Szép új Világ ?! 16.

Összeszedi a kellékeket. Lezárja a tégelyt, a tubust és egy lendülettel elegánsan áll fel az ágy mellé. Mozdulnál, de int „Maradj!” Az éjjeliszekrényre teszi a krémeket és egy könnyű vékony lepedőt terít rád. Kezed ügyébe rakja a távirányítót és a konyhába megy. Visszatérve kezében egy doboz gyümölcslé és egy pohár. A közeledbe rakja azt is.

- Ebédig pihenj, vagy aludj egyet! Semmi megerőltetés! Megértetted? – néz rád komolyan.
- Igen Uram! – válaszolsz zavartan pislogva. Ő csak bólint és ellépve mellőled, kifelé indul. Mire összeszednéd azon firtatozó gondolataid, hogy vajh miért is szentel neked ekkora figyelmet, már késő, csukódik mögötte az ajtó. Magadra maradtál.
Minden tagod zsibong és erőd valahol az edzőteremben maradhatott a láncokon lógva. Bekapcsolod a Tv-t, de gondolataid máshol kalandoznak, megfoghatatlanul. Majd a kimerültség eluralkodik rajtad, elalszol. Álmodban kergetnek és tudod, ha utolérnek annak jó vége nem lesz. Lángoló erdőn rohansz át, bőröd perzseli a hő, majd jeges árban sodródsz és egyre csak élni akarsz, megmenekülni az üldözők elől, akiknek láthatóan nem árt, se tűz, se jég…
Az étellift jellegzetes csilingelése riaszt fel álmodból. A lepedő alattad és feletted is csurom víz az izzadtságodtól és elmédben még ott ég a rémület. Furcsa az érzés, de szinte örülsz, hogy itt ébredtél és nem értek utol álmod gonosz fazonjai.

Nyögve kapcsolod ki a feleslegesen villódzó képernyőt. Dühösen tekered ki magad, a fojtogatóan rád tapadt lepedőből. Mély sóhajjal állsz fel és bizony kissé ingatag a tartásod még. Bosszant a tehetetlenséged, hogy egy gyönge nő így elbánt veletek. Bár még sosem próbáltad ezt a fajta megpróbáltatást, de hited erős és úgy gondolod le fogod ezt is győzni…idővel tán, de megteszed. A mosdóba mégy és óvatos mozdulattal veszed kezedbe farkad. Meggondolandó most még egy egyszerűnek tűnő vizelés is. Dolgod végezve a csaphoz fordulsz, a tükörbe nézel. Tekinteted fásult és sokáig kell keresgélned a dac táplálta kitartás szikráját, de végül megleled.
A zuhany alá állsz és a víz kellemetlen még bőrödnek, de érzed, jobban leszel, ha az izzadtságot lemosod. Felfrissülve, illatosan lépsz a konyhába. Az ebéd könnyű és ízletes. Meglepve tapasztalod, hogy üdítő helyett egy doboz sört kaptál mellé. Örömmel és megbecsüléssel kortyolod el a ritka kincset.

Mosolyogva pakolsz el és a szobába indulsz vissza. Tettre készen keresel egy másik lepedőt és lecseréled az átizzadtat. A testmozgás kissé felélénkít. Körbenézve a lakrészeden kissé szűknek érzed a szobát. Szinte várod már, hogy eljöjjön az idő és kimehess a szokott tisztálkodásra. Ám még nincs két óra és nem vagy benne biztos, hogy megteheted, hogy előbb is kiléphetsz innen, mint a pihenő időd.
Williamen gondolkodsz. Ő az egyetlen, aki itt emberként tekint rád, az érintése jut eszedbe és farkad duzzadni kezd, ami irtózatos zavarral tölt el.
Hogy elfoglald magad, lefőzöl két adag kávét. Beízesíted a sajátod és épp elkortyolod, mikor ajtónyitást hallasz és a konyhaajtóban megjelenik kísérőd.
Mosolyogva szimatol a levegőbe.

- Csak nem vártál? – néz a másik csészére.
- Uram….csak gondoltam, ilyenkor szokott kávézni talán..- nézel rá zavartan.
- Nos, meglepően jók a megérzéseid, vagy csak épp készségesen odafigyelsz a dolgokra és ez jó! – mondja szinte jókedvűen, miközben kézbe veszi a csészét és élvezettel kortyol bele.
Végignéz rajtad, mintegy ellenőrizve épséged.
- Hogy érzed magad? – kérdezi hirtelen.
Tudod, az egyszerű közhelyes válasszal nem fogja beérni..
- Köszönöm Uram egész tűrhetően, az izmaim fáradtak, de tán egy kis mozgás újra életre keltené őket. A bőröm húzódik itt ott… és a farkam..nos fáj. – mondod a csészédbe pillantva zavarodban.
Figyelmesen hallgat. Aprókat biccent, majd hogy fájdalmat jelzel, nemtetszőn vonja össze a szemöldökét.

- Tudod mi következik ebből!? – mondja a tubusra utalón.
Sóhajtva és kissé kétségbeesett pillantással bólintasz.
- Hozom…- szól ajkadról a halk beletörődés.
Elégedetten biccent. Mire visszatérsz, a két csésze elmosogatva pihen a szárítón. Maga elé int és terpeszben elé állsz. Kezére krémet nyom. Benned finom feszültség ébred és ez nem a fájdalomtól való félelem, ez valami más.
- A délután hátralévő része szabadfoglalkozás, de arra gondoltam miért ne használhatnád ki az időt, hogy többet tudj az itt folyó dolgokról, hogy tanulj valami újat.. - szólal meg mesélősen, miközben érzéssel veszi hosszú kecses ujjai közé, a láthatóan feszülésnek indult farkad. Nem teszi szóvá a változást.

