Egy kiállítás és utóélete (2)

Jót tett nekünk az úszás, a hűvös víz, mert kicsit lehűtötte felpezsdült vérünket, hevünket. Mikor visszaértünk Gabriella elé, s gatyát akartunk felvenni, ránk kiáltott:
- Maradtok úgy, ahogyan vagytok! De nem sokáig! – tette még hozzá vészt jóslóan.
- Igenis! – feleltük szinte egyszerre s természetesen.
- A nevem Gabriella Úrnő. Megértettétek? – szólt. Mi csak bámultunk rá, de nem szóltunk, se nem mozdultunk. Ezért ránk dörrent:
- Figyeljetek pöcsök! Ha akarjátok is ma használni még valamire a farkatokat, akkor ajánlom, hogy iparkodjatok s legyetek engedelmesek! – ripakodott reánk.
- Igenis! – hangzott társaimtól, de én – Igenis Úrnőmet! – válaszoltam egyedül s meghajtottam a fejemet is előtte.
Ezért odaintett magához, megsimogatta a buksimat, majd alaposan megszorongatta a farkamat is. Örömmel konstatálta, hogy bár eltorzult az arcom a kínra, de nem sziszegtem, egy hang sem jött ki a számon.
- Látjátok, így kell a hím szolgának viselkednie Úrnője előtt! – magyarázta.
- Igenis Úrnő! – harsogott már a két társam is.
Azokat is odaintette magához, de ők előtte lehajoltak, vagy meghajoltak, ezért kis pofonnal kezdte, majd úgy következett a farkuk- és heréik szorítása, csavargatással kombinálva. Gergely nem bírta ki, ő sziszegett közben tisztességesen.
- Te leszel a hangmesterünk! – jelentette ki Gabriella. – Kezdheted is, valami vérpezsdítő muzsikát keress! – utasította és mutatott a nappali felé. Még utána szólt:
- Szólj a kertészfiúnak, hogy töltenie kellene újra nekem! – mondta, majd mire Gergely beért a nappaliba, utána kiáltott:
- Várj még ezzel! – mondta és hozzám fordult: - A kertészfiúd látott már mezítelenül, szolgaként, nő előtt?
- Nem Úrnőm, még nem, s ha már megkérdezted, akkor nem is tenne jót a ház uraként betöltött szerepemnek. – feleltem alázatosan, mintegy kérve.
Gabriella elgondolkodott a hallottakon s továbbkérdezett:
- Ő sohasem vett részt a játékokban?
- De, igen, Úrnőm. Azt tette, amire, mint Dom utasítottam, akár milyen összetételű is volt a társaság. Ő is volt már mezítelenül előttük, fel is szolgált úgy… – feleltem s megakadtam, s elnevettem magamat közben, visszaemlékezve az esetre.
- Miért nevettél? Mi jutott eszedbe? – érdeklődött az Úrnőnk.
- Azért Úrnő, mert legutóbb az egyik művészlélek vendégem készített a srácnak egy tollakból készült farokvédőt, hogy legyen azért rajta a csokornyakkendő, inggallér és kézelőkön túl valami. Az egyik tollat az ánuszába, másikat a farkába tűzte „stabilan”. A többit, a kisebbeket pedig körbe tette a farka köré és több, vékony befőttes gumival szorította oda. Így a farka végig takarva volt, s ügyesen kellett mozognia, fordulnia, hogy a „hátsó” tollával le ne söpörjön valamit. Az este végéig szegénynek nem lett, lehetett erekciója, mert úgy szorították a gumik. S azt sem vette észre, hogy a tollak alatt már kékült-zöldült a farka. Ha, ha, ha. – nevettem újra ezen, de már nem csak én.
- Megvan még az a toll-kreációja vajon a srácnak? – érdeklődött Gabriella. Én vállat vontam, hogy nem tudom. - Akkor menj, s a nélkül, vissza se térj, de vegyél előtte magadra valamit! – utasított sürgetően Úrnőnk, majd a Tamással kezdett foglalkozni.
Hamarosan megjelent Kristóf (a kertészem) is egy tálcával, azon az Úrnő itala. De már nem a kertésznadrágja volt rajta, hanem az általam elmesélt „ruhája”. Irul-pirult is tisztességesen, mert Gabriellát meglátva, igencsak meredezett a farka a toll-bokrétája alatt. Gabriella elvette az odakínált poharat, majd flegmán rászólt Kristófra: - Fordulj! Még! Lassan, körbe-körbe! Kristóf tette, amit mondtak, de már nem csak Gabriella nézte, hanem a mellette álló Tamás is, meg a nappali ajtajából a szintén mezítelen Gergely és én, akin volt legalább úszógatya.
