Mecseki móka (3)

Az autómból kiszállt srác nem tudta, de én igazából egy másik Sub megnevelése céljából érkeztem le Pécsre aznap. Vele is előre egyeztettük a vágyait s különösen azt, hogy a szabadban szeretné a tortúrát kiélvezni. Megbíztam, hogy keressen megfelelő helyszínt, mire találkozunk. A megbeszélt helyen várt, beszállt, betette a magával hozott kézitáskát a hátsó ülésre és mutatta merre menjek át Pécsett, ki Villány felé, majd fel a hegyekbe, mintha Orfűre mennénk. A tótól nem messze álltunk meg egy parkolóban, ott hagytuk a kocsit, onnan gyalog mentünk tovább ki-ki a maga táskáját cipelve. A gyalogút hamarosan fák közé ért, majd a turistajelzést követve, haladt az erdőben. Jó kis út után a srác letért a kijelölt útról, be a fák közé és egy domb megmászása után a túloldalt leereszkedtünk egy vízmosásba, majd a mellett visszafelé haladva elértük a forrását, ami egy kisebb szikla lábánál volt. Sűrű bokrok, majd fák vették körül, csak a forrás közvetlen közelében volt pár m2 füves tisztás. Itt a srác megállt, letette a csomagját és felém fordult:
- Uram, itt a kért hely, amely kellően szabad, de nem nyílt. - szólt.
- Jó, rendben, megfelel. – szóltam én is nyugtázva a mondását s letettem a hátizsákomat. Mikor felegyenesedtem a srác csak állt és nézett rám. – Tán kérvényt nyújtsak be Neked, hogy szolgaként viselkedj ettől a perctől kezdve? Mióta van a szolga az Ura előtt ruhában? Téged erre tanítottak? Így akarsz maradni? – kérdeztem szigorúan, összehúzva a szememet.
- Nem, dehogy is, Uram! – kapta össze magát és vetkőzni kezdett.
- Állj, ne tedd! – szóltam rá, mert valamire gondoltam. Kicsit kivártam és utána annyit mondtam: - oda betesszük a sziklahasadékba a táskákat és megyünk!
- Hova? – csúszott ki a száján, de rájött, hogy hibázott, ezért bocsánatot kért és lehajtott fejjel várt, állt előttem.
- Bokafogás és kapsz kézzel ezért hatot a popódra büntetésül! –szóltam s mivel már lehajolt is le, csattogott a kezem felváltva feszülő fenekén. Nem voltam szívbajos, jó nagyokat ütöttem, meghúzva. Egyiknél meg is tántorodott, azt hittem előre esik, de végül megtartotta magát.
- Én megyek előre, s jössz utánam, míg nem szólok, hogy mellettem jöhetsz! – utasítottam s szaporán léptem ki.
Mikor már visszatértünk a turistaörvényre, magam mellé intettem s beszélgettünk. Nem sokáig mentem, mert én is letértem a ritkás aljnövényzetben, le a patakig, majd fel a másik oldalon középtájig. Ott megálltam. Szétnéztem. Ő állt mellettem, de nem nézelődött, csak akkor kapta fel a fejét és gyorsan nézett jobbra, balra, szemben, mikor a parancsomat hallotta:
- Itt vetkőzz mezítelenre! Cipők, zoknik maradnak!
- Hol, itt? – rökönyödött meg. – Hiszen erre járhatnak, az előbb is leelőzött minket egy csoport.
- No és, legalább látnak valamit. – incselkedtem, de szigorúan néztem s számoltam.
Rádöbbent, hogy nem viccelődöm, így újra szétnézett, majd előbb a pólóját vette le a fején át, majd a rövidnadrágját is, végül - ha nehezen is – de csak kibújt a gatyájából is. Mindezt leszórta maga mellé a földre.
- Felveszed, szépen összehajtogatod, és egy csomagot csinálsz belőle, amit a hónod alá csaphatsz, ha kell! – utasítottam, szúrósan néztem továbbra is rá, miközben számoltam. Lehajolt, szépen összehajtogatta mindegyiket, majd a pólóba belecsomagolta a többit. Felállt és jelentette, készen van. – Harmincöt. – mondtam ki az utolsó számot. - Jól jegyezd meg a számot, majd ennyit kapsz, ha visszaértünk a forráshoz. – magyaráztam meg a számolás értelmét, célját.
Elborult tekintettel nézett rám, majd felkapta a fejét, mert vidám beszélgetés hangját hallotta. Én is. A túloldalon feltűnt egy csoport, pár fiú és lány, voltak vagy tízen összesen. El voltak foglalva nagyon magukkal. Így nem néztek addig át, míg Ő hirtelen nem mozdult, leguggolt.
Ekkor láttam, hogy az egyik fiú átnéz, majd a többiek is, de haladtak még tovább az úton. Talán el is mentek volna, ha nem szólok rá a srácra hangosan, túl hangosan is:
- Állj fel, szégyelld magadat! Így megijedni pár taknyostól.
Azok ezt meghallva, megálltak és az egyik fiú átkiabált:
- Mi vagyunk taknyosok a bácsinak? Már kamaszok vagyunk, tinédzserek. – önérzeteskedett a fiú.
- Hozzám képest taknyosok vagytok. – állapítottam meg. – Legalább négyszer vagyok idősebb nálatok. De Ő is – mutattam rá a már mellettem felemelkedő mezítelen srácomra – majd kétszer annyi idős, mint Ti.
- Hű, ez mezítelen. – kiáltotta el magát az egyik kiscsaj.
- Nahát. – szólt szinte egyszerre a túloldalról.
- Csak bámuljatok, ilyent még úgysem láttatok! – jött meg a hangja a srácomnak. Kihúzta magát és lassan emelkedett a farka is, ahogyan duzzadt a makkja.
- Nézd, tényleg mekkora a répája! – kiáltott fel az első srác.
A lányok meg ugratni kezdték a srácaikat, hogy nekik nincs ekkorájuk, mire azok is letolták a gatyáikat az úton és nekiestek a sajátjuknak. Felturningolták, majd összehasonlították egymáshoz az eredményt. Míg ezzel foglalatoskodtak, mi szépen eltávoztunk csendben át a domboldalon, takarásba.
- Huh, ez meleg volt! – sóhajtott fel a srácom.
- Jól megoldottak a feladatot. Menjünk! – dicsértem meg a szemfülességéért.
Most már ő akart visszamenni a domb túloldalára, majd az útra. Arra mentünk visszafelé a forráshoz, ahol jöttünk. Mással azonban nem találkoztunk. Mikor előttem ment, csináltam pár fotót, rövid snittet róla, szép popójáról, testéről, mozgásáról.
- Lassan visszaérünk a forráshoz, így innen már békaugrásban közlekedj! – nehezítettem a feladatát és egy tört bottal inspiráltam is a mozgatás ütemét. Ezt is felvettem videóra.
- Megérkeztünk Uram! Harmincöt. – szólalt meg a forrás tisztására érve.
Elnevettem magamat, hogy a számot nem felejtette el. Túl akart lenni a büntetésen, de még ott nem tartottunk. Bevezényeltem a forrás kifolyó vizébe és ott fekvőtámaszokat csináltattam vele, de terpeszbe széttett lábakkal és hátára tett lábammal. Így sikerült mindig a fekvőtámaszok ütemét megzavarnom, mire végre egyszer a patakba is rogyott. Felállítottam a szikla elé és utasítottam, hogy a hátát vesse annak, kezeit meg szélesen kinyújtva oldalra, „kapaszkodjon meg” a sziklába. Mivel erre erősen kellett koncentrálnia, megfeszültek a mell- és hasizmai, így alaposan tudtam ellátni a korbáccsal a hasát, mellét, combjait, de kapott a felkar is. Még csak csípett, de nem fájt. Csak kipirosodott ettől.
Később már megpihenve megkérdeztem, hogy milyen eszközöket hozott ő magával. Ekkor kivett a csomagjából egy olyan korbácsot, mely nem szíjakból lett fonva, hanem gémkapcsokból összefűzve és időnként némelyek vége ki lett hajlítva, így a bőrhöz érve felsértette a bőrt. Vagy 5-6 „láncból” állt ez a spéci korbács s kb. 40 cm hosszú volt. Másik érdekes eszköze pedig olyan bot volt, aminek a végébe voltak a biztosítótűk szúrva és kihajlítva a végeik, melyek szintén szurkálásra, de „vonalazgatásra” is alkalmasak voltak. A harmadik spéci eszköze pedig egy falap volt, amiből szögek álltak ki (túloldalról beütve), így szinte „fakír”- érzést okozott annak, aki ráhasalt, vagy fenekére tették stb., arról nem is beszélve, ha meztelen talppal kellett azon járni.
Mindhárom eszközt kitettük a tisztásra, majd abban maradtunk, hogy használva lesznek a szeánsz során. Ekkor láttam, hogy még valamit szeretne kérni:
- Mondd! – fordultam hozzá.
- Az lenne még a kérésem, hogy járhassak mezítelen talppal hamuban, parázsban. – kezdte óvatosan megfogalmazni a vágyát. – Persze előbb ezt, majd utána a falapon.
(folyt. köv.)