SACRATUS

Pelagia tehetetlenül feküdt a Császár előtt, botjait elvették a katonák.
- Fél év után visszatérek és városaimban titkos katakombák mélyén gyalázzák isteneinket!- Diocletianus elvonta lábát "nyomorék helytartója" csókjai elől.
- Legközelebb keresztek erdejével díszítem fel a pólai arénát,- nyöszörgött Pelagia,- hozatok éhes oroszlánokat.
- És kik fognak azokon a kereszteken kiszenvedni? Feláldozod néhány rabszolgád? Bűnösöket akarok látni, sacratusokat, akik megtagadják kínhalálukban azt az egyetlen istent, aki miatt saját isteneinktől elkóboroltak.
- Csak a bűnösök fognak szenvedni,- Pelágia fellélegzett: kínvallatással könnyű lesz sacratusokat találni:
- Kifüstölöm a katakombák patkányait!
A katonák talpra állították, elbicegett, Zalaria rabnő a palota lépcsőin várta.
- Nézz rám!- mondta Pelagia, állát egyik botjával megemelve:
- Mit tudsz a spalatumi katakombákról?!


Abbás és Zília a halpiacon sétált.
- Szolgád leszek, viszem a kosaraidat,- mondta Abbás.
- Inkább viszem én a könnyebbiket, hadd fogjam a kezed!- szerette a férfit, mert nem próbálkozott Angelus emlékével versenyre kelni. Inkább hálával szerette, mint gyúlt szerelemmel.
- Zíliáért!- fohászkodott Abbás leheletnyi csókkal, szelíd öleléssel felvértezve az aréna poklában.


Néha éjjelente Zília és Aurelius titkos útra ment.
- Kafarnaumi Kéfás szerint egyetlen Istenünk van, a bennünk lakó Szeretet,- mondta hajnalban Zília, megsimogatva a virrasztó Abbás arcát.
- Féltelek,- a férfi ölelése fekete kagyló páncélja: Illyrium legszebb gyöngyszeme e biztos menedékben.
- Nem értem,- nagyon kívánta már az álmot Zília mellett:
- Miként győzi a ti egyetlen istenetek a világ dolgait, amikkel a mieink alig bírnak el? Mars háborúzik, Pax békét teremt...erre egyetlen isten képtelen.
- Mert Ő bennünk lakozik, mindannyiunkban,- tanította Zília,- Zalaria is közénk jár: a katakombában egyenlő a rabszolga és a szabad ember.
Kiforgolódott Abbás karjaiból:
- Pelagia parancsára megkorbácsolta Angelust. Megbocsájtottam neki. És megbocsájtottam Pelagiának is.
Visszabújt a férfi ölébe:
- Így lett a lelkem szabad. Így tudok imádkozni érted. Így tudlak szeretni és mindenki mást is.
Összekulcsolt kezeire Abbás ráfonta erős ujjait; homlokuk összeért.


- Elárultál!- Pelagia az oszlophoz kötözött Zalariához beszélt:
- Feláldozlak megtagadott isteneinknek, sacratus lettél! Nőként méltatlan vagy a kereszthalálra, az akasztás túl gyors és kegyes, korbácsolással foglak kivégeztetni.
Elevenen nyúzták a rabnő testét a flagrum vastüskéi, kezet váltott az ügyes hóhér.
- Elvezetlek a katakombákba!- sikított az áldozat.
- Tudom, hol vannak,- mondta Pelagia,- Liberius és Serenius elárulta, mielőtt karddal fejük vétetett volna.
Zalaria háta mögé biccent:
- Az ánuszba vert karó minden titkot megold.
A büntető légió lerohanta a katakombákat és keresztek erdejével díszítette fel a pólai arénát. Aureliust elítélték, gladiátorai Justus manicipiumává lettek.
Abbás állt elől a sorban.
- Te ölted meg Angelust,- lépett elé Justus.
- Az én ellenfelem Klétus volt abban a nagy csatározásban.
- Klétus túlélte,- Justus felemelt egy sisakot,- ebben annyira egyformák vagytok!
Abbás füléhez hajolt:
- Zíliáért én is megtettem volna!
Dinnyeként hasadt ketté roppant koponyája Abbás kardja alatt.
Az arénába mentek, hullottak körülöttük az őrök. Abbás feltépte a vermet takaró vasrácsot, ami alatt kivégzésükre vártak a nők. Mint sólyom a galambot, elragadta Zíliát.
A tengerparton szétszéledtek a szökött harcosok.
- Szabad embert öltem, ezért kereszthalál vár.
- Magukra hagytam testvéreimet,- mondta Zília,- engedj visszamennem. Kéfás is megfordult az úton.
- Hogy tudnál segíteni rajtuk!- Abbás karja kalodába zárta, leterített köntösén így aludtak el.
Hajnalban a férfi egyedül ébredt: éhesen Zíliára, szomjasan az Ő szeretetére elindult vissza Póla felé.