Találkozó I.

A megbeszélt találkozó előtt 5 perccel érkezem, izgatott vagyok és feszült, már két találkozó elmaradt, félek hogy a mostani sem jön össze.
Várok, a helyszín egy parkoló..az emberek jönnek, mennek szerencsére nem keltek feltűnést...lopva figyelem őket, játszom a gondolattal, hogy vajon Ők innen hová mennek, milyen lesz a további programjuk..rá pillantok az órámra, elvileg itt az idő, körbe nézek, de sehol nem látom Uram..kezdem aggódni, múltkor én voltam pontatlan, talán ez egy lecke számomra..pár percet még nyugodtan várok, de a türelem soha nem volt az erősségem, előtör belőlem a büszke oroszlán nő aki kezd felháborodni..
Nyugalmat erőltetve magamra a táskámba kezdek kotorászni a telefonomért...a hátam mögül Uram hangja szólal meg:
- Ne fordulj meg! - jön egyből az utasítás. Lépteket hallok, elém kerülsz, felnézek rád...- Kövess, amikor a kocsihoz érünk az első ajtónak támaszkodva, hátratett kézzel terpesz állásban csöndben várakozol amíg nem szólók!
Nem tudom megállni a kérdést, -Miért, hová megyünk?
Pillantásod éget, de nem sütöm le szemem: - Látom az oroszlán még nem szelídült meg, nem sokára Ő is dorombolni fog.
Kérdőn nézek, és persze megint nem tudom tartani a szám: -Gondolod? Kérdezem felhúzott szemöldökkel. A felelet egyből jön:
- Tudom! De most már ne fecsegj, a szád másra való, kövess, pimaszságodnak meg lesz a jutalma! A hangod kimért lett, meguntad a játszadozást, elindulsz a kocsi felé. Én követlek, közben persze a gondolatok cikáznak a fejemben, hogy még is mire gondolhatsz. Megállsz a csomagtartónál kinyitod..én megyek tovább az első ajtóhoz, szembeállok vele terpesz állásban hátratett kézzel.
Cipzár hangját hallom és matatást...lecsukod a csomagtartót mögém kerülsz. Összekötöd a kezeimet a csuklómnál és a könyökömnél...mocorgok kezd kényelmetlenné válni a helyzet.. - A csuklód a pimaszságért, a könyököd, meg az oroszlán szelídítés miatt kell, azt akarom, hogy teljesen elfogadj Uradnak, tested-lelked az enyém!! Szukám vagy és leszel! Új játszóteret találtam..a nyakörved már most rád adom, nem nyúlhatsz hozzá és csak én vehetem le!!
Kinyitod a hátsó ajtót, oda vezetsz: - Ülj be, és dőlj oldalra, húzd fel majd a lábad! Le foglak takarni egy pokróccal, nem láthatod merre megyünk. Végig csendben kell lenned, ha engedetlen leszel kapsz egy szájpecket is..Te dönthetsz! Tudod mi a következmény, én szóltam és csak egyszer szoktam.
Bólintok. Beülök, oldalra dőlve fekszem a hátsó ülésen felhúzott lábakkal és hátrakötözött kezekkel. Ahogy látod hogy elhelyezkedem, apró félmosoly jelenik meg az arcodon...letakarsz a pokróccal.
-Indulunk. Hallom ahogy megkerülöd az autót, nem sietsz, nem kapkodsz, árad belőled a nyugalom.
A pokróc alatt egyre melegebb van, ami nem is zavarna, ha nem vágynék friss levegőre aminek útjában a pokróc áll.
Mocorgok, mindezt próbálom hangtalanul tenni.. - Ha lecsúszik a pokróc az ugyan úgy hibának számít, mondod.
- De nincs levegő! -mondom mérgesen
- Én szóltam!
Érzem ahogy lassul a kocsi, megállsz.
- Ajjaj! De tényleg alig kaptam!!..mondom dacosan
-Ajjaj ám! Nincs de! Szóltam, tudtad mi lesz a következménye ha megszólalsz és a pokrócot és félig lerúgtad magadról!
Kiszállsz a kocsiból, nyílik a csomagtartó, cipzár hangja és matatás.
Hát ebből nem jövök ki jól..
Lecsukod a csomagtartót, nyitod a fejemnél az ajtót..a pokrócot leszeded a fejemről és helyette kapok egy szájpecket és egy szemkötőt.
Helyzetem egyre kényelmetlenebbé válik..a karjaim teljesen elzsibbadtak, és kidörzsölődtek, nem látok semmit és hangot se tudok adni felháborodásomnak!
- A pokróc ettől függetlenül vissza kerül, ha le rúgod magadról, a hallást is megvonom tőled!
Elkezdek nyöszörögni, de nem sokat érek vele semmit..a pokróc visszakerült!