Két kézzel simít végig az érzékeny felületeken. Golyóid két tenyérrel fogja át és simogatja bőrükbe a nyugtató kencét. Farkad is végigkeni, masszírozza és a bőrt hátrahúzva odafigyeléssel érinti a makkot és annak peremét, öt ujjbeggyel ölelve simítgatja körbe, körbe. Aztán karikát formázva ujjaiból a törzset is krémhez és meglepetésedre, élvezethez juttatja. Nem mered nézni mit tesz veled, így is eléggé megfeszíti mozdulataival az önuralmad is. Mikor elenged, lassan engeded ki az észrevétlenül is benntartott levegőt. Feláll és a fürdő felé indul, ajkán mintha kis mosoly játszana.

Míg ő távol van, próbálsz kellemetlen dolgokra gondolni, hátha elpihen, láthatóan felajzott lényeged. Ám gondolataid mindegyre az érintés különlegessége körül forgolódnak és a terved hogy ellankadj, nem válik be.
A következő pillanatban William lép a konyhába, kezében az öltözeted összes kis darabja. Farkad rohamos elpihenésnek indul, hogy tekinteted az erényövre esik. Gyanakodva nézel rá, vajh mire készül.

- Csak így léphetsz ki innen, ha még emlékszel a szabályra – mondja kajánkodva és az asztalra teszi eléd a dolgaid.
- Öltözz! – utasít türelmesen. Láthatóan nem siet, bár az órájára pillant.
- Mivel a megmaradt kiképzendőkből kiemelkedsz, így arra gondoltam, kicsit többet nyújtok számodra mint a csapat többi tagjának. Ám ez csak addig tart, míg megtartod jelenlegi stílusod és akarásod, míg folyamatosan jelét adod annak, hogy nem csak elviseled amit az intézmény nyújt, hanem előre is akarsz lépni általa. – mondja, miközben magadra öltöd a kellékeket.

Mire az övhöz érsz, farkad szinte összehúzza magát a kelletlen rabság gondolatára. A lehető legkevesebb fájdalom árán kalitkázod be és csatolod össze a kis lakatot. A kulcs az asztalon marad, William nem nyúl érte.
Mikor elkészültél biccent. Feláll és int, hogy kövesd. A folyosóra léptek. Senki sincs idekint, mintha kihalt lenne az épület. Tizenötös és Kilences bizonyára kínjaikat nyögik kimerülten. Büszkén haladsz kísérőd mögött, ajkadon kis mosoly, hiszen törődnek veled és elégedettek a tetteiddel, s lám kivételezett lettél. Bár valahol mélyen érzed, ennek tán lehet következménye, ahogy a kinti világban is.
Nem is nagyon figyeled merre mentek. Lift, folyosók, újabb lift, újabb folyosók. Egy ajtón nyit be William és hogy belépsz int, csukd be az ajtót.
Körbenézve elegáns szobát látsz. Puha szőnyegek, kényelmes bútorok. Egy szekrénynek álcázott hűtő, amiből kísérőd épp két üveg üdítőt vesz ki.

Nem érted ami történik és aggódva pislogsz rá. Ő felnevet és kuncogva fejet csóvál.
- Csak figyelj Adam! – ül le kényelmesen egy kanapéra. Megpaskolja maga mellett az ülőkét. Óvatosan, gyanakodva ülsz le. Ő láthatóan remekül mulat aggodalmadon.
- Csak dőlj hátra kényelmesen és élvezz! – mondja direkt kétértelműen.
Hátradőlsz, de az üveget kettőtök közt támasztod a felületre, ösztönös távolságtartást jelezve ezzel is.
- Csak lazíts és figyelj! – int William a szembe fal felé, ami meglep, mert semmi érdekes nincs rajta, kivéve hogy teljes szélességében és magasságában vékony függönyszerű drapéria takarja.

Kísérőd kezében apró távirányító teszi érdekesebbé a dolgot. Megnyom egy gombot, mire a függöny félrecsúszik. A fehér fal hirtelen életre kel. Egy másik szoba képét mutatja. A látvány olyan mintha csak megnövelték volna a szobátok méretét. Mintha egy átlátszó tükrön át néznél.
- A szoba nem odaát van, egy egészen másik szárnyból érkezik a kép. – mondja mosolyogva William.
- Madlein távozik ma délután. Gondoltam kíváncsi vagy a munkátok gyümölcsére. – néz rád pajkosan szinte, remekül mulatva zavart rökönyödön.
- Egészen mást hittél úgy gondolom – cukkol élvezettel.
- Megmondtam bíznod kell vakon…- ismétli önmagát.
Bizonytalanul bólintasz és meghúzod az üdítős üveget, csak hogy ne kelljen magyarázkodnod.

De nem is hangzik el több szó ideát, mert a képen megjelenik a nő, két kísérővel. Az ajtónyitás és a léptek olyanok, mintha előtted játszódna az egész. Furcsa kellemetlen érzésed támad. Kilesni másokat….
Medlein tartása kissé roggyant és tekintete űzött vadként rebben ide oda. Mezítelen és már nincsenek rajta a pántok, de két kezét lefogja két kísérője. A nő kissé rémült, de tartja magát. Leülnek vele, várakoznak. Madlein combjai szorosan zárva, feje lehajtva, láthatóan szenved, küzd.
Az ajtó újra nyílik és a képbe, vagyis a szobába lép egy férfi. A nő felnéz és halkan boldogan sikkant.
- George! Ugye elvisz innen, ugye hazavisz?!!! Kérem! Könyörgöm! – tépi ki magát a két őriző kezéből, akik nem kapkodnak utána. A nő a férfi lábai elé veti magát. A kísérők távoznak, a párocska egyedül marad.

folyt. köv.