. Az első kérést követte a felszólítás. Amit pedig a nyomatékosítás. Megragadtam a hajad és annál fogva kényszerítettelek meghajlásra. A füledhez hajolva halkan ismételtem meg az immár paranccsá keményedett felszólítást. Elöntött a szégyen. Kelletlenül teljesítetted a parancsot.

Ezután tarkóra tett kézzel sétáltál fel alá, miközben kifaggattalak életed legmegalázóbb élményéről. Amikor nem akartál felelni, a fenekedre húztam egyet. A harmadik engedetlenséged után letolattam veled a nadrágot és a bugyit a bokádig. Így totyogva folytattad utadat a határban. A félelem, hogy egy arra bóklászó meglát, a kiszolgáltatott helyzet és a beléd nevelt szégyenérzet együtt kavargott bensődben.

Ekkor megállítottalak. Mögötted álltam, te nem számítottál arra, ami következett. A kezem a puncidon kezdett matatni. Körbejártam a nagyajkakat, bebarangoltam a csiklód egész területét. Az érzés a szokottnál is izgatóbb volt, gyorsabban nedvesedtél, mint vártam. Innentől négykézláb folytattad. Térdedet nyomták a kövek, tenyered fájt az apró kavicsok és fadaraboktól, amik minduntalan alá kerültek. Megkérdeztelek az anális szexről. Csupán a tapasztalatod érdekelt, de te oly hevesen ellenkeztél, hogy először kiérdemelted a rendes büntetést.

Megálltál négykézláb. 50-et húztam a fenekedre, változó erővel. A végére megláttam az első könnycseppet a szemedben. Hogy enyhítsek a fájdalmon, ismét a puncidon barangoltam a kezemmel. Ami még mindig nedves volt. A testeden remegés futott végig és mélyet sóhajtottál. De ekkor befejeztem és hazaküldtelek. Megtiltottam, hogy maszturbálj a következő három napban. Ez volt a nevelés első lépése. Egy ízelítő, hogy mi vár rád. Mi vár rád, ha újra felhívsz. Ha megszeged a szavad...





Telefonáltál......