Vissza szállsz a kocsiba és indulunk tovább!


A kocsi lassan elindult. A szívem zakatol a puncim tombol..dühős vagyok magamra és Rád amiért ennyire tudod mivel foghatsz meg és tüzelhetsz. Tombolnak bennem az érzések egy határ vonalon imbolygok ami a dac és az alázat közt feszül..ahogy haladunk szívem zakatolása csillapszik, a percek óráknak tűnnek a forgalom monoton zaja és a kocsi ringása nyugtat már már álomba ringat..de fura érzés kezd el kínozni..hová megyünk? miért megyünk ilyen sokat? miért nem láthatom merre megyünk? elkezdek nyöszörögni..mocorogni..
- Ne rúgd le a takarót! - hallom az utasítást..nem sokára megérkezünk, nyugodj meg! Az Én felelősségem vagy nem eshet bajod!
Szavaid, hanglejtésed nyugtatóan és a beléd vetett bizalmam egyvelege nyugtatóan hatnak rám..félálomba merülök.
A kocsi lassulni kezd, felriadok rá, hallom ahogy kavicsokon csikorog a kerék, megállunk, kiszállsz. Fémes csattanás, nyitod a kaput, nyikorogva tárulnak visszaszállsz behajtasz és egy rövid táv megtétele után ismét megállunk!
- Maradj nyugton! -kapom az újabb utasítást. kiszállsz, hallom ahogy a kapukat zárod. Mocorgok, nő bennem az adrenalin..a kezeim teljesen elzsibbadtak alig bírom mozgatni..
nyílik az ajtó a fejemnél..cipzár hangját hallom. felültetsz kiveszed a számból a pecket beülsz..leveszed a kendőt..körbe nézek, de szinte semmit nem ér, besötétedett az orromig sem látok..- hol vagyunk? - kérdezem.
- ahol kell lennünk, de nem kaptál engedélyt a szólásra és a szádnak tudok egy jobb elfoglaltságot a kérdezgetésnél.
-Térdelj fel! Hajolj előre is tedd a dolgot szukám!
- De...a válasz már egyből jön
- Nincs de! Nyisd a szád és szopj! A hajamba túrva irányítod a fejem a farkad felé, próbálok ellenkezni, nem sok eséllyel a mozdulat nem téveszt célt.
A farkad a számba teszed engeded, hogy szokjam a méretét..lassan elkezdem szopni, nyalogatni, ahogy szereted. A kezed a hajamba túrod és elkezded irányítani a mozdulataim, egy re mélyebbre és mélyebbre hatolsz..a mozdulat könnyeket csalt a szembe és persze az ösztönös menekülést..a kezed gátat vetet ennek, és a hangod utat tört a fejembe...
- Nyugodj meg..sss...az orrodon vedd a levegőt..nem fulladsz meg..lent tartod a fejem..figyelj a légzésre..az orrodon vedd..
Nem mozdulsz, csak tartod a fejem..próbálok átváltani és az orromon venni a levegőt amint sikerül elkezdem élvezni, hogy mi van a számba és hogy mennyire szeretek így örömöt okozni. A nyelvem magától elindul felfedező útjára..fejem követi , kezed enged a szorításon..élvezed a játékomat, szám puhaságát..ahogy körbeöleli farkad. Egyre jobban élvezem ahogy az árulkodó hangjaid is bizonyítják, hogy nem csak nekem jó...kezeid a hajamba érzem
- Most én jövök! -mondod..egy csepp se menjen mellé..felemeled a fejem és birtoklóan megcsókolsz - büszke szeretnék lenni a szukámra! fejemet a farkad felé tolod, engedek a mozdulatnak és bekapom tövig egy picit feljebb emeled és ütemesen elkezded dugni, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolsz a nyálam ömlik a számból végig folyva a farkadon..egyszer csak lent tartod a fejem a farkad a torkomat kaparja..-Nyeld szukám!
Tudod mennyire nem szeretem, még is ezt kéred tőlem, fut át az agyamon.
De a helyzet, az utazás, a hátra kötözött kezek a tüzelő puncim felül írja egyből ezt a gondolatot és erős megfelelési kényszer lesz úrrá rajtam és nyelek, az ösztönös reakcióm, hogy elrántom a fejem, persze nem tűnik el de kezeid erősen tartanak.
- Nyelj, nem mehet félre egy csöpp sem! - jön az utasítás. A belső kényszert a menekülésre legyűri a megfelelési kényszerem és persze az a "szelíd" kényszer amit kezeid nyújtanak.
Nyelek, szeretném ha büszke lenne rám Uram.
Mikor az utolsó cseppeket is lenyeltem és enged felkelnem..az a tekintet megér mindent! Büszkeség csillan és erősebb birtoklási vágy mint eddig bármikor!