OMEN

Pelagia Venata, Matróna Örököse felkelt trónusáról, elvette szolgáitól elefántcsont végű botjait, közelebb sántikált a térdelő Zíliához:
- Aurelius a pólai arénából holnap eljön érted; ha visszavisz, szökésedért halálra korbácsolhat. De lehet, hogy megveszlek tőle. Na lássalak "a capitale usque ad calcaneum", tetőtől talpig!
Zília felállt, Zalaria rabnő megoldotta ruháit, mezítelenné lett a szép leány teste.

Angelus, a Fiúból lett Férfi, Matróna szökött rabszolgája egy veremben az Örökös ítéletére várt.

Pelagria Venata a jobb kezében lévő bottal megütögette Zília arcát:
- Szép vagy és fiatal, nem csodálom, hogy Angelus megszöktetett és megszökött miattad. Zalaria, fogd meg a melleit! Neked is ilyen kemény volt húsz éve, igaz?
Zília sírt, amíg Zalaria rabnő a melleit tapogatta.
- Jól van, megveszlek Aureliustól, jó leszel vendégeim játékszerének. Állítsuk a fickót kész tények elé: megbélyegezlek, mielőtt kifizetnélek.
Visszabicegett trónusához:
- Itt, előttem, most!

Angelus a veremben őrlődve Zília sikolyát vélte hallani.

- Zília az én szökött rabszolgám, én rendelkezem vele,- kevély terpeszben állt Aurelius Pelagia előtt.
- Megbélyegeztem, már az enyém!
- Nem akarom eladni, nem tehetsz semmit! Ismered a törvényt: Zília jog szerinti tulajdonom, manicipiumom. Más tulajdonára égetted a bélyeged: jelenteni fogom a Császárnak, Mars havában érkezik Spalatumba.
- Miért olyan fontos neked ez a lány?- botjával kopogtatta a márvány padlót. Tartott a Császártól.
- Angyal ő az aréna poklában,- Aurelius elengedte kardja markolatát,- megszökött és azóta nem hegednek a sebek, eljegecesedtek a lelkek, megállt a harcosok szíve.
Közelebb lépett kettőt:
- Abbás, a legjobb gladiátor leengedett karddal lépett az arénába, alig tudtuk kimenteni Justus harcosai elől.
Még egyet lépett, Pelagia felemelt botját mint kardot szegezte mellkasának, de Aurelius folytatta:
- Visszaviszem és nem fogom megkorbácsolni. A szerelmes Abbás megölne.

- Hozzátok elém!- az Örökös arca lángolt a dühtől. Angelust felvezették a veremből, Pelagia vékony, erőtlen lábaihoz lökték.
- Nem akarom, hogy szolgálj, mint Anyámnak tetted. Megölnélek, amint undort látnék az arcodon. Kitépetném a nyelved, amivel Anyámnak oly' szépen cifráztad! Ő ezért inkább kényeztetett, én inkább kínozni foglak.
Rezzenéstelen nézte, ahogy Zalaria rabnő vízilóbőr korbáccsal veri. Angelus vére gyorsan alvadt a hideg, márvány padozaton.
- Elég!- Pelagia Venata felállt,- Csússz elém!
Beteg lábát nem tudta a férfi nyakára tenni, botjával szorította le az arcát:
- Előbb arra gondoltam, szökött rabszolgaként megfeszíttetlek. De meghatott szerelmi történeted Zíliával, ez szebb, mint amit valaha Tibullus és Propertius megénekelt.
Ránevetett Zalariára: a rabnő megérezte szavaiban a gúnyt, mosolyogva Angelus hátára dobta a korbácsot.
- Eladnak Justusnak, neveljen belőled gladiátort. A pólai arénában megmutathatod Zíliának, ki vagy!

Diocletianus tiszteletére nagy viadal volt a pólai arénában.
- Szeretlek,- mondta Abbás Zíliának, félretolta a felkínált bort.
- Absit Omen!- mondta Zília. Fél éve múlt, hogy Aurelius visszahozta, Pelagia bélyege behegedt rég. Abbás könnyű csókot illesztett rá, mielőtt felvette sisakját.
Nagy csata volt a pólai arénában, a Császár és Pelagia lefelé fordított hüvelykje -recipe ferrum!- kivégezte Justus legyőzött harcosait. Lovak után kötve vonszolták le a halottakat.
Zília kezéből kiesett a horpadt, véres sisak:
- Angelus!
Letérdelt, lefogta immár halott, régi szerelme szemét.
Abbás lábai elé csúszott:
- Ha szeretsz, jár nekem kardod kegyelme...