Gabriella morcos képet vágott és zsörtölődön megszólalt:
- Csak ennyi? Ennyi az egész? – hallatszott élesen a hangja.
- Sajna a nagy marabu tollat, az ánuszához nem találta. – jegyeztem meg halkan, Kristóf helyett.
- Én nem a nagy marabu tollat hiányolom! – csattant Gabriella hangja.
Mindenki rábámult, de senki sem értette, hogy akkor mi hiányzik Neki. Gabriella felállt, mit felállt, mintegy színésznő felemelkedett fekvő helyzetéből, lassan végig sétált előttünk kecsesen, fenekét riszálva, majd mindegyikünk előtt megállt. Alaposan a szemébe nézett az illetőnek (előbb Tamás, majd Gergely következett) s utoljára maradtam én. Mikor hozzám ért, akkor értettem meg az előbbi szemrehányását felénk, mert úgy feszített az úszógatyám, szinte kibökte a mereven álló dákóm, de már a többiek is hasonlót produkáltak. Csak Kristóf állt még toll-díszben, takarva a farkát, de látszott, hogy az is merev, még mindig. Gabriella elégedetten nézte az eredményét a sétálásának, majd visszatért Kristóf elé és hirtelen annak ékszerét is alaposan megmarkolta, megszorongatta. Kristóf a meglepetéstől felkiáltott. Gabriella is, de rá:
- Kuss, tűrj! – szólt, majd odanyúlt és le akarta húzni a toll-bokrétát a farkáról, de Kristóf megint felkiáltott:
- Aúúúúúúúúúú, ez fájt! Oda van gumizva. – kiáltotta.
- Akkor vedd le magad! – szólította fel Gabriella s nézte, ahogy lassan kiegyenesedik a görnyedt tartásából Kristóf és sorban lefejti a gumikat a farkáról, míg az utolsó után a tollak is lehullottak s már csak egy állt még a farkából ki. Azt is kivette.
- Passzív vagy, vagy aktív? – kérdezte meg Gabriella Kristófot. Az hüledezett, nem értette a kérdést. Meg is szólalt:
- Nő létére, hogyan kérdezhet ilyent egy férfitől? – értetlenkedett Kristóf. – Úgy megdöngetem, hogy sikongatni fog örömében. – ígérte meg durcásan és dühösen. (Én elnevettem magamat, de láttam, Tamás is somolyog a bajsza alatt, csak Gergely várta a választ Gabriellától.)
- Iggggeeeennn? Hol és hogyan? – kérdezte álmélkodva, adva a naivat Gabriella és mutatott az ölére, majd a popsijára. Kristóf még dühösebb lett ezt hallva és kitört belőle:
- Én nem vagyok perverz! Én férfi vagyok. – sziszegte Gabriellának, majd félénken felém fordult, hogy nem vetette-e el nagyon a sulykot a hölgyvendégemmel szemben. Vállat vontam, mint akit nem érdekel, így visszafordult Gabriella felé és felé mozdult:
- Leveszed a ruháidat, vagy én vegyem le Rólad? Gyere kisanyám, végre megtudod, milyen egy igazi, kemény férfi fasza, ha benned mozog. Le a ruháddal és dőlj csak át a napozószék karfáján! – sziszegte felé.
Gabriella meg sem mozdult ezt hallva, még csak az arca sem változott el, pedig a düh belül biztosan szétvethette, ez látszott a remegő testén, ahogy visszafojtotta. Merőn nézte Kristófot, majd lassan megmozdult, kioldotta oldalán a kis szoknyája gombját, riszált egyet a csípőjén és a pöttöm szoknya a földre hullott. Most hátranyúlt és el is fordult Kristóftól, ahogy a topja alatt a melltartóját kicsatolta és az is a földre hullott a szoknya mellé. Ott állt felül topban, kis tűzpiros tangában és combfixben, magas sarkú cipőjében. Ekkor a combfixeket letűrte a térdéig, majd előre hajolt és lassan lehúzta a lábáról, de ekkor már hozzá léptem s megfogtam a karját, hogy tartsam az egyensúlyát. Halkan megköszönte. Levette és hátra dobta Kristóf felé a harisnyáit, majd óvatosan fordult a napozószék felé derékból előre dőlve és odahúzta maga alá azt. Ráfeküdt keresztben, alaposan és komótosan elhelyezkedett s megszólalt:
- Így jó lesz? A tanga csak nem zavar a ténykedésedben, vagy döfködésedben? – szólt hátra Kristófnak ércesen, már szinte férfihangon.
Kristóf ezt már nem is hallotta meg, mert odalépett, félre húzta a tangáját és nem túl finoman, de benyomta a merev dorongját Gabriellába, amit előbb még megnedvesített egy köpéssel.
(folyt. köv